"Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, ott élnek, s ezért már te felelsz. Befogadtad őket!" Müller Péter

2015. február 19., csütörtök

Téli nyomok, régi nyomok Elbach mentén

Bad Feilnbach és Fischbachau települések közt a Birkenstein hegy lábánal túráztunk. A picurka település Elbach, az azonos nevű patakjáról kapta a nevét. Első írásos nyomok az 1079-es évekre vezethetők vissza. Több régi vagy régi stílusban újjáépített ház idézi a múltat a fazsindelyes hagymakupolás templomtorony körül.

St. Andreas templom



Szeretek a bajor falvak között bóklászni, már tudom mivel találkozhatom, talán másnak unalmasan ugyanaz. Nem nekem. A faházak időjárástól megfakult színe, oszlopos teraszuk, festett homlokzatok, ablakok a múltat sugározzák. Ahogy itt mondják van benne valami urig (eredeti, őserejű) Igen, ezt érzem. 
Biztos lehet benne az erre kalandozó idegen is, hogy a szembejövő üdvözölni fogja.






Fazsindelyes madáretető

Egy része frissen vágva illatozott


Odahaza napok óta olvad a hó, errefelé ebből mi sem látszik. Hó, szűz hó, amerre a szem ellát, néhol érdekes rajzolatokkal.
Nem volt konkrét célunk aznap, csak fel a hegyekbe. Túrázók szerencséjére Bajorországban mindenütt táblák, túrajelek irányítják az úton lévőket. Még azokat is, akik a nagy semmibe indulnak...





Sípályák










A tábláknak köszönhetően hamarosan elértük a Schwaiger Alm fogadó faházát. A bejáratnál szívélyes invitálás, mellette tábla: kerthelység… és mi oda vettük az irányt. Páran ültek az asztaloknál, az u alakú kert hóval borított volt, csodás kilátás nyílt a völgyre, a szemközti hegyekre, arcunkba szikrázó nap tűzött.

Schwaiger Alm






Visszafelé, ahogy a nap letűnőben volt egyre hűvösebb lett, szaporáztuk a lépteinket.

Ők persze nem fáztak




Nyugodalmas naplementét

21 megjegyzés:

  1. Gyönyörű az a napóra!

    Azokon a házakon a lelki szemeimmel mindegyiken látom a nyári virágpompát, a katalógusok jutottak eszembe róluk, ott látni ilyen stílusú házakat csüngő muskátlikkal :)

    De szép sörénye van annak a lónak! :O :)

    ....és még mindig hitetlenkedve nézem ezt a sok havat, él az a megállapításom, hogy egy képen több van, mint itt egész télen:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, ezeken a házakon nyáron csüngnek alá a muskátlik egész késő őszig.
      Ja, havazást mondanak a hétvégére...

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a kis templom ! No meg a napóra is, nagy kedvelője vagyok. Miket ki nem találtak már régen is...
    És persze ezek a szépséges fa házak és persze igazából muskátliözönnel....Hogy nálunk (nálam) miért nem virágzik ennyit, nem tudom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp itt jártam :-) de jó.
      A klíma, amit itt szeret/igényel a muskátli. Na, de most már indulunk...

      Törlés
  3. Szeretem a téli sétákat, olyan friss és tiszta minden ezeken a képeken, hogy szinte érzem, hogy a hidegtől kipirosodott az arcom!:)))
    Kedvenceim a fazsidelyes épületek, templom és itt most a madáretető, amiben kicsit a sajátunkat látom, de persze ez sokkal szebb! Kár, hogy nem láttuk előbb, lekoppinthattuk volna!;) Bár, elfér még sok ilyen a birtokon... :D
    Csodás képek és hangulat, köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tiff, szerintem sosincs késő a madáretetőt lekoppintani, amennyi madár nálatok van, biztos nem lesz üresen. :-)

      Törlés
  4. Irigylésre méltó (Tudom, nem irigyelni lell, hanem menni) túrát tettetek megint. Hangulatos, szép helyeken jártatok, csak csodálom a képeket.

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű.
    Fogalmam sincs, hol vannak ezek a helyek, a neveket nem ismerem.
    Már néztem webcam-eket és hát Gramischban nincs valami sok hó. Fogalmam sincs, hova menjünk holnap, de nekem valami ilyen kell, ahol még a völgyet is vastagon ellepi a hó, nem kell felvonózni valahova...Esetleg van tipped, ami hozzánk közelebb esik?
    A Brauneck környékére ír a net nagy havat, de ezek a síterületek, gondolom hétvégén el vannak lepve emberekkel és így dugó is fenyeget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flögi, avval kezdődik a bejegyzésem, hogy hol vannak ezek a helyek. Csak beírod a googliba, kinagyítod és már látod is.
      Hozzátok közelebb eső talán a Tegenrsee hegyei, ott mindig sokkal hidegebb van, mint nálunk.

      Törlés
    2. Ezt tudom, hogy leírod a helyket. Nem mindig van kedvem, türelmem utánuk nézni, a legtöbb név ismeretlenül hangzik. Csak akkor nézek utána helyneveknek, ha oda is akarunk menni, de különben hallottam róluk egyszer és legközelebbre el is felejtem.

      Törlés
  6. Ez a szőke szépség...imádom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen szép, mindig megbabonáznak :-) én is imádom.

      Törlés
  7. Milyen szép tél! Na azért azt nem bánom, hogy itthon szinte tavasz van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a tél itt is inkább a hegyekben van. Jó, hogy választhatunk mikor megyünk a "télbe" :-)

      Törlés
  8. a madáretető, a nyomok, az a kis ablak, a jégkristályok... na és úgy az egész-))))

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép helyeken jártatok. Köszi a sok szép képet.
    további szép estét, jó hetet kívánok! :-)

    VálaszTörlés
  10. Meseszép a templom, a havas út, a fák, a kis ablak, a kerítés, a lovacska... most nem tudnék kedvenc képet választani... :)

    VálaszTörlés