"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2014. február 22., szombat

Szlovéniától Montenegróig 5. Split

Split Horvátország második legnagyobb városa, belvárosa 1979 óta az UNESCO világörökség része. Görögök, rómaiak, velenceiek, magyarok, osztrákok is uralták e város falait.
Dalmát barátnőm, aki innen származik, sokat mesélt szülővárosáról, ezért is picit több időt szerettem volna itt tölteni, a gyökereit megismerni.

Split
Korán reggel érkeztünk a belvárosba, a piacon keresztül. Olyan sátras, toldott standos volt, mint anno a “lengyel piac” nálunk. Minden volt ott kapható, ruhanemű, cipő, étel, ital, szuvenír persze olcsó áron. 
Igyekeztünk a tengerpart felé, ahol széles sétány több kávézóval, étteremmel várja a helyieket és turistákat. Régi épületek, ódon falak, szűk utcák, Velencét idéző széles terek, cirádás épületek, megszámlálhatatlan templom, sós tengerillat és napfény.
A széles tengerparti sétány nagy mozaikköveit itt is fényesre csiszolták már a járókelők, felmelegítette a nap, kellemes volt egy kávéra, fagyira leülni a pálmák árnyékában. Az árak itt inkább borsosak, a kínálat széleskörű. Szép üzletek, különösen az ékszerboltok nyerték el a tetszésemet, de az árkádok kézművesboltjai, művészi alkotásai is alig engedtek tovább. Az utcai rajzolóktól pedig páromnak úgy kellett elvonszolnia...

Pálmafás tengerpart





Árkádok




 





Az óváros, annak fehér márvány falai, oszlopai az egykori uralkodó Diocletianus palotájának központja. Az egykori palota központjában található ma is a Peristylium, egy korintoszi oszlopokkal díszített udvar, az uralkodó vendégeinek fogadására szolgált. E mellett áll a Szent Doimus székesegyház, a császár mauzóleuma, mely a 7. századtól keresztény egyházként működik. A templom főkapuja mellet két koporsóban IV. Béla magyar király két lányának (Katalin és Margit) maradványai vannak befalazva.
Kőillat mindenütt.



Peristylium


Szent Doimus székesegyház

Tovább bandukolva éhesen érkeztünk meg a Prokurative terére (Köztársaság tér), ahol leülve és szemlélve valóban úgy éreztem magam, mintha Velencében lennénk… Széles, nyílt tengerre néző tér, árkádos épületek, távolból érkeznek a hajók, kompok. Míg ebédeltünk - ami nagyon finom volt - egy mellettünk lévő asztalnál helyet foglalt egy fess fiatal hajós kapitány, hófehér ruhában. Megebédelt - szinte mindent az étlapról - elintézett egy-két kedves telefont, majd indult is vissza hajójára. (Már láttam is magam előtt könyvben ennek a *kalandor* kapitánynak a történetét…)

Prokurative bal szárnya...
és a jobb szárnya (ahonnan szemlélődtünk)