"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017. január 24., kedd

Hókristályok és rianás

Mit kívánhat egy természetjáró szebbet, mint egyik természeti jelenségből a másikba csöppenni?
A Schliersee hegyeihez igyekeztünk, csípős -11 fokkal köszöntött a reggel. A Schliersbergalm lett volna az eredeti tervünk, ami nem valósult meg - utólag nem is bántuk - hisz a spontán döntések gyakorlottai vagyunk már. :-)
Nem a közismert panorámautat választottuk az Alm-hoz, hanem egy járatlanabbat. Milyen jó döntés is volt!
A házak között meredeken vitt először az út, mindent hótakaró borított, a nap szikrázóan sütött. Egyre szebb kilátás tárulkozott a hegyekkel körülölelt Schliersee tavára.


  




 
A befagyott Schliersee

 
 


Beléptünk egy olyan kristályvilágba, amit először volt szerencsénk ilyen formában megtapasztalni. A hókristályok összekapaszkodtak és nagy jégkristályokká nőtték ki magukat. :-) 
A szabályos kristályok fenyőfa-formát felvéve ezüstösen csillogtak a napfényben. Napszemüveg nélkül szinte elviselhetetlen volt sugárzó fényük. Álomszép természeti jelenség!

Puha paplant sejtet a tüskés kristály-takaró









Majd kiragadtam egyet a sok közül, de igyekeznem kellett, mert ujjaim közt hamar semmivé lett ez a törékeny csoda.


 
Nem tudtam betelni a látvánnyal, bármerre néztem fény-csillogás-forma vett körül.








A legszebb égő fenyőfán
 





Senkivel sem találkoztunk az egyre gyérebben kitaposott úton. A megfagyott tömött felület jól megtartott bennünket, de sok helyen - ahol lazább volt a hó szerkezete - bizony fél lábszárig besüppedtünk. Így lassabb volt a túra, nehézkesebb a menet.


Vajon mit fotóztam itt? Kommentben várom a válaszaitokat!
 

Kimelegedtünk, lekerült a kesztyű, kabát. Egy fenyő alatti padra letelepedtünk, élveztük a napsütést, miközben a fáról szitált ránk a tél ajándéka. A mennyei csendben felhallatszott a tó kísérteties hangja, a rianás. Most hallottam előszőr élőben. Gondoltuk ezt a tóparton is meg kell hallgatni.

 
 
Schliersee
 



Haladtunk be az erdőbe, a tojáshabos fák alá. Olykor nagyot huppant a csendben az ágakról aláhulló nehéz hótömeg.
  


A keskeny utat követve egyszer csak a következő táblák előtt találtuk magunkat...

Jobbról jöttünk, balra vége az útnak...

Tanakodtunk, hisz erre kell menni a Schliersbergalm-hoz, lenn a tábla erre irányít… 

Felmentősereg érkezett egy kutyás házaspár személyében. Ők már lefelé jöttek, megkérdezésünkre, hogy jó irányba haladunk e, jött a válasz “igen, de olyan mély a hó, hogy elég nehéz a felfelé araszolás és legalább másfél óra még az út".
Elég későn indultunk, időztünk is, így már nem vállaltuk be az Alm-ig a túrát. Majd a hó elmúltával egy korábbi alkalommal újból nekivágunk ennek az útnak. Szerettük volna mindenképp a tó hangját közelről is meghallgatni, ezért visszafordultunk.

Ismét a kristályvilág vett bennünket körül. Eszembe jutott a Swarowski kristályvilági látogatásunk. Azt kell, hogy mondjam fel sem ért ottani kirándulásunk szépsége az itt látottakkal!

Az egyik ház ablaküvegein megcsillanó napsugarak lilásra festettés a kristályos hótakarót, így a fenyőkristályok is lilás színt kaptak.



Leérve a tóhoz egyre több sétáló, csúszkáló, korcsolyázó, fakutyázó jelent meg. Hallottuk a rianás hangjait, de az emberi hangok elnyomták azt.
A neten találtam egy nagyon jó és tiszta felvételt, pont ilyennek hallottuk mi is.









Lényegesen hidegebb volt a tóparton, mint fenn a hegyekben. Egy forralt bor és egy bombardino melege mellett puha takaróba bújva csengettük le a napot.