"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2014. február 14., péntek

Orchideák

Évekkel ezelőtt kezdődött. Ajándékba kaptam egy cserép orchideát egy Phalaenopsis-t. Aztán, hogy ne legyen *egyedül* kaptam még egyet, majd még egyet és így tovább. Persze egy idő után már olyan színűeket kerestem, amilyenek még nem voltak. Először a déli fekvésű nappali ablakának széles párkánya telt meg. Majd a hálószoba ablaka következett. Mikor az is megtelt, gondoltam kipróbálom a dolgozó északi fekvésű ablakpárkányát. Bevallom azt hittem, hogy ott napfény nélkül nem lesz olyan szép és tartósan virágzó. Megcáfoltak. Nincs különbség. Végül a konyhaablakból kiszorították a friss fűszereimet is. Most ott tartok, hogy már több nem férne el a lakásban, de nem bánom, mert nagyon szeretem. Hálásak, hónapokig megtartják virágaikat és igénytelenek. Nálam cserépben van mind (és nem átlátszó) a márvány párkány alatt a fűtőtest télen elégé száraz levegőt biztosít. Van ugyan párologtatóm és rendszeresen öntözöm őket, de vízzel spriccelni nem szoktam. Minden év februárjában megkezdem a kéthetenkénti tápoldatos öntözést és ennyi. Olykor portörlöm a leveleket és ha már túl sok (vagy épp útban van) a léggyökér, akkor levágom.
Télen picit pihennek, ami nem azt jelenti, hogy nem nyílnak, csak lassabban vagy nem olyan pompázatosan, de azt hiszem így sem panaszkodhatom… Pár fotó a most virágzók közül:












A kis Paphiopedilum - *papucs virágot* már jó pár éve, hogy vettem. Azóta kinőtte a cserepét és szétültettem, így van, hogy egyszerre mindkét cserép virágzik. Érzékenyebbnek tűnik a Phalaenopsis-hoz viszonyítva, (nem tartja a virágját olyan sokáig, óvatosan kell bánni a vízzel) mégis jól fejlődik, idén újra szét kell szedjem őket.
 
Paphiopedilum

papucska














Leutóbbi szerzeményem egy zöldike





Kaptam egyszer egy sárga Oncidium-ot, de azon hamarosan apró fehér repkedő élősködök jelentek meg, amiket nem tudtam kiírtani.. :-(
Tavaly májusban egy nyíló Dendrobium érkezett hozzánk, ami röviddel azután egy erős fiat szült. Elvirágzás után szétszedtem, és már nagyobb a fiú, mint a mama, aki már megint virágzik, mindez télviz idején. :-)

Dendrobium



mama és (nagy)fia

17 megjegyzés:

  1. Annyira örülök,hogy írtál!!!!Végigolvastam és gyönyörködtem a csodás virágokban.:)
    Anno,régen,amikor műanyag dobozban árultak egy-egy virágot, hát nagyon utáltam.:) Aztán,amikor rájöttem,hogy mennyire hálás növény és milyen csodálatosan sokáig virágzanak és mindezeket még télvíz idején is,egyre nagyobb a szerelem.:)
    Bizony,én a tápoldatozást nem tettem, de fogok venni,és van,amelyiket át kell ültetni.A föld már megvan.:)

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, sokáig én sem voltam orchidea rajongó, míg az elsőt meg nem kaptam és láttam, hogy milyen sokáig virágzik. Ma már sokáig nézegetem a virágfejeket, törölgetem a fényes leveleket.
    Hidd el, a tápoldatozást nagyon meghálálják! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jajj, nagyon gyönyörűek. Nekem csak egy van. A konyhaablakban úgy 3 éve és állandóan roskadozik a virágoktól. Egy fürt egy éven át virágban van és amikor elkezd halódni, akkor már jön az új kacs a bimbókkal, így pont váltják egymást. Viszont ahányat kaptam még, kb. évente egyet ajándékba, az egyik sem maradt meg máshol. Úgy látszik, csak a konyhaablak a jó hely, de oda nem fér több. Van olyan ápoltam, akinek széles márványpárkány van a házukban belül a térdtől plafonig érő ablakok előtt és ott vagy 10-20 orchidea sorakozik. Itt nagyon nagy a divatja.

    VálaszTörlés
  4. Igen, és nyáron még gazdagabbak! Itt nagyon sok ablakban látni, valószínű, hogy az itteni klíma kedvezőbb nekik. (Nekem is már 25 cseréppel van)
    Anyumnál odahaza nem maradnak meg :-(

    VálaszTörlés
  5. Nem is értem, hogy eddig miért nem mutattad meg őket :) egyszerűen meseszépek!
    Nekem nincs egy sem, nem próbálkoztam még vele, de nagyon sok helyen látok én is az ablakokban.
    Hogy tudnak ennyire szépek lenni??? :O :)

    VálaszTörlés
  6. Csodaszépek!-)
    Nekem csak egy van, egy fehér... kb. november óta virágzik, igaz a hétből hármat még bimbó korában elejtett (ez mitől lehet?) Ha elvirágzik te levágod a virágszárat?

    VálaszTörlés
  7. Orsi, nem tudom, hogy tudnak ennyire szépek lenni. Próbáld ki, hátha nálad is szeretnének. Napos és nem napos(de világos) ablakban is egyformán nyílnak.
    Lobelin, ha a bimbót ledobja, akkor huzatot kapott(arra kényes) vagy hideg van neki ott, ahol áll. A virágszárat csak akkor vágom le, amikor látom, hogy sárgul/szárad el. Egyébként visszavágom a következő szemig, mert onnan új virágot hajt. Zölden le ne vágt a szárat!

    VálaszTörlés
  8. Kedves kavics!
    Egyszerűen elképesztő... nem találok szavakat... egy biztos... a klima vagy az ördög tudja mi kell nekik... Láttam már északi ablakba ahova sosem süt be a nap...és mindig tele virággal... Nekem nyugati.... de sajnos a szellőztetéssel mindig elszúrom... igy nyírtam ki a karácsonykaktuszaimat is... Ami most nyílik egy évet de lehet hogy többet is pihent, csak új leveleket hozott virágot meg nem... sikerült ezt is megfázítanom...
    A Tied meg hmmmm. de nagy és szétültetve újra nyilik.... kicsit irigy vagyok... DE KÖSZI hogy megmutattad...
    A kavicsaid meg nagyon tetszenek, ahogy megfested... ügyes és ötletes...
    Még valami nagyon elbüvölő és szívbe csapó,,,,, a kutyusok... eszembe jutott hány filmet láttam velük kapcsolatba....és a fotók mint mindig gyönyörűek!
    Nagyon szép hétvégét kívánok!

    VálaszTörlés
  9. háát, az lehet, hogy huzatot kapott, mert ablakban van, és mikor szellőztetek, akkor bizony kereszthuzat van... de azóta is ott van, és csodásan virágzik... következő szemig? bocsi, én béna vagyok, az hol van? :) én visszavágtam tövig, jó sokára is hozott újra virágokat, előtte hozott vagy öt levelet...

    VálaszTörlés
  10. 25 cseréppel????? :D jesszus!-) van még nálatok hely?-)

    VálaszTörlés
  11. Ó, te varázsló! Micsoda gyönyörűségeid vannak! Téged aztán szeretnek az orchideák! (engem sajnos nem, el tudom őket pusztítani)
    Imádnám pedig őket. Mindig veszek, vagy kapok, de az újra virágoztatáshoz nincs szerencsém. Minden csodálatom a tiéd!!!4

    VálaszTörlés
  12. Nagyon-nagyon szépek! Látszik, hogy jól érzik magukat Nálad.
    Trolliában is nagy kultuszuk van az orchideáknak.
    Egy kis gyönyörködni való itt:
    http://www.raffeiner.net/de/suedtirol-orchidee/
    és itt:
    http://www.youtube.com/watch?v=1YXdP-XIeiA

    VálaszTörlés
  13. Vera,a huzattal vigyázni kell, már az első cserépnél észrevettem, azóta nagyon figyelek rá.
    Köszönöm kedve szavaid, remélem Neked is szép hétvégéd (volt):-)
    Lobelin, ha megnézed a virág szárát, akkor látod elvirágzáskor hol kezdődik az első következendő ujj/szem/elágazás, csak addig vágd vissza, ne tövig! Az ablakpárkányok tele, már nincs helyem...
    Mancóka, nem varázsolok, szerencsém van velük. Próbáltad ablakban tartani, ahol nincs huzat? Ott Neked is virágoznának!
    J, köszönöm a linkekekt, mindjárt meg is nézem őket :-)

    VálaszTörlés
  14. De jó, köszönöm, hogy megmutattad őket nekem is! :) Meseszépek!
    Igen, emlékszem, hogy én is mindig átlátszó műanyag cserépben kaptam őket, de nem volt igazából jelentősége, mert a díszcserépben ugyanolyan szépen fejlődnek.
    Az a papucska a kedvencem! tündéri! És mennyiféle virágod van! Egyik szebb, mint a másik! Az egyik dúsan virágzó rózsaszín csoda mellett kicsit megálltam a szépséges kavicsaid mellett is! :)
    Az orchideáid meghálálják még a bennük való gyönyörködést is! :)
    Most megyek és megnézem Erika lányomnál az enyémeket is, amik már az övéi :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy itt jártál Éva :-) Az orchideák nagyon hálás és mindamellet igénytelen virágok, sok öröm van bennük. :-)
      Tarts meg Te is magadnak egyet-egyet, megéri!

      Törlés
  15. GYÖNYÖRŰEK A VIRÁGOK, NEKEM IS VAN , NEM ENNYI NAGYON VIGYAZOK RAJUK, VISZONT NEKEM FEKVO ORHIDEAM VAN MOST NYILT KI A 13. BIMBÓ, GYONYORU ES RITKA FAJTA, ALKALMAKRA EZT A NOVENYT FOGOM KERNI A CSALADTOL!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Névtelen :-)
      Fekvő orchidea? Ennek utánanézek.
      További sok örömöt a virágokban, nagyon hálásak. :-)

      Törlés