"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. december 30., péntek

Az év 2016

Élményekben gazdag évet zárhatok. Csokorba fogtam, újra pergettem az erősen emlékeimbe vésődött, megélt eseményeket, annak reményében, hogy a 2017-es év sem lesz élményektől mentes. Köszönet, boldogság és hála van bennem.

Január - Az év eleji nyitó kirándulásunk a “császárhoz”. Minden évszakban csodás, de évnyitó hegyi túrának különösen szép volt az esti fényekkel.

Február - A főn játéka a hegyekben, egy kedvenc hütténk felé. A különleges természeti jelenségek mindig egy ajándék a fotósnak, a kirándulónak.

Március - A legtávolabbi ország, ahová eljutottam, Dominikai Köztársaság, ahol sikerült az óceánban a hosszúszárnyú bálnákat megfigyelnünk. A legintenzívebb élmény, amit eddig megélhetttem!

Április - A heubergi krókusz mező pompája. Sikerült ismét jó időben jó helyen járnunk, micsoda ajándéka a tavasznak!
Ebben a hónapban még egy meglepetés ért. Travellinának köszönhetően, aki a saját blogján és az Origon összegyűjtött egy-egy utazót(blogolót). A listán én is szerepelek. :-)
A napi látogatottságom hihetetlen gyorsasággal megugrott. Először meglepődtem, majd mikor olvastam igen megörültem! Ezután méginkább felgyorsultak az események, sok új ismeretségre, érdekes információra tettem és tehetek azóta is szert. Ismét tágult a világ!

Május - Mint a bőséges májusi eső Majk, a lebegő falu és a kisbéri lovak szépségét adta.

Június - Andalúziai csodák, melyek ekkor csak a kezdet volt, itt lesz még sok minden ami ránk vár, kíváncsiak vagyunk!

Július - Ismét egy természeti jelenség a félelmetesebbek közül, egy szupercella a hegyekben.

Augusztus - A szépséges erdei turbánliliomok 1500 m felett és a világ leghosszabb vára.

Szeptember - Merano varázslatos botanikus kertje.

November - Oberammergaui pillanatok és a november ajándéka a kikerics.

December - Az elkapott ünnepi fények.


Boldog új évet kívánok minden kedves Olvasómnak!!! :-)

Karácsonyra májvirág

Lassan három éve, hogy először jártunk az 1050 m-en álló Breitenberg hütte környékén. Azóta ez a túra is rendszeresen szerepel a “repertoárunkon”. Ide köt egy szép kifejlett szalamandra-találkozás az út mentén. Itt történt egy öreg tölgyfa halála. A hütte felett egy csodavilág terül el...

Kell az egyensúly - én is megerősítettem
Többen választották aznap



27 láb hosszúak

Simssee

Petersberg
12-15 fok meleg volt 1000 m-en is. Ott, ahol valamikor a szalamandrát láttam, ott lapult az alig látható pici nyíló májvirág - karácsonyra.

  

2016. december 28., szerda

Wildbichl Alm Kaiser-völgy

A reggelinél bogarásztuk túrakönyvünk lehetőségeit. A téli hónapokban kevés hütte/alm tart nyitva és nálunk már-már bevált szokás lett, valahol odafenn megpihenni és frissítőre, melegítőre esetleg némi harapnivalóra, a látvány befogadására a hütte teraszán vagy a kemence melegénél. 
Az osztrák bajor határ közelében találtunk a Wildbichl Alm-ra (1140 m), akik egész évben nyitva vannak. Két órányira a Priener Hütte-től.
Ha már az év elejét a császárnál (Kaiser-hegység) kezdtük, akkor úgy illik, hogy az évvégén is tiszteletünket tegyük nála.



A Müllner Alm (730 m) parkolójánál a kút kávája ugyan jeges volt, de kellemes 4-5 fok áradt a hegyek felől.
A pár napja esett hó felülete megfagyott és a túrabakancs korcsolyacipőként csúszott ki a lábunk alól.




Egyszer csak eltűnt az út és meredek mohás sziklákon keresztül kellett felkapaszkodnunk. Ilyenkor nem segít a túrabot csak a kézzel kapaszkodás a köveken, fákon, gyökereken.




Ez már az osztrák területen állhat
Ha meggörbülve is...
Könyvünk írója szerint az egyik legszebb kilátás nyílik odafenről a Kaiser-völgyre, már vártam a találkozást. Sejtettem, hogy messzire ellátunk majd a főnnek köszönhetően.

Amint kiértünk az erdőből...
Kaiser-völgy
Kufstein


Még egy kis meredek




Könyvünk írója valóban nem túlzott, a látvány csodás. Ide is egész biztos, hogy nyáron is ellátogatunk. A tiroli Wildbichl vendéglősnél aznap zártkörű rendezvény volt vadászoknak - ami ugyan nem volt kiírva - mégis egy forró teára, kávéra maradhattunk. A völgy a havas hegycsúcsokkal annyira elvonta a figyelmem, hogy az Almról el is feledtem egy fotót készíteni.


2016. december 26., hétfő

Elkapott ünnepi fények

Kevés víz és sok vízimadár a tavon. Ahol álltam, bő térdig érne a víz szintje. Hó csak a hegycsúcsokon, alig van eső, nyílik a tátika egy kiskertben. Karácsonyi tél 2016-ban. Megváltozott minden, a táj is. Vadlibák repülnek el a fejünk felett. Egy motorcsónak érkezik a szigetről. Csend van.

Chiemsee, Gstadt





Tömött felhők terülnek a tó felett, a hegyekben főn, 8 fok meleg. A lemenő nap utolsó erőfeszítései fényt, színei csodát hoznak. Elcsípem a pillanatot.

Chiemsee, Seebruck


A legszebb ünnepi fények pár percig tartottak, szebb volt a jelenség minden csillogó égősornál. Nem vehető, nem birtokolható, mégis mindenkié lehet.

A napsugarak áttörtek a felhők közül, vörösesen fénylő hidat festve a tó tükrére, széles csóvájú vetítőként a közeli falvakra, a hegyekre.






2016. december 23., péntek

Karácsony

Minden kedves Olvasómnak kívánok békés, csendes karácsonyi napokat!


2016. december 22., csütörtök

Angyali üzenet Magyarországról



Kedves Jenever - régi olvasóm - köszönöm, hogy rám is gondoltál! Igazán nagyon örültem a meglepetésednek!!! <3
Ezúton is kívánok Neked és szeretteidnek boldog karácsonyt!

2016. december 21., szerda

Salzkammerguti adventi pillanatok

Rég volt, hogy a salzkammerguti Wolfgangsee-nél jártunk, adventkor meg egyébként sem. A tó St. Gilgen városkája már az első alkalommal a szívembe lopta magát, a kedves emlék beégett. A 158-as út felől érkezve, rálátás a hegyekkel körülölelt tóra rengeteg fotóalbumban lapulhat.

Wolfgangsee
St. Gilgen


 
Háttérben a Schafberg
Hotel Schafbergspitze

Mozart édesanyjának szülőháza





Negyedik advent volt, több látogatót vártam. Valami megváltozott és nem csak itt. A régi varázst nem adta nekem vissza a városka karácsonyi vására.


Viszont kaptam valami egész mást, szépségeset, különlegeset. A tóparti park és a sétány új alkotásokat kapott. De még milyet! Egyszerű és szép. Andreas Buisman gránit és bazalt kőszobrai díszítik (2017. év végéig) a települést.









Tükörsima felület
Akit bővebben érdekel ennek a tiroli művésznek a munkássága a saját weboldalán egy videóban meg is szólal a vicces, kreatív művész, érdemes rákeresni.

A tóparti vendéglő falán gondolatok a forró teához “ Egy évben csak két nap van, amikor egyáltalán semmit sem lehet tenni: az egyik a tegnap, a másik a holnap. Tehát a ma az igazi nap szeretni, hinni, cselekedni és mindenek előtt élni.”


Bőven volt időnk átmenni a közeli Bad Ischl városkába, ahol sötétedésig nézelődtünk.



 
St. Nikolaus templom

A település itt is csendes volt. Lovashintókba fogott lovak patkói kopogtak a kövön. A Lehár-tér előtti jégpályáról korizós gyerekek nevetése hallatszott. Olykor repült egy hógolyó is a semmibe, pedig hónak nyoma se, csak a jégpályán. Az üzletekben kedves eladók igen finom forralt borral kínálták a nézelődőket, vásárlókat.
 

A kézműves karácsonyi vásárt minden évben egy épületben tartják. Jól esett a hideg után picit odabenn átmelegedni.



A legjobban egy hatalmas farönkből faragott tiroli bőrnadrág finoman kidolgozott másolata tetszett.




A hegyek mögött eltűnő nap szürkületbe borította a belvárost, a Traun folyót. Csak egy távoli hegycsúcs fehér hóval borított oldala világított a napfényben.

Traun folyó