"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Neubeuern. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Neubeuern. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 9., vasárnap

Neubeuern, régi ismerős az utcán

A krókusz-túra után hazafelé megálltunk Neubeuern pici településénél. Az óraátállítás “adott” nekünk időt a festett házak csendjét is magunkba szippantani.
Az 1981-ben elnyert Németország legszebb falvának címe nálunk ma is megállja a helyét. Ezért ha erre járunk és csak egy fél órára is, de megállunk.
Neubeuern vára, kastélya



A hegyre épült kastélyhoz most nem mentünk fel, a főtéren sétálgatva élveztük a napsugarakat.
Egyszer csak egy régi, már majd elfeledett ismerős tűnt fel előttem. Azonnal megismertem! Három évvel ezelőtt találkoztunk, amikor is felkísért bennünket a kastélyhoz vezető lépcsősoron.

Tömöttbundás mit sem változott, mintha megállt volna az idő három évvel ezelőtt.



Várnéző micót megdögönyözve betértünk egy házi sütire és a teraszról élveztük a tavaszi meleget.





2015. november 10., kedd

Lélekmelengető és egy régi cimbora

Neubeuern
Óriás gesztenyék
Majd két éve, amikor legutóbb ezen az úton jártunk, én azonnal megismertem akkori kísérőnket a hegynek fel. Hisz akkor is pont itt találkoztunk vele.
Mit mondjak, megmacskásodott ( a megemberesedett szinonímára ) azóta, jó kis húsban van a "várnéző micó". :-)



Finom bundácskáját megcirógatva, megdögönyözve siettem tovább a kastélyhoz.


A kastély kertjét is már igen jól ismerem, hisz gyakran járunk erre is, mégis egy várva várt kellemes bizsergő érzés mindig, amikor belépek. Azt hiszem a kert őszi arca tetszik a legjobban. Ekkor tudom a leginkább elképzelni az épületek egykori lakóit kornak megfelelő öltözetben.



A gesztenyefák hatalmas leveleiket ledobták, szárazan ropogott talpunk alatt a sok rozsdás levél. Kései babarózsaszín rózsák ölelték körül a szökőkútat. Igen csak romantikus kulissza.
 


A szikrázó napsütésben messze elláttunk az osztrák és olasz hegyekig.


A sziklába épített házak 



 
A kastély és a vár már odalentről Neubeuern főteréről

A festett házak legszebbike
Napmelengető lélekmelengető

2014. szeptember 10., szerda

Szemelvények egy hosszú hétvégéből 3. csend és zene

Végül benéztünk Neubeuern központjába a csend és a történelem falai közé. A szökőkútnál mind a négyen bedobtuk a szerencsehozó Centet és kívántunk. 
Barátságos alkalmi sétatársunk is akadt egy időre…

Neubeuern a kastéllyal








Többször jártunk már itt, de csak ezennel fedeztem fel a Jakab út jelzését, itt is áthalad a falu központján egy tervezett út.

Camino
 
Csendélet
A csend után belevágtunk a megkezdődött rosenheimi sörfesztiválba. Zene, mulatság, nevetés, eszem-iszom.
 



2014. január 22., szerda

Neubeuern kastélya télen, de tavasziasan

Legutóbb adventkor jártunk itt, a legszebb német faluban.  Ez a hely is vissza-visszahív. A festői táj a kilátással, a hegyoldal, a csendes falu...


14 fok tavaszias, téli nap volt mikor a lépcsősoron elindultunk fel a kastélyhoz és a vártoronyhoz. Egy kedves tömöttbundás útitárs is csatlakozott hozzánk, némi finomság reményében szorgalmasan dörgölődzött. De jó volt a bundáját simizni!




Ideiglenes társunk kulturális érdeklődése megegyezett a mi “idegenállatoketetése” érdeklődéssel, így aztán ő hamar lemorzsolódott… Magunkban gyönyörködhettünk tovább a kastélyig vezető út és annak környékének szépségeiben.



A fák között kanyargó Inn folyó
A kastély egy szárnya már hívogat
A ma többszárnyú kastély múltja a 12. századig vezethető vissza. Az 1900-as évek elejétől az épület gimnázium és kollégiumként működik, ahol a diákok a természettudomány, a technológia és a nyelvek világában mélyedhetnek el iskolaéveik alatt.


Információs tábla a kastély és annak lakóinak történetéről
Az épület túloldalán a park télies szürke álmából a fátyolos napfényre ébredően… a csend körbefonta a kastély környékét és csak a néhány látogató csikorgó lépte a kavicsokon adott némi hangot a kora délutánnak.



Borostyánnal befutott hegyoldal
Látkép a falura, a hegyekre
Sziklába épült házak

Vártorony




A hóvirág mögött bújik a fürtös gyöngyike is





A kápolna falfestménye
Az iskola alapítóinak tiszteletére


Visszapillantás a faluból
Viszlát Neubeuern!