"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2015. május 22., péntek

Inn kerékpártúra a római úton

Passaui tartózkodásunk várva várt tervezett programja egy kerékpártúra volt az Inn folyó mentén. Nagyon jó lehetőségek vannak a folyó eredetétől Maloja (Svájc) településétől Passauig kerekezni, míg a Dunába nem torkollik a zöld folyó.
Az úgynevezett római úton közvetlen az Inn partján lehet haladni, szemléletes 19 etappe rövidebb- hosszabb szakasszal áll lehetőségre.



Térkép forrása

Maloja-Passau, 517 km a táv, mi ennek morzsányi részét tettük meg Passautól Schärdingig egy-egy megállóval, kb. 40-42 km oda-vissza. (A térképen ez a 19-18-asig jelölés)

Reggeli után indultunk és ismét szerencsénkre most nem tűzött a nap, kellemes fátyolos időben tudtunk kerekezni a folyóparton, csak néha mutatkozott egy-egy napsugár.
Röviddel Passau után egy széles duzzasztóhoz értünk, amin át kellett haladnunk a túlsó partra. Hip-hop, már Ausztriában is voltunk. Az Inn mint határvonal Bajorország és Ausztria között szolgál.

Inn folyó


A gát felett lehetett igazán érezni a folyó erejét. Hatalmas örvényekben bucskázott alá. Egy elzárt zsilip résein megzabolázva próbált volna áttörni.


Voltak szakaszok útközben, ahol a part majd egy szintben volt a vízszinttel. Utólag, - a több napos esőzés alatt arra gondolok, - ott most biztos nem lehet kerekezni, mert kiöntött az Inn.



Már a városban is feltűnt és itt a folyóparton is, hogy errefelé rengeteg a csóka. Nem is emlékszem mikor láttam ennyit, hozzá közelről.



Csóka kecsesen
Csóka érdeklődve

Sziesztázó récék a folyó egy hordalékán
Legyezőnyi gomba egy facsonkon
Az első pihenőt Wernstein (Stein-kő, az egyik leggyakoribb végződés településeknél a Burg-vár, a Berg-hegy és a Bach-patak mellett) településnél ejtettük meg. A picurka település múltja az 1100-as évekig nyúlik vissza, grófságok és természetesen várak játszottak a múltban nagy szerepet.

Neuburg vára a távolból


Egy függőhídon lehet visszajutni a túlsó partra, a Neuburg-i várhoz, amit nem tettünk meg, mert nem értük volna el célunkat. 
A Marien emlékmű gránitból és homokkőből álló hófehér oszlopa a várral szemben az osztrák oldalon magaslik. Mögötte a Wernstein vára.


Marien emlékmű Wernstein várával

Függőhíd az Inn felett
Egy sétahajó Schärdingből
Nem sokkal Wernsteint elhagyva az Inn közepén egy apró szigeten álló St. Nepomuk, a folyók és hajósok, halászok védőszentjének szobrát pillantottuk meg. Igen gyakran találkozom e szoborral bajor és osztrák földön is.


St. Nepomuk
Vornbach, az egykori bencés kolostor a bajor oldalról integetett.

Vornbach kolostor
Neuhaus pompás sétahajója
Megérkeztünk Schärdingbe, a szemközti oldalon Neuhaus bajor településének is vannak sétahajós járatai.
Passaui szállásadónk kifejezett hangsúllyal említette Schärdinget. Ki ne hagyjuk ezt a szép városkát, gyönyörű piacterét, hangulatos promenádját. Milyen igaza volt!
A város alapítólevele 806-ot említ, de már Kr. előtt a 15. században is éltek itt rómaiak.

Neuhaus kastélya

Inn promenáde

 


 
Ahogy Passauban, úgy itt is a házak falán leolvashatóak az árvíz egykori szintjei. Annyi különbséggel, hogy annak már semmi nyoma a méterjelzéseken kívül. Minden szépen renovált volt, az utcák tiszták és a már “megszokott” színes, csipkés barokk stílusú házsorok hívtak barangolásra.

A két ablaksor között az 1954-es árvízszint


 A piactéren álló szökőkút

Idilli utcakép
A piactér a májusfával


 

Hangulatos éttermek, sörözők


Schärding az a hely, ahová még vissza kell jönnünk. Annyi mindent nem láttunk még, annyi szépség lakozik ebben az Inn parti városkában!

Visszafelé a folyó egy kanyarulatában visszatekintettünk még egy utolsót a Neuburg-i várra. Míg a parton nézelődtünk egy vadkacsa sietett hozzánk, aztán amikor közelítettem felé elszállt a bátorsága...



Ebben a kanyarulatában egy kis iszapsziget alakult ki. Oda kötött ki egy kacsapár kiskacsáival. Nappal szemben voltunk, nem láttam rendesen, de a fotókon utólag vettem észre, számomra ismeretlen rajzolatú réceféléket láttunk.


 

Fáradtan, de élményekkel teli értünk vissza Passauba. A bérelt kerékpárokat vissza kellett adnunk.



Passau napsütötte Inn promenádja