"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boróka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boróka. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 9., szerda

Arany oktober 4. 1252 m Spitzsteinhaus

Van úgy, hogy másutt kötünk ki, mint az eredeti tervünk volt. Korábban ez számomra elképzelhetetlen volt. Mára megtanultam és élvezem a spontán adta lehetőségek új és érdekes oldalát nézni, értékelni, mert mindig magukban rejtik az újat, az ismeretlen varázsát.


Sachrang (738 m) településének szélén egy válaszút előtt Tirol Moosbauer vagy a Spitzsteinhaus felé.  
Spitz - csúcs, Stein - kő, Haus - ház. Ízlelgettem a szót és elindultunk az irányba anélkül, hogy tudtuk volna mi vár ránk.


A Mitterleiten, mint egy tanösvény iskolások által készített festett kövek, információk kísérik a turistákat felfelé. Az út meglehetősen meredek, nagyon örültem a vándorbotoknak!

A legjobb ómen :-)





Ki lakik itt?



Elszórtan házak, almok, alig akad bárkinek is közvetlen szomszédja.


 



Az erdőn át vitt tovább az út, ami egyáltalán nem volt könnyű. Mondhatom a túra horror-szakasza. Az esőtől megázott sáron, mely gyakran a lehullott falevelektől takarva álcázta magát csúszkáltunk az igen meredek hegyoldalon. Kövek, gyökerek olykor olyan magasra kellett felhúzni magunkat, hogy áldás volt a túrabot. Őszi kűzdelem.



Lemaradtam
Visszapillantás

Ezek a látványok feledtetik a kűzdelmet 

Talán ezek közül a fogadók közül néztük ki valamelyiket, de ilyen látvány után nem volt maradásunk, tovább kűzdöttünk az 1250 m felé.
 

Hisz már látszott a Spitzsteinhaus.


Encián csokor
Orvosi szemvidítófű
Szártalan bábakalács
Boróka
 
Egy bájos harangvirág
Spitzsteinhaus 1252 m

A látvány magáért beszélt itt is!






A "császár" Wilder Kaiser havas hegyei

Visszafelé a délutáni lemenő napfényben változtak a színek, árnyak.





Innen már nincs messze a csúcs

2016. október 26., szerda

Szardíniai lábnyomok 4.

Az észak-nyugati félsziget legszélén fekszik egy gyöngyszemnyi tengerpart, La Pelosa Beach. (Újdonsült ismerőseink James Bond Beach-ként hallottak róla, bár ennek semmi nyomát sem találtuk ott.)
Szerencsénkre októberben szinte érintetlenül várt ránk, csak néhányan keresték fel az itteni tengerpartot rajtunk kívül, volt idő és tér megnézni, megérinteni, elidőzni rajta. 
A félsziget sziklás hegyoldalán sorakozó elegánsabbnál elegánsabb nyaralók arra engednek következtetni, hogy főszezonban a tengerpart telítve lehet.

La Pelosa

Erős szél fújt, habosan csapódtak a hullámok a szikláknak. A félsziget mellett egy kis zátonyon a magányos bástya látványa minden művész ihletét beindítja.


Gyönyörű tengerpart, meggyűrődött homoksziklák, hol redős majd csíkos, hol formás legömbölyített majd lyukacsos. A pirit szemcsék ezüstösen csillogtak a napfényben. Durva szemcsés homokos, apró kagylós, csigás, fehér porcukros homokkal váltakozva. Ennek megfelelően a tenger színe ehhez illő változatos, sokszínű kék. Ezen a néhány négyzetméteren annyi változatosság és szépség együtt, alig telt be vele a szemem. Csodás hely!








Kagyló és csigaház gyüjtögetők




















 
Sirályok érkeztek és egész közel engedtek magukhoz, ellenben a dolmányos varjakkal, ők óvatosabbak voltak.
Boróka bokrok próbálták megfékezni a szelet a parton, áradt cédrusos illatuk.







Egy étterem teraszán hallgattuk a tengert, a szelet.