"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Passer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Passer. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 14., hétfő

Hazafelé

Reggelente futás után vagy esténként naplemente előtt sokáig elfigyeltük a szörfösöket a tavon. Szörfözni hasonló, mint az életben helytállni. Fel kell állni a deszkára, mert különben csak állunk a vízben és nem haladunk. Ha felálltunk megfelelő szélirányba kell tennünk, hogy legyen hajtómű, erősnek kell lennünk, hogy meg tudjuk tartani. Persze a szél ereje és iránya mindig változik, leeshetünk. Sebaj, újra fel kell állnunk, megtartani és száguldani a hullámokon előre...




Mintegy 25 km-re hazafelé a Garda-tótól van egy pici tavacska Lago di Toblino. Minden egyes alkalommal elsuhantunk mellette, de megállni most először volt időnk. A tó egy félszigetén áll egy kis romantikus kastély.
A 12. századi épület állítólag egy szigeten épült, de ahogy csökkent a tó vízszintje így az “átkerült” egy félszigetre.
A bejárathoz vezető út is fecskefarkú párkányozott fallal vezet, ahogy a Scaligerik várain már megtapasztaltuk a Garda-tó körül.




Toblino-tó



A kastély udvarából kanyargó emelkedőn át visz az út fel a 20 m-es toronyhoz. Egy zöld szőnyeg és némi díszítés hívogatott, talán esküvő volt vagy arra készültek.







A kastély sajnos nem látogatható, csak bizonyos alkalmakra nyitják meg, rendeznek kiállításokat. Olvastam sok legenda, tiltott szerelmek lengik körül egykori történeteit... A külső falakon érdekes rajzolatok, belül egy 3. századi írás bizonyítja a vár egy templom romjaira épült.
Aznap nekünk nem volt szerencsénk betekinteni, pedig szívesen tettem volna! Körülnéztünk hát az udvaron, melynek egy része lekerített, így ott nem sok látnivaló kecsegtetett. Viszont felfedeztem egy régi masinát, egész jó állapotban, egy szecskavágót.






Illatos fák
Szegényes tavacska
Toblino-tó

A kastély egy oldalsó épületében éttermet alakítottak ki terasszal, mely a tóra néz. Egy frissítőre mi is megpihentünk és hát hová is ülhettünk le, mint a 11-es asztalhoz. :-) 
Vízimadarakat figyelhetünk meg a napernyős asztalok mellől.



Csend és nyugalom

Talán szürke gémek röpködtek ide-oda a túlparton


Szépséges búbos kemence az étteremben

Hazafelé Merano felé tettünk egy kitérőt, a Passer-folyó mentén egy újabb pihenőt iktattunk be és meglátogattuk Sissit is. 
Bolzano mellett elsuhanva sóváran néztem fel Messner egyik vár-múzeumára, ez a látogatás még mindig előttünk áll.



Merano virágos sétányai

Passer
Ilyen meleg volt :-)

Aztán ez a meleg fogadott idehaza bennünket is. Vége a Garda-tekergéseknek, de csak egy időre. :-)

2015. július 4., szombat

Dél-Tirol - Merano 2.

Egy vargakanyar után visszaértünk a Kurhaus (gyógyház) épületéhez a Passer folyó túloldalán a Wandelhalle, a kerti sétalugas mentén. Az 1800-as évek közepe után épült lugas mint egy egykori állomás várórésze széles sétánnyal tűnt nekem. Benne sok festénnyel, mellette kávézókkal, éttermekkel, fagyizókkal. Igazán hangulatos hely!










Az egyik étterem előtt állt egy tábla rajta a kínálat, köztük “ungarische Gulaschsuppe”. Nem voltunk éhesek egyébként kíváncsian megkóstoltuk volna mennyire ungarisch az a gulyás. :-)



Kurhaus (gyógyház)




Az óváros felé haladva egy téren egy magas, érdekes műre lettem figyelmes. Csak közelebb menve láttam, hogy újságpapírból van az egész. Hány tonnát préselhetett össze a művész?



A hegyek ö(b)lében
 







Dél-Tirol egyik legmagasabb temploma a St. Nikolaus, története az 1220-as évekre nyúlik vissza. Azon túl, hogy már messziről is egy impozáns látvány, belül a csodálatos színes ablakok is marasztalóak. A templom kis kápolnája számomra még lenyűgözőbb volt. Az a “régi” illat szintén belém ivódott.

St. Nikolaus




Aranyos, itt Te jutottál eszembe :-)




 


 

Az óvárosban tovább haladva egy mini várat fedeztem fel. A Castello Principesco egy 1 emeletes kis alapterületű épület, bejárata is aprócska, mintha törpéknek épült volna. Tiroli hercegség uralkodott benne a 16. században, ma egykori fegyverek és hangszerek gyűjteménye látható itt. Belső udvarkája kavicsokból kirakva és egy nagy fügebokor tör felfelé a fényfelé. Belépővel lehet látogatni.




 
Történelmileg talán leghíresebb utcája a városnak a Laubengasse, a 13. században épült. Jó lett volna ott akkor egy órára visszapörgetni az idő kerekét és visszacsöppenni az akkori utcaképbe. Mára szép színes, kiülős kávézós, sok-sok üzlettel, ahol a híres dél-tiroli sonkát, borokat és egyéb helyi finomságokat is kínálják.


 





 



 

 

Ennyi fért bele pár órás városnézésünkbe, az idő haladt, a Garda-tó várt bennünket. Meranoból kimaradt Tappeinerweg túraút a hegyekbe, a termálfürdő, és a számomra talán legérdekesebb, a botanikai kertek a Trauttmansdorff kastély körül. (Több díjat is nyert kertek „Internationaler Garten des Jahres 2013“  - „Schönster Garten Italiens“ 2005 és „EuropasGarten Nr. 6“ 2006 )
Meranoban ott maradt valami, azért még vissza kell menni...