"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Toszkána. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Toszkána. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 18., vasárnap

Alabástrom

Tavaly nyáron kaptam ajándékba ezt a finom, megmunkált kis ékszerdobozkát/bonbonost.



Alabástrom.

A szó, amikor életemben először hallottam gyerekként idegen volt. Jókai Mórnak köszönhetően megértettem mit is jelent(het) azon túl, hogy egyfajta kőzetről beszélünk. Jókai gondoskodott arról is, hogy egy varázs lengje körül. Valami különleges, valami szép. Rajtam kívül több írót, költőt és egyéb művészt is megihletett e könnyen megmunkálható kőzet.
Jól lehet a kövek között nem ranglistás ez a márványhoz hasonló lágy gipsz. Mégis faragva, megcsiszolva különleges dolgok születhetnek belőlük. Színük is széles skálán mozog, nekem mégis a fehér az, ami varázst hordoz.
Már az antik világban is apró illatszeres fiolákat, alabasztronokat készítettek belőle.
Az ókorban Felső-Egyiptomban bányászták ki a legtöbbet - érthető okokból/közelségből - Olaszországban, Toszkánában is nagy mennyiségben található a mai napig is. Innen származik az én dobozkám is, ami új utakra, kirándulásokra hív. Jó lenne a lelőhelyeket felkutatni és az alabástrom művészeit munka közben megfigyelni.

“Szavaink a mérhetetlen távolságokon át is megvárnak,
Amíg van mit mondanunk egymásnak...
Meztelenre foszlik lelkünkön a vászon,
Bőrünkről lemállik az alabástrom,
Beredőznek lassan elfásuló arcunkon az évek,
S gyűrűvé záródnak benne az emlékek.
…”
Orbán Bernadett: A jövő emléke

2014. augusztus 17., vasárnap

Toszkána az utolsó Medici szemén keresztül

Toszkána a reneszánsz szülőhelye, lágy lankás formák, égbe nyúló cédrusok, oliva, citrom, Cianti.

 
Lorenzo De Medici az utolsó nemesi utód az egykori híres Medici családból egy 5 részes filmen keresztül elvisz bennünket Európa egyik legszebb csücskébe.
Utazásának elsődleges célja az olasz festői környék Toszkána megismerése. Másodlagosan az ősei nyomának Toszkánához viszonyuló kapcsolatának még meglévő maradványainak felkutatása. Nem utolsó sorban a szóbeszéd, hogy a Medicik már kihaltak "helyreigazítása", mit adott több generáción kersztül a család az utókornak, ősei mozgatórugóinak megértése és ezáltal önmaga megtalálása.
Állomásai során felkeresi a 15. században épült kastélyokat, villákat az abban a korban élő más nemesek - olykor riválisok - ma élő leszármazottait. Valamilyen formában mindenütt rábukkan a Mediciek nyomára.
A légifelvételekkel bemutatott kies táj mellett megcsodálhatunk gyönyörű kidolgozású szobrokat, festményeket, fali freskókat, szökőkutakat, álomszép toszkánai kerteket. 
Családnevek, hozzá városnevek hangzanak el, mint Oppenheim (Firenze), Corsini (Mezzomonte), Antinori (Firenze). Torrigiani Malaspina (Firenze) Pazzi (Firenze) Buonvisi (Lucca) Santini (Lucca) Burlamaqui (Lucca) Chigi (Siena) Antinori Chianti (Siena) D Èlci (Siena) Ricasoli (Siena) Ferragamo (Arezzo+Montalcino)
A sorozat német nyelvű címe: Zu Gast in den adligen Landvillen der Toskana (1/5) 2013

“ Az irígység egy olyan növény, amit nem kellene öntözni.” Cosimo de Medici
 
A villák nagy része látogatható, gyakran rendeznek meg itt családi eseményeket tehetősebb európaiak, némelyike hotel/panzióként működik.

Történelem, csodás kertek és tájak a szerző gondolataival és érzéseivel teszik emberivé és különlegessé az 5 részből álló sorozatot, melyet a különböző adók ismét műsorukra tűzik.
A Mediciek villái az UNESCO világörökség részei. A sorozat dvd-n is megvehető. 

Még egy érdekesség, amire felfigyeltem. A film végén szerepelnek a sorozat készítői, közöttük rendezőként Barbara Fally-Puskás. Aki nem más, mint Puskás Tivadar magyar feltaláló leszármazottja.

Az egyik - különösen pompázatos kertű villa a Villa Gamberaia Fiesole, Firenze külvárosában.
Egy angol kertszakértő Monty Don sorozatában a világ 80 legszebb kertjét mutatja be. Közte szerepel a Mediciek firenzei Villa Gamberaia reneszánsz kertje is.

Akinek még mindig nem elég Toszkána szépségeiből, annak harmadikként ajánlom ezt a gyönyörű természetfilmet Az Alpoktól Toszkánáig Von den Alpen zu Toskana HD minőségben (német nyelvű). Fantasztikus légi felvételek, az itt élő flóra és fauna bemutatásáról. 2014