Végre hó!

Az elmúlt hétvégén megérkezett, végre! Úgy ahogy szeretem a telet, úgy jött. Hóesés, nagypelyhű, ropogós - hozzá kellemes -3 és 0 fok között.

A reggeli asztalhoz még a nap is bemosolygott és csiklandozott, irány a hegyekbe!

Van, hogy előre megtervezett útvonalon haladunk. Előre kinézem a térképen merre, mi található. Van azonban, amikor az öszöneinkre hagyatkozva indulunk el. Olykor az is előfordul, hogy a tervezett utat, hirtelen másra változtatjuk. A szabadság ekkora ajándékát sok mindennél többre becsülöm és hálás vagyok érte.

Aznap Aschau és környéke, a vár - súgta az ösztönöm. Az információs irodánál hagytuk az autót és indultunk a Prien folyó mentén.

 Mire elindultunk eltűnt a nap és újabb hófelhők érkeztek a völgyre.

Aschau fellegvára

A vár és a felvonó a Kampenwand hegyre

A tél virága

Átkelés a Prien folyó egy hídján

A Bankerlweg - amiről már három éve írtam - egy útvonala is itt halad, arra mentünk, a házak között. Csend volt, csak a patak csörgedezett mellettünk.

Kiértünk a házak közül, fel a hegyekbe a féllábszárig érő hóban. Eleinte még könnyű volt a csapáson menni, de sokan meggondolhatták magukat, a nyomok ritkultak. 620 m magasról indultunk és cél a Hofalm fogadó közel 1000 m magasan.

Romantikus erdei utak

 

A fák közül a szemközti Kampenwand

 

Semmi sem rezdült, olykor az ágak váltak csak meg a hó súlyától, pergett alá csillogón. Talpunk alatt a hó ropogott és fogyott a levegőm. Az út egyre meredekebben kacskaringózott felfelé. A bakancs orrát csákányként vágtuk a havas útba, hogy tudjunk felfelé haladni. Így még nem harcoltam hegynek fel. A hó ólomsúlyokként nehezedett lábaimra és húzott lefelé. Az információs tábla szerint az út egy óra. Nem néztük, de egész biztos tovább tartott, mire a közel 1000 m-re érkeztünk.

Itt derékig álltam a hóban

A csúcsra érve hirtelen derékig érő hóba süppedtünk. Olyan hófúvás lehetette itt pár napja, hogy képtelenség volt a továbbhaladás. A Hofalm-ot a felhőktől nem láttuk és jobbnak láttuk visszafordulni, itt már csak a hótaposóval lehettett volna haladni, az pedig nem volt nálunk.
Igen, ilyen is előfordulhat, hogy közvetlen a cél előtt vissza kell fordulni.

Visszafelé menet sokkal könnyebb volt, a gravitáció ellen kellett csak tartani. Bár az sem volt gond, ha elcsúsztunk és belehuppantunk a puha hóba. Az általunk készült hóangyalkákról elfelejtettem fotót készíteni. De az ágakról lerázott porhóról sikerült...

  

 

Elértek a nehéz hófelhők és hirtelen az apró darahóból nagy pelyhes hóesés kezdődött.

Itt már nem látható a sűrű hózáportól a fellegvár

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment a hózápor. 

Egy érdekes tábla, rajta egy fiatal nő arcképe és emlékmű előtt haladtunk el. Itthon aztán utánaolvastam, kinek állítottak emléket. Wilhelmine von Hillern (1836-1916) egykori bajor színésznő és írónő kedves arca nézett a fotóról. A müncheni színésznő itt Aschauban élte le utolsó éveit.

Kiderült, hogy leghíresebb művét már láttam is filmen (Die Geier-Wally - akik szeretik a régi bajor filmeket itt megnézhetik ) és találtam tőle több megjegyzendő idézetet:

"Amink van könnyen elveszíthetjük, amik vagyunk azt sosem".

"Nem attól függ, hogy kit szeretünk, hanem, hogy hogyan! Egy nemes lélek mindig nemes marad a szeretetben, egy aljas mindig ajlas."

"Kemény lehet a boldogságot akkor felismerni, amikor már elveszítettük, - de azután, miután önmagunktól eltaszítottuk az a legfájdalmasabb bánat, mert egy életen át mardos."

"Ahol a föld meginog, s az emberi alkotás és szerencse összedől, ott a romokon a hit tovább épít, s nincs az a külső hatalom, mely eltemetné az alapokat!"  Wilhelmine von Hillern