Már régóta terveztük, vártuk a megfelelő időjárást - gyakoroltunk is rá eleget - a közelünkben lévő Samerberg legmagasabb csúcsát a Hochries 1.568 m-ét meghódítani. Mi még csak kis hegyekben (bár mint ez is relatív) gondolkodunk, valahol el kell kezdeni…:-)
 |
| Sárga legelők a felvonó alatt |
Sokan voltak úton, még többen a felvonóval, főleg a hegyi bicósok.
Hamar elértük a felvonó középállomását 916 m-en és innen már csak egy volt a cél az erdőn át a szlalomos, köves úton felfelé a csúcsra. Nagyon elszánt voltam, mindenképpen fel szerettem volna jutni.
 |
| 916 m-en és tartunk felfelé az 1.568 m-re |
 |
| Hochries a felvonóval, attól jobbra a Hochrieshütte, oda tartunk |
Rövidke pihenőket tartottunk, egy-egy fotó erejéig, eleinte az út puha, kellemes erdei talajon vezetett, volt lehetőségem a növényzetet tüzetesen szemügyre venni.
 |
| Bodza |
 |
| Ikrás fogasír |
 |
| Kapitális példányok az erdőben |
 |
| Belőlük is sok volt, mint ékszerek a leveleken világítottak |
Elérkeztünk ahhoz az almhoz, ahol tavaly nyáron lepihentünk, almát ettünk és egy kíváncsi tehén jött hozzánk ismerkedni. Ez alkalommal is kinn volt egy csorda és amint közelítettünk egy tehén ismét érdeklődést mutatott. Mondtam is páromnak - “emlékszel tavaly is egy tehén szimatolt utánunk míg sziesztáztunk, lehet ez ugyanaz a tehén?” Persze nem emlékezhettünk már rá, gondoltam összehasonlítom a fotókat odahaza és akkor kiderülhet. S lám ez ugyanaz a kíváncsi tehén, aki tavaly! A fülében a szám pontosan megegyezett… :-D
 |
| Kíváncsi fáncsi a párom körül |
 |
| A tavalyi ismerős :-) |
Amikor az erdőn át mentünk a szerpentines úton, többször hallottuk a felvonó halk surrogásást, amint a fejünk felett átlebegett. A nyílt legelőkön áthaladva látszott igazán, hogy milyen meredek is a hegy, amire épp felkűzdjük magunkat.
 |
| Visszatekintés a kíváncsi tehén almjára |
Újabb magasságokat értünk el, kezdett nehezebb lenne a mászás, nagy magas lépésekkel lehetett haladni. Fogyott a levegő és a vizünk is, csak a szebbnél szebb virágok vonták el a figyelmem az erőfeszítésekről.
Ebben a magasságban még mindig nyíltak a tavaszi enciánok. Ezennel aminek a legjobban örültem - mert most láttam élőben először - az aprócska sárga ibolya volt, ami 1.500 m körül érzi jól magát. Mi több sikerült egy fotót készítenem, amin a közismert erdei lila ibolya és a sárga ibolya egymás mellett pompáztak.
 |
| Tavaszi encián |
 |
| Primula félék |
 |
| Chiemsee |
 |
| Sárkányrepülősök |
Betelve a látvánnyal, megpihenve, egy jót ettünk és ittunk a Hochrieshütte teraszán, mint aki egy hete nem evett és nem ivott… Energiát égettünk, pótolni kellett. Élveztük a látványt és sokáig nézegettük az ejtőernyősöket, majd indultunk visszafelé ugyanazon az úton, ahol mentünk.
Hirtelen egy idegen hangra lettem figyelmes. Próbáltam a hang eredetét követni és egy fa tetéjén megpillantottam egy hollót. Torkából igen furcsa hangok jöttek elő, repedt dudához tudnám hasonlítani az első hangsort, amit egy gurgulázó utóhang kísért. Ezelőtt ilyet még nem hallottam és alig hittem a fülemnek, bár tudom, hogy az inteligens hollók képesek különböző hangutánzásra, mint egyes papagájok.
Otthon jóleső érzéssel vetettem számot, sikerült a közel 1.600 m fel és le. Felfelé menet fogadkoztam soha többet, de már lefelé tudtam, lesz folytatás… Később, amikor tapasztalt hegymászóktól megtudtam, az általunk választott út a legnehezebb a Hochries csúcsára, még büszke is lettem magamra.
