"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2013. május 16., csütörtök

Litzldorfi kirándulás és egy régi cementgyár

Litzldorfból a Wendelstein lábánál fekvő pici falucskánál Bad Feilnbach közelében indultunk a hegyekbe. Erdőterápiáknak nevezem magamban ezen utakat, olyan jókat lehet filozofálgatni, megbeszélni, kibeszélni, kiszellőztetni útközben, hegynek fel, hegyről le...

Útközben

A Litzldorf patak mentén haladtunk ahol széles sávban medvehagymák ontották erős illatukat, szinte kaszálni lehetett, annyi volt itt, visszafelé feltétlenül “feltankolunk”- beszéltük meg.
Egy elágazásnál a vízesés és egy egykori cementgyár irányát vettük először célba. Még sosem láttam cementgyárat egy bajor erdőben...

Virágzó medvehagymák



A vízesést elérve, némi csalódottság fogott el, esésről szó sem volt, alig csordogált ekkor a víz. Így sokág nem is időztünk, mentünk tovább az erdőbe.

 


A lombok közül magasló cementgyár kéményei
1894-ben épült cementégető



A cementgyár mögött a lombok között egykori épületmaradványokat is felfedeztünk. A természet visszaveszi a területeit, malmai ugyan lassan őrölnek, de őrölnek...



Az égető és annak épületmaradványai közelében hamarosan rábukkantunk a mészmárga falakra is. A szürkés-sárgás színű dekoratív üledékes kőzet puhasága veszélyes kőfalakat, útszéleket mutat. Nem árt az óvatosság!

Réteges kőzetek




A környék mocsaras fekete talajban is gazdag, nagyon jó, tápanyagban dús a föld a különböző növényeknek, gyógynövényeknek. Volt is belőlük bőven, a különböző virágzókon kívül illatos menták is gazdagították az erdők alját...














A virágtenger asztala


Az erdő közepén - nyugalom szigetén


Gyakoriak a balesetben elhunytak emlékkövei



Csodálatos május!