Jön, jön…

Jön a tavasz, nincs már kétségem felőle!

Végre a régi, melegen arcomat sütő nap tolta szét a felhőket reggel. Még nagyon párás volt, mikor elindultam, de minden sugárzó jónak ígérkezett.

Az árnyékban még lógnak a jégcsapok, de napjaik megszámlálva. Csöpög, kopog az eresz mindenütt. Izgatottan csivitelnek a madarak - ők előbb értesülnek - az éjszakai munkás is dolgozott a folyóparton...

A hegyekből összegyűlt hólétől és a sok esőtől a Mangfall folyó is megdagadt. A nap egyre melegebben sütött, kékült az ég, a madarak egyre hangosabban kiáltották “jön a tavasz!”

A patakparton eltűnő hó alól a föld is fellélegzett, elengedte, kiizzadta páráját.

Feltöltődve álltam a párában, mint egy szaunában - ezt földanya adta, - szippantottam magamba a nedves földillatú levegőt, arcomat melegítette a nap. Ébredés - újjászületés a téli napok után.

„Az emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a fejlődés érdekében.“ Boldizsár Ildikó

Hóbogyók hó nélkül

A minap a városba menve át a hídon, ahonnan kies kép nyílik a hegyekre, a feljövő Napra, ahol sokan megállnak egy másodperc erejéig a távolba tekinteni. A híd túloldalán egy látásból ismerős orosz nő haladt át, némileg előttem. Amikor a hídra ért ő is abba az irányba fordította a tekintetét, majd a testét. Egy karjával kinyúlt a Nap felé, “vett” belőle magának, majd enyhén meghajolva megköszönte azt.

Azóta, ha áthaladok a hídon ez a jelenet jut eszembe.

Vajon ezen a tejsűrű napon is tette ezt? Olyan sűrű pára/köd lepte el a környéket, hogy a Napot is alig lehetett látni. Olyan nap, mikor a szürke, ködös, nyirkos időben a kutyát sem verik ki. Lehet ebben is a szépet meglátni? Azt gondolom igen...

Pőrén, kopaszan, de büszkén

Az egyik fán gondosan elkészített, de már rég elhagyott fészket fedeztem fel. A lomb eltűnt, az ágak felfedték az egykori madárbölcsőt. Mi mindent dolgozott bele volt szorgos lakója?

Szemét, plasztik is belekerült. Számomra borzasztó érzés. Ágak, levelek, vesszők, toll, szőr és haj szabadna benne lenni... Ilyenkor utálom ezt a "civilizációt"!

Hófehér havas tájat kellett volna fotóznom most december közepén a városba haladva is, de csak a zúzmara és a hóbogyók, amik fehéren pompáztak.

 

Hóbogyók

Csipp-csepp, egy csepp...

E szívós növény mérgező bogyói egyike-másika igen nagyra nőtt, és sok is van belőlük az idén. A rigók kedvenc téli eledelükre még nem fanyalodtak, még találnak más finomságokat, hisz puha a talaj.

Gyerekként mennyit játszottunk e fehér kis bogyócskákkal. Leszedegettük, a földre dobtuk és rátapostunk. Akinek nagyobbat pukkant az nyert… :-)

Az avar alól a télizöld is kikiváncsiskodott

“Az a sok élmény, ami beásta magát az emlékeimbe olyan mélyen, hogy az éberség már egyfajta ösztönné vált. Kitölt, segíti a mindennapi túlélést. Sőt, éjjel mikor álmodom az ösztön és az éberség egy forrásból merítenek.”  Reinhold Messner

Vannak napok...

amikor az apró pillanatok a fontosak, más nem létezik, csak én és ezek az apróságok, hisz én is egy apróság vagyok, eggyé leszünk.

Amelie világa után szabadon, Kavics világa...

A patakban kígyózó nagy víziboglárka, fátyolos lengése, lágy nőies mozgása, a vízből kikandikáló aprócska fehér virágai… biztonságot adó szőnyeg a patak sodrásában a kiskacsáknak.

Nagy víziboglárka

Ránézek és mindig a magyar árvalányhaj jut eszembe

Pipulkának tartozom képekkel és magyarázattal. Még márciusban az apró pillanatok bejegyzésem alkalmával ígértem meg neki, hogy figyelemmel fogok egy növényt kísérni és tájékoztatom, hogy mi az, továbbá a “ringlispil” fákról is hozok lombos képeket.

Ami pár hónapja pirosan hajtott nem más mint rebarbara féle

Pipulka ringlispil fája lombosan egy platán féle

Aki még emlékszik az illatos tündérfámra, amit az idén fedeztem fel magamnak, nos “őt” is meglátogattam. Szépséges termései nőttek júniusra.

Illatos tündérfa termése

Kaszálták a parkban, a folyóparton a füvet, mennyei friss szénaillat terjengett mindenütt, gyorsan megmentettem pár szál rezgőt a vázámba száraz virágnak. Nem tudom mi a becsületes neve, gyerekkorom óta csak így ismerem, mert amikor már száraz, az apró szív alakú virágok csak úgy rezegnek.

REZGŐ NYÁR...