"Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, ott élnek, s ezért már te felelsz. Befogadtad őket!" Müller Péter

2015. november 27., péntek

Reinhold Messner: Über Leben - Az életről

Nem tudom odahaza mennyire ismerős ez a név: Reinhold Messner.

Fotó

Én is azóta ismerem őt, mióta közelebb kerültem a hegyekhez, majd önmagamhoz. Amikor tudomást szereztem róla, hogy városunkba jön és előadást tart, azonnal vettem jegyet, hogy személyesen is megismerhessem.
Könyvekből, különböző műsorokból, interjúkból, cikkekből már sokat megtudtam erről a csodálatos karakterű emberről!
Messner az az extrém hegymászó, aki a világ mind a 14 nyolcezres hegyét megmászta és elsőként járta meg a Mount Everest - vagy ahogy ő is gyakran emlegette Chomolungma - csúcsát oxigénpalack nélkül. De ezen túl még sok egyebet is tett és tesz ma is a 71 éves aktív ember.
Öt éves volt, amikor az első 3.000 m-t (!) a Dolomitokban szülőhelyén megmászott és talán itt dőlt el benne a szenvedély.
Az elmúlt 70 évtizedre emlékezett két órás előadásán. Szóban és videóképekben engedett közelebb magához humoros és fáradhatatlanul energikus beszédével, sok-sok “útravalóval” a hallgatóknak.

Izgatott voltam és alig vártam a találkozást a világutazóval és gondolkodóval. Az aulába érve már rengeteg érdeklődő összegyűlt, szemeimmel kutattam a tömegben hol vehetők a könyvei, hol dedikál. Eligazítottak az előadóterembe. Belépve az ajtón szívem kalapált, láttam az asztalokon kínált szellemi termékeit (könyvek, dvd-k) és néhány emberből a sort, akik a dedikálásra vártak. Előre furakodtam -hisz mihamarabb látni szerettem volna - és az asztalnál ülve a viszonylag sötét helységben némi lámpafénytől megvilágítva egy könyv fölé hajolva megláttam őt.
Pontosan olyan volt, mint a tv-ben. Egyszerű és nyugodt. Magasabbnak képzeltem. Valószínű, hogy szellemi nagyságához igazítottam fizikai valóságát. :-)



Megvettem legutóbbi könyvét “Az életről” és beálltam én is a sorba. Kedves mosollyal szépen belekanyarította a nevét. Vezetéknevének kezdőbetűje lehetne egy 8.000 m magas hegy csúcsa, mely aztán horizontálisan elhúzódik és egy alacsonyabb heggyel végződik.



Nem vagyok egy rajongó típus, ezt a katartikus érzést most éltem át először. Sejteni vélem azon emberek érzéseit, akik egy művészért (zenei, irodalmi, színházi, mozi) már hasonlót átéltek.

Az előadás, a könyvnek, amit megvettem egy rövidített összefoglalója volt. A 71 éves extrémsportoló könnyed szerénységgel ment fel a színpadra és csak beszélt és beszélt fülemnek kedves dél-tiroli akcentussal…
A sikeres csúcsok után elért ahhoz a ponthoz is, ami a legfájóbb az életében, öccsének elvesztése egy lavínában a Nanga Parbat-on. Kűzdelmét önmagával, az időjárási viszontagságokkal. Többször beszélt általánosan a hegymászókról, nem az ego csengett ki szavaiból. Sokkal inkább, hogy mit tanult a hegyi emberektől Tibetben, az Andokban, a Kaukázusban, akiket a maga módján segít és támogat is.
Miután az összes vertikális lehetőséget évei során kipipált horizontális irányban tett újabb és újabb expedíciókat, Grönland, Antarktisz, Góbi-sivatag, Takla-Makán. Sosem a rekordokat sokkal inkább a szélsőséges dolgokat kereste, a határait feszegette. Az érdekelte mi az, amit eddig lehetetlen volt megtenni a természetben.
Néhány érdekes gondolatát kiragadtam:
  Nem a hegyek csúcsrajutása volt az eufórikus érzés, hanem visszatérni az emberek közé.
  Egyedül megmászni a Mount Everest csúcsát talán dicsőség, de az addig tartó félelmeimet nem volt  kivel megosztani, majd a feljutás utáni örömömet sem. A nagy hidegben nem lehet sokat örömködni, igyekezni kell vissza. Pedig gondoljunk csak bele, ha a félelmeinket megosztjuk, akkor feleződik az. Ha az örömeinket megosztjuk akkor megduplázódik az.
  Volt, hogy 18 próbálkozásból 13-szor kellett visszafordulni. Sohasem vakon, hanem mindig megfontoltan indultam a megpróbáltatások elé és bennem is volt mindig félelem.
  Nem az a fontos és maradandó, ami a bankszámlán van, hanem amit megtettünk.

Mindig az volt az álmom, hogy eggyel tovább lépjek. Ez az álom tart ébren.”

Ma is évente egy expedíciót megszervez és vesz benne részt. (4 hete érkezett haza egy afrikai expedíciójáról)
A szakállas, dús hajú Messner, ha odahaza van dél-tiroli otthonában négy gyerekével hegymászást gyakorol, testvéreivel és annak családjaival tölti az időt. Gondoskodik a hegyi múzeumjairól (Messner Mountain Museum), könyvet ír, gazdálkodik, állatokat tart hegyi farmján, segíti a hegyi embereket különböző projektjeivel világszerte.

Egyik legfontosabb üzenete megegyezik az angol kreatív gondolkodás-fejlesztés oktató Edward de Bono gondolatával:
“Az az ötlet, amit fejlesztenek és megvalósítják, az fontosabb, mint olyan ötlet, ami csak gondolatként létezik.” 

2015. november 24., kedd

Az utolsó szép őszi nap Wasserburgban

Az utolsó szép őszi napos hétvégét az Inn folyó egy gyöngyszeménél tölthettük. Magam is meglepődtem, hogy három éve már annak, amikor írtam róla. "Rohan az idő... Megállítanám, de nem lehet..."

Wasserburgban jártunk és ezennel újabb képeket is hoztam, mintegy kiegészítésül az első bejegyzésemhez.

Wasserburg am Inn címere

A régmúlt történelemmel rendelkező várost védő várfal megmaradt részei most is felfedezhetők a település több pontján.




A várfal közvetlen közelében fedeztem fel az egykori cserzőműhely címerét.

 
Rengetegszer jártunk már itt, mégis minden egyes alkalommal van még számunkra is felfedeznivaló. A keskeny sikátoros utcácskában a belváros felé egy ezüstös halas szökőkút, ami a télre készülve már üzemen kívül áll. 



Egy finoman megfaragott pihenésre invitáló pad.
  


További szökőkutak, festett házak, árkádok, cégérek - mind a múlt nyomai.



Kis kápolna


Meleg szél sodorta az akácról lehullott leveleket




A város képe



Inn hajósok

Régi képek az egykori városból, 1600

 

A különösen szép városháza ki nem hagyható az erre tévedőnek (több kép az első bejegyzésben látható). Középkori varázsa vetekedik a passaui városházával.


Városháza 1459

Az árkádok alatt csatangolva az üzletek közt egy eltűnőben lévő játékbolt megannyi régi időkből ismert pléhből és fából készült csodáival. Érdemes kinagyítva megnézni a képeket! Mennyi aprólékos munka állhat egy-egy figura mögött... ennek tudhatom be a borsos árakat.


Mindegyik mozog, forog, táncol, zakatol...


A zongorista összes ujja mozog a billentyűkön

Repülünk, csak repülünk...

Ilyen és ehhez hasonló fából készült figurákat szoktak venni/gyűjteni az itt élők és ezzel (is) díszítik karácsonyra az otthonaikat. Ettől már csak a Jézus születése utáni pillanatok a jászollal a leggyakoribb. Talán, ha bejuthattam volna az üzletbe megtaláltam volna azt is. Vasárnap zárva, a vasárnap a családé, a pihenésé. Egy érték, amely egyre inkább kiveszőben van.

Karácsonyi angyalok







Kedvenc kávézónkat sem hagytuk ki.




 
Milyen üzlet cégére lehet? ;-)

Az egyik árkádsor falán egy különös szerelmi vallomás és/vagy inkább emlék látható az 1831-es évekből. Ilyennel is először találkoztam. Ónémet írással az áll rajta egy özvegyasszony felejthetetlen férjének állít emléket e táblával. Megható!


A következő házban a 16. században sót, gabonát és bort értékesítettek, amit az Inn-folyón szállítottak ide.

 
Pár utcával arébb szintén régi idők nyomai, kevésbé kedves emlékekkel. Az egykori árvízek szintjei. A legmagasabb a legrégebbi 1641-ből.


Ha már a víznél járunk, akkor természetes, hogy az Inn-folyót sem hagyhatjuk ki. Lementünk a partra és igen elcsodálkoztunk, mert ilyen alacsony vízszintet még sosem láttunk. Kevés eső volt a nyáron, ősszel. Ha a tél hóval nem hozza be a lemaradást, az egy újabb bizonyíték, hogy melegszik a klíma az Alpok körül is.

Zúzmarák helyett pompás virágok a folyóparton



 



:-)