Kicsit nehezemre esik a sorozat folytatása. A pár nappal ezelőtti müncheni eset a gondolataimat más irányba tereli.
A grillezős padok közelében egy érdekes tornyot láttam messziről, hát közelebb mentem.
Pontosan nem tudtam behatárolni, hogy virágtartónak vagy egy mini épületnek szánták e látványosságot. Aztán a mellette álló tábla elárulta...
Hundertwasser alkotás. Címe: Magas-mezei-ház
Szerinten csak minimális Hundertwasser sajátossággal.
Felületesen ismertem az osztrák művészt, ismertem egy-egy alkotását, ezután picit utánaolvastam. Eredeti neve Friedrich Stowasser, művésznevét a sto szó megváltoztatásával nyerte, mely a szláv nyelvben százat jelent. Festő, építész és természetvédő is volt. Több nyelven beszélt és a világ több pontján láthatóak a különleges formájú, fantáziájú és színű épületei. (Nem mellesleg egy napon van a születésnapunk is, jó pár év különbséggel. :))
Tikkasztó meleg volt, kerestem az árnyékot. A kutyameleg helyett mondhatni varjúmelegben volt részem. Ők is az árnyékba húzódtak és nyitott csőrrel próbálták magukat hűteni.
A
térkép szerint hamarosan el kellett érnem az erdei bajor házat, amit szintén
izgatottan vártam. Szememnek igen kedves az itteni durva fagerendákból
készült, az időjárási nyomokat viselő házak patinás külseje.
| Moha és kő |
Nem csalódtam! Így, ahogy ott állt az a ház elfogadnám és azonnal birtokba venném!
Elértem a felüljáró hidat, mely a park keleti részéhez vezet. A következő bejegyzésben innen folytatom.