"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. február 25., csütörtök

Kitisztul

Végre elhúzódnak a felhők, végre kék lesz az égbolt, végre melegít a napsugár…







Élt itt a vízparton egy hatalmas nagy fűzfa. Kivágták olyan egy-két éve. Azóta jól látszik micsoda törzse volt, mintegy három méter átmérőjű. Minden évben termett rajta a fodros gévagomba, több család.

A pár évvel ezelőtti fűzfa gomba-pompában


Ezt, a már kivágott rönköt tavaly ősszel fotóztam

Az év eleji enyhe idő kicsalogatta a rönkön a gombát és a rossz idő tönkretette. Remélem tavaszra ismét kifodrosodik a már belül korhadt fűzfarönk.
 
Az elmúlt hétvégén készült kép



Egy sor bokorrózsa alatt - ami kopár - most fedeztem fel egy réztáblás emlékkövet. Áll ugyan előtte egy két méteres kő is két jellel, de értelmet számomra csak most kapott. Nyaranta úgy benövi a földbe tett táblát a növényzet, hogy eddig elkerülte a figyelmem.




Marco Pogacnik szlovén szobrász műve 1997-ből. Ez a kő további négy kő közül az egyik, mely szimbólumai az Alpok egységének több országon át. Így Ausztria (Villach), Olaszország (Meran), Szlovénia (Maribor, Bohinj), és Németország (Gstadt - Chiemsee) között.
Kinagyítva képzeletben vezessétek ujjatokat a szimbólum jelén. A végtelen egy rajza.

Kár, hogy ilyen eldugott helyen van ez a szép szimbólum. A művésztől a világ több pontján található kiállított szobor. A szobrászat mellett író, tanító az ezotéria területén. Tavaly nyáron a Bükkben tartott előadást.


23 megjegyzés:

  1. Érdekesek ezek a végtelent jelképező szimbólum-rajzok, nem láttam még ilyent, pontosabban ezeket a formákat.És valóban kár, hogy ilyen eldugott helyen van az emlékkő. Vajon miért ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a művészre rákeresel találsz még több ehhez hasonlót.
      Azt gondolom, amikor állították 1997-ben, akkor még nem volt körülötte beültetve.

      Törlés
  2. Én is csak ezt tudnám írni, mint Fodorka. Tetszenek az ezüsthidas fotók. Itt éppen hideg van, de ma már volt legalább három évszak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ezüsthidak... percekig tudok előttük merengeni. :-)
      Három évszak, igen itt is. Hóviharos téllel kezdtük a reggelt.
      Ja, tegnap Mátyás nálunk nem talált jeget... brrrr majd csinál nekünk.

      Törlés
  3. Te meg a végtelenséget fedezted fel?
    Jól haladunk. :)

    Nem halottam még az Alpok egységének jelképéről, különleges, kőbevésett rajz, nincs kezdete és vége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, a rajzban igen. Te nem?

      Pogacnik adott/alkotott ennek az egységnek egyet. Nekem nagyon tetszik. :-)

      Törlés
    2. Természetesen a rajzban is, meg egyébként is, felfedeztem a végtelent :)

      Törlés
  4. A fűzfáról a mi sasfészkünk jutott eszembe, ahol a gyerekekkel ültünk sokszor. Az is egy öreg fűzfa, ami félig korhadt, ezért eléggé megdőlt formában éli napjait még mindig. Ott meséltem nekik Csí-ről is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csí?
      Ki az a Csí? Elmondod?
      És, hogy te ki vagy ismeretlen, azt is?

      Törlés
    2. Bocs, én vagyok a nagy ismeretlen. :)

      Fekete István, Csí.
      Csí és Vit fecskepár története.

      Törlés
    3. Gondolom Fekete István Csí-jéről lehet szó

      nézem az első képeidet CSUPA KÉK, annyira szépek
      imádom

      Törlés
    4. F.I gondolsz? Azt hittem van egy saját történeted Kincse. :-)

      Törlés
    5. Csupa kék, nyitnikék :-)

      Törlés
    6. Kavics, hát, vannak saját történeteim, az biztos, ennyi megélt év után mindig van mit mesélni róla. :)

      Törlés
    7. Szeretem a saját történeteket a megélt személytől hallgatni/olvasni. :-)

      Törlés
  5. Bocsánat, a képeket másik böngészővel tudom nagyban nézegetni, és ott ragadtam a kommentezésben is.

    VálaszTörlés
  6. Épp nálunk is kivágtak a patakparton egy őrült nagy öreg fűzfát. Úgy fáj a szívem érte.
    De jó, hogy ott süt a nap! Itt épp jelenleg is havas eső potyog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok vele Pipulka. Bizonyára volt rá ok, mégis sajnálom, olyan szép volt, főleg a fodros "gombaruhával".

      Törlés
  7. A gomba-pompás fotótól elállt a lélegzetem. Még soha nem láttam ilyen gazdag telepet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak szep, de kitarto is ez a gomba. Meg a visszamaradt tonkon is burjanzik. Sot mennyire finom! Ettel mar gevagombat?

      Törlés
  8. Gyönyörű képek...Szép hétvégét...

    VálaszTörlés