"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. április 26., kedd

Szent György lovag ünnepe

Már több mint száz éve minden év húsvét hétfőjén Traunstein városában ünneplik Szent György lovag ünnepét (Leonhardiritt/Georgi-ritt). Lovas felvonulás korhű, a lovagok idejére emlékeztető ruhákban, zenei kísérettel majd megkoronázva a kardtánccal.
A kisváros főtere, ahol a St. Oswald templom áll adott helyet a felvonulásnak, a színpadnak.

Traunstein




A közeli és távoli bajor és osztrák településekről jöttek a felvonulók. Mindenki saját zászlajával és népviseletével tisztelegve az ünnepnek.








Nem csak az emberek, a lovak is díszben







 


A kardtáncosok

Mindegyik kardtáncos pengéjére szegfűből egy kis csokrot erősítettek. A tánc megkezdése előtt a kiszemelt kedvesnek dobták a csokrokat.












Zászlóforgatássali elvonulás
Ebben a városban is vannak szép homlokzati festmények (Lüftlmalerei). A főtéren áll és már távolról magára vonja a tekinteteket az egykori gyógyszertár épülete.



Egy érdekesség (?), az 1700-as évek elején a mi pandúrjaink felégették a várost.

St. Oswald templom


A napokban olvastam, hogy az UNESCO szellemi örökségének felvételére ez az ünnepség is felkerült.
Mindegyik német tartomány négy hagyományt és szokást jelöltethetett, de nem mindhonnan éltek a négy lehetőséggel. Így Bajorország további jelöléseket vehetett igénybe. Összesen 21 (!) eseményről van szó. Nem túloztam, amikor egy alkalommal azt írtam, itt az ünnep után, az az ünnep előtt is egyben. :-)

2016. április 24., vasárnap

Sárga, mint a pipitér

"Ne rohanj és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a virágok illatát!" Walter Hagen


Oberaudorf városkában a Hocheck lábánál kerestük és találtuk meg a tavaszt. A sárga pitypangos kaszálók, a havas hegyekkel a háttérben, a hagymakupolás templom kíséretével, a festett homlokzatú házakkal mind tipikus bajor idill...

Oberaudorf







Ikrás fogasír

Tengernyi medvehagyma lepte el az erdők alját.

 
Medvehagymás
Itt, az erdő szélén található egy kedves, kavicsokkal kirakott kút, az egykori bajor király tiszteletére. Egy korábbi nyári kiránduláskor már írtam róla is egy zenei-irodalmi túra alkalmával.



Más is élvezte a napsütést rajtunk kívül...


Tücsök
Cserebogár
Szorgos rigó csőre mohával tele







Egy pékség 1625-ből. A híven őrzött hagyomány szele lengi körül az épületet kívül-belül.






Kedves, invitáló szavak egy fogadó bejárata felett, mely múltja 1767-re nyúlik vissza.



Oberaudorft hegye egy igen kedvelt sípálya a havas hónapokban. Nyáron bobpálya is lehetőséget nyújt a hegyek szerelmeseinek. Ott jártunkkor épp a renoválás utolsó simításait végezték az évnyitó előtt.

Gyakorló lesiklók

Felvonó, sánc, bobpálya
 
Rálátás Oberaudorfra
Havas Kaiser-hegység
Míg ezt a bejegyzést írtam, a háttérben a helyi adón épp a környékről volt szó. Oberaudorf, Kiefersfelden települések körzetében található a Reisach kolostor, ahol két páter szolgál. Érdekességük, hogy ők nem csak az egyháznak élnek, hanem szenvedélyes nagymotorosok. (Még mindig meg tud lepni, hogy a bajoroknál az egyház mellett/vele még mi fér meg a legnagyobb egyetértésben…)
Szóval, a napokban volt egy nagy összejövetelük, ahol az összes motrost és motorját megáldották. Erre az összejövetelre a közeli és távoli bajorokon kívül sokan jöttek az osztrákoktól, lengyelektől és Magyarországról is.