"Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, ott élnek, s ezért már te felelsz. Befogadtad őket!" Müller Péter

2016. augusztus 10., szerda

A 48. szélességi körön



Utunk céljáról a következő bejegyzésben írok, ezt a kitérőt azonban kár lett volna kihagynom.
A köztes pihenő oka a Baumburg kolostor volt, melyet messziről a főútról a magasba tekintve lehet látni egy pici településen Altenmarkt an der Alz.

Altenmarkt, az Alz és a Traun folyók találkozásánál fekszik. Az utóbbi számomra azért nevezetes és kedves, mert innen származik logóm különlegesen szép, jó 5 kg-os köve.
 


A kolostorhoz az út felfelé vezet. A település az 1800-as évekig a kereskedelmek közti vámellenőrzésekért volt felelős. Régi idők épületei övezik körül a két tornyú St. Margareth kolostort.

1735

Az egykori épületekben sörfőző és fogadó működik

Ahogy az udvarban nézelődtünk egy érdekes táblára lettem figyelmes...


Nagyon tetszett nekem ez a 48-as szélességi körön fekvő települések sora. Ezen a körön fekszik még tőlünk keletre pl. Bécs, Volgográd, Ulánbátor, nyugatra pedig Orléans és Seattle. Jó lenne, ha másutt is lehetne az adott szélességi körökről információs táblákat is látni.
Idehaza aztán jobban elmélyedtem a témában és keresgéltem, olvasgattam dolgokat. A különböző városokhoz belinkeltem egy-egy érdekes oldalt. Kedvem lenne csomagolni és egyiket a másik után meglátogatni.
Először azonban nézzünk körül az altenmarkti kolostor udvarában, majd nézzük meg a templomot is.





St. Margareth Baumburg kolostor





Hiányzik a kopogtató

A bejárat az oldalsó ajtón történik, nehéz hatalmas zárral.


A cirádásabb zár az egykori főkapu ajtaján

A kovácsoltvas rács előtti falak meglehetősen bizarr képet nyújtottak. Az angyalok közt koponyák, csontvázak és egy szárnyas "kaszás" néz le.




Talán St. Margareth karján a kolostorral

   

Belül sajnos zárt díszes rács feszült. Egyedül voltam, így nyugodtan volt időm picit szétnézni. 
Az 1100-as években alapította egy grófi pár a kolostori apátságot. A templom 1156-ban készült el és mint sok más egyházi épületet, ezt is a korok viszontagságai után az 1600-as években építették a gótikus és a barokk jegyeknek megfelelően újjá, ekkor kapta jellegzetes hagymakupoláit is. Legutolsó alakítások 1755-ben történtek, azóta rokokó freskók és stukkók díszítik. Ma a melléképületek magán tulajdonban vannak, ahogy a mellette működő sörfőzde is.





E röpke kitérő után legközelebb a kirándulásunk céljáról lesz szó.

21 megjegyzés:

  1. Kicsit pontatlan az a 48-as sz.kör megjelölése.Bécstől kb. ugyanannyira Délre fut Baden bey Wien nél,mint Rosenheimtől Északra ,Ramberg környékén .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Névtelen, esetleg nyújtsd be az ellevetésed Altenmarkt an der Alz hivatalánál pontosításra. :)

      Törlés
    2. Igazad van ,már csak azok nevében is protestálok akik valójában a 48-as szélességi körön lakunk.Példának okáért: Nyíregyháza,Érsekújvár ,Dunaszerdahely.
      München központja/Hofbrauhaus/ egyébként 6 Km-rel közelebb van a körhöz(15,2 Km) mint Bécs központja /Plut-SER-brau/(21,5 Km) .Persze az megint egy kérdés,hogy melyik az ismertebb város világviszonylatban ,München vagy Bécs. Köszönöm tanácsodat,és tiltakozni fogok ezen eljárás ellen.

      Törlés
  2. A te életed erről szól, felfedezni a világot, az ember alkotásait és a természet kincseit, majd szemléletes leírásban beszámolni róla, közben mindenki jól érzi magát, te is, és az olvasók is, köszönjük! .)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt mondod? Tk. kezdetben magamnak csináltam csak, de most pár évre rá örülök, hogy velem vagytok! :) Én is köszönöm! <3

      Törlés
  3. Gyönyörű az a kő!Olyan fényes, mintha lakkozva volna :)
    A kolostorról még nem hallottam, így ismét sok ismeretre tettem szert. :)
    Az a tábla tényleg érdekes, jó látni az ugyanazon szélességi körön fekvő városokat. Követendő példa!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, amikor a kövemet fotóztam még a patakban volt vizesen, ezért olyan szép fényes. Azóta itt áll a lakásban a közelemben szárazon. Persze szépségéből illetve különlegességéből semmit sem veszítve. :)

      Törlés
  4. Képeid és beszámolód segítségével sok szép helyre vittél el. És...ismét csodás dolgokat osztottál meg. Köszönöm!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik hegyek lánya! :)

      Törlés
  5. Azon gondolkodtam most, mekkorát nyertem veled, hogy megismertelek így blogon keresztül, mert olyan helyekre kalauzolsz el, ahová soha az életben nem jutok el és nem is hallottam róla.

    az öt kilós köved ki cipelte a kocsiig annak idején? :) egyébként irigylésre méltóan szép, én is szívesen cipelnék egy ilyen szép követ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, most miért kellett a szemem "elhomályosítani".. <3
      Köszi.
      A kövem cipelése.. nehéz volt, de letettem és most már csak mosolyogva nézek rá. :)

      Törlés
    2. :) nem akartam "homályosítani" de biztos vagyok benne, sokan érzik úgy a látogatóid közül, hogy nyertünk veled, általad :)

      Törlés
    3. Önbírálatot tartok!
      Bécs legdélebbi pontja egy szántóföldön 48,118269 -nél van .A legészakibb pontja 48,323096 szintén egy szántóföldön .Tehát a választóvonalat jelentő 48,500001 től jócskán délre van ,ezért végül is jogos ,hogy a 48-as szélességi körön van Bécs ,még ha nem is pont a 0-án .Nyíregyháza viszont nyerő mert rajta átmegy a 48,000000 kör méghozzá a Csongor utca egyik házán . Ezzel is értékesebb a ház(a tulajok ezt nem biztosan nem tudják).
      Ímé:
      https://www.google.hu/maps/place/Ny%C3%ADregyh%C3%A1za/@47.9999956,21.7076403,3a,75y,287.87h,95.2t/data=!3m7!1e1!3m5!1sXNA1xOBeu0z6YPq8ztGXhA!2e0!6s%2F%2Fgeo2.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DXNA1xOBeu0z6YPq8ztGXhA%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D35.246563%26pitch%3D0!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x47389fe7b75757df:0x400c4290c1e11a0!8m2!3d47.9495808!4d21.7244339

      A lényeg ,hirtelen ítélkeztem.

      Törlés
    4. Névtelen, köszönöm a részletes adatokat, biztos úgy van, ahogy írtad, nem néztem utána. Akkor még sem kell reklamálni a bajoroknál. :)
      Azt nem tudom, hogy a Csongor utcában tudnak e tisztes létről, miszerint, hogy ők is a "kiválasztott" 48. körhöz tartozók... :) Talán értesíteni kellene őket, bár nem tudom, hogy ez változtatna e a helyzetükön.

      A hirtelen ítélkezés emberi dolog, megbocsátható. Főleg, hogy ilyen alaposan kiderítetted a valóságot. :)

      Törlés
    5. Még egy helyesbítés .Azért néztem ki Nyíregyházán a Csongor utcát, mert az majdnem Észak-Déli irányú és abban könnyebb volt a null pontot keresgélni és megtalálni , de ezenkívül még sok (min.20-30) nyíregyházi házat érint a 48,000000 -ás kör.

      Törlés
  6. Milyen érdekes lenne a szélességi kör városait bejárni, keresni az esetleges hasonlóságokat..Vajon van-e ilyen ? van e valamiféle kapcsolat a városok között ? (Nem hiszem, de azért keresgélni lehetne.) A kolostor nagyon szép. Használják ma is ? (Úgy értem, apácák, vagy szerzetesek)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is nagyon jó lenne, én is eljátszadoztam az ötlettel, egy körön haladva "körbejárni" a bolygónkat.
      A templom olvasataim alapján a katolikus egyházhoz került, a melléképületek pedig ahogy írtam magán kézben vannak.

      Törlés
  7. Gyönyörű ez a kolostor és klassz lett a tükröződős fotó róla.

    VálaszTörlés