"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. június 19., vasárnap

Egy csepp Andalúzia 4.

Spanyolország, azon belül is Andalúzia több természetvédelmi területtel és nemzeti parkkal rendelkezik.



Egy, a közelünkben lévő Doñana Nemzeti Park természetesen szerepelt a listánkon. A szállodában érdeklődtünk felőle és azt a tanácsot kaptuk, ha valami szépet szeretnénk látni, akkor menjünk El Rocio városába, ez közvetlen a nemzeti park közepén található.
A térképen megnézve Huelva városán át az óceán partját követve is meg lehet közelíteni. Látványosnak tűnt a lehetőség!

Isla Canela - El Rocío

Olajfaültetvények váltották a javában aranyló napraforgó táblákat. Csak az zökkentett ki a tányéros aranyföldek szépségének bámulása közben, hogy néha egy-egy pálmafa virult a közepén. Nem igazán illett a kelet-európai táblákon hízlalt szemeimnek. Szőlőlugasok és fóliaházak egészítették ki a képet. Az útszéleken mindenütt leanderbokrok nyíltak. A villanydúcok tetején gólyafészkek. Lakóik, olykor két, három emeletes lakásaikban tollászkodtak.




Huelva folyójának torkolatánál rövid pihenőt tartottunk. Nagyon jól kiépített kerékpárút - másutt is! - fut a hosszan kiépített madármegfigyelő trepnik mellett. A távolban egy sógyűjtő állomás, amit a repülőről is láttam. A fehér sóhegy havas hegyként világított a napfényben.


Madármegfigyelők


A tenger fehér aranya

A köveket, kavicsokat bármerre járok mindig keresem, figyelem. Bizonyos formájúakat gyűjtöm is. Nem tudom honnan való kövekkel rakták ki a partot, nagyon szép antracitszürke, selymes fényű darabok sokasodtak egymáson.




Az aljnövényzet a forróságtól szinte teljesen kiszáradt, eltűntek az ültetvények, a fóliasátrak. A homokos talajban csak a hőségtűrő pálmák, és az itt igen jellegzetes ernyős formájú mandulafenyők zöldeltek. Elértük a nemzeti park 54 ha-os területét.

Mandulafenyők
Amikor El Rocío városába megérkeztünk mindannyian meglepődtünk. Eltűnt az aszfalt a lábunk alól, a szép házsorok között homok, melyet az Atlanti-óceán szele kavart. Minden második épület előtt lehetőség a lovakat kikötni. Szinte egyszerre mondtuk ki, úgy néz ki a város, mint egy western filmben. A parkoló autók helyett lovakat kellett csak odaképzelnünk.
Rövid pihenőt tartottunk, a nap egyre erősebben sütött, a fehér felhők elillantak a semmibe.




Bárhol rendeltünk valami frissítőt, szinte mindenütt kaptunk hozzá rágcsálnivalót. Hol sós mogyoró kukorica-mazsola keverékét, ami együtt nagyon finom. Többnyire pedig - és én ennek örültem a legjobban - finom húsos olivabogyókat, olykor babbal.

Aztán a lovakra sem kellett sokáig várakoznunk.



Érkezett egy elegánsan öltözött lovas nemes hátasán. Berikkantott a tulajdonosnak, kért egy pohár bort. Szivarozás közben elkortyolgatta azt és élvezte, hogy “titokban” fotóztam. Azon gondolkoztam, hogy itt ilyen a hétköznap? Később aztán megértettem.



Majd az esett meg velem, ami még soha. Lemerült a fényképezőm akkuja… :-S  Így kerültek először mobilról készült képek is a blogomba.




Aki régóta olvas az tudja, hogy a természet, a benne élő növények, állatok állnak nálam az első helyen. Itt Andalúziában valami más vette át a dobogós helyet. Az épületek, a stílus, az apró részletek teljesen elbűvültek. Ehhez már csak az azulejo adta az utolsó varázslatot számomra. De erről is majd később.







A majd lakatlan westernfalu egy-két napot kivéve egész évben élettelen. Pünkösdkor érkeznek a spanyol zarándokok ide a Szűz Mária tiszteletére. Több, mint egy millió ember (!) népesíti be az utcákat és járulnak az Ermita del Rocío templomba, vonulnak fel az utcákon, melyeket virágokkal, szalagokkal díszítenek. Szűz Mária szentélyeket hordoznak a több napot vándorló caminosok, majd ünneppel zárják az eseményt. Utána ismét elnéptelenedik a hely csak a turisták, néhány étterem, bolt, árus van jelen.

Ermita del Rocío


Álltam a hófehér templom fesűkagylós bejárata előtt, a háttérben a kék ég és csak ámultam, mert ilyen szépet már régen láttam. Igéző és bódító volt egyszerre. A napfényben vakító fehérségét, formáját, minden apró részletét próbáltam magamba égetni.
 







Ismét megfelelő időben voltunk jó helyen, mert hirtelen nagy tömeg gyűlt össze, lovasok, hintók, zenészek érkeztek. Egy andalúz esküvőbe csöppentünk, a násznép részben korhű ruhákban.





A menyasszony és a lovas tánca





Fantasztikus volt, még sosem láttam ilyet. A már így is nagy melegben forrott, vibrált és lüktetett a flamenco esszenciájában, a táncban a levegő - az Andalúz tűz.
Akkor lett rajtam rossz érzés úrrá, amikor megláttam a ló véres oldalát. A lovas sarkantyúja felsértette azt.

Elvonult a násznép, benéztem a templomba. Mindenhonnan a Blanca Paloma (fehér galamb - Szűz Mária) köszön vissza.





Egy azulejon a Blanca Paloma

Az ajtókon is


Ermita del Rocío oldalról

A templom melletti épületbe is többen betértek, olykor rövid sorok gyűltek a bejutáskor. A bejáratnál egy-két kéregető. Egy kápolna, benne Blanca Paloma szobra, talán bronzból már fényesre csiszolva a sok-sok kéztől. Mindenki szeretné megérinteni, majd fotózkodni vele. (Képtelenség képet csinálni csak a szoborról.) A nagy helységben gyertyatartók égő és csonkig égett darabok. A hely kormos, füstös, a falak feketék. Számomra nyomasztó volt az érzés és hamar el is hagytam a kápolnát.



Sétáltunk az utcákban, kerestük az árnyékot, egyre nagyobb volt a hőség. Benéztünk egy étterembe. Tisztaság, elegancia, azulejo, sonka, kagylók, kilátás a nemzeti park tavára.


Színes csempék

Kagylók

Rendszeresen visszaköszönő kép - serrano sonka


Olajfa matuzsálem

Indultunk megnézni a nemzeti park tóparti részét. Reméltük, hogy látunk a vízi élővilágból valamit, hiúz megfigyelésnek nem adtam esélyt, pedig ők is élnek a parkban.
A Doñana Nemzeti Park 1997-ben került fel az UNESCO Világörökségek listájára, évente közel félmillió látogatót fogad. A park gondosan bekerítve és a belépést szigorúan ellenőrzik, de lehetőség van vezetett túrák során megismerni a vidék állat- és növényvilágát. Mi El Rocio mellől kaptunk némi ingyenes betekintést.






Szürke gém

Legelésző lovak


A gémek, mint vízalatti porszívók keresgéltek a sekélyesben, de a flamingók és a legelésző lovak is hasonlóan tettek.

Kanalasgém



 
Egy bokros rész közelében hihetetlen hangzavar volt hallható. Rengeteg vízimadár, békák sokasága okozta a zsivajt. (Kár, hogy a gépem pirosan villogott, ezért nem készült hangfelvétel.) A nagy hőségben mindenki a hűs vizet, az árnyékot kereste.


Flamingók



Ha valaki ide készül próbáljon egy nem túl napos időt választani, a fotózáshoz állvány, objektívek elengedhetetlen, mert elég távol vannak az élőlények. A fizetett vezetéssel olyan helyekre is elérni, ahová a betérők, mint mi nem juthattunk el.

Örültünk, hogy a kellemesen árnyékos étterem teraszán megestebédelhettünk és figyelhettük a tavat.

Élőben

és a tükörképében

26 megjegyzés:

  1. Nem csodálom, hogy magadba égetted a templomot. Szép. Az a tánc sem lehetett utolsó élmény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van ami visszahúz, szívesen visszamennék mégegyszer erre a helyre!

      Törlés
  2. Szemet gyönyörködtető poszt és fotók. Klasszak a mobilos képek is. A régi gépemhez csak egy aksim volt, beraktam tölteni egy fotózás előtt, Aztán elmentem, hátamon a teljes felszereléssel, az aksi meg ott maradt a töltőben :) Szóval bárkivel előfordulhatnak malőrök. Ezek a madár megfigyelőhelyek hogyan működnek? Nézegettem, de nem jöttem rá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-)
      Valamelyest megnyugtató, hogy hasonló malőrök másokkal is előfordulnak.:-)
      Semmi különös a madármegfigyelőkben. Letáborozol egy helyen, ahol jó a kilátás és vársz az alkalomra. De hisz ezt Te nálam sokkal jobban alkalmazod.:-)
      Huelva parszakaszánál a trepnik léctakarásában "észrevétlen" maradhat a megfigyelő.

      Törlés
    2. Köszönöm. Azt hittem valamilyen furfangos, fondorlatos megfigyelési módot találtak ki ott arrafelé és trepnik csak a teljes technika részei :)
      Hát, nem tudom ezt mennyire veszik be a madarak. Ennél sokkal jobb takarásban is kiszúrják a lelkes megfigyelőt - a tapasztalataim alapján.

      Törlés
    3. Nem, semmi fondorlatosat, trükköset sem láttam figyelemelterelőnek. :-)
      Amelyeket sikerült lencsevégre kapnom nem is tűntek félősnek. Talán már megszokták az emberek "közelségét"

      Törlés
  3. Olyan élőek a képeid, hogy érzem a napsütést a bőrömön...

    VálaszTörlés
  4. Nem csodálom, hogy ezek az épületek lenyűgöztek és egy kis időre előtérbe kerültek! el tudom képzelni, ott előttük állni és csak nézni, nézni őket.
    Sok-sok csodás fotót hoztál megint a legnagyobb örömömre.
    Azt hittem a fikusz-matuzsálemre, hogy egy olajfa. Lenyűgöző!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A varázslat még most is tart, hogy a fotókat válogatom és újraélem az élményt.
      Milyen igazad is van Mancoka, az egy olajfa matuzsálem, már javítottam is.
      Köszönöm :-)

      Törlés
  5. Wow, ezek aztán helyek! Valóban nagyon mexikói és westernfilmes hangulatkeveredése van a helynek és az esküvő valami egészen rendkívüli, nagy élmény lehetett ilyet látni. Már kellene is jegyzetelnem neveket, hogy ha mi is jövőre ide utazunk, tudjam, még melyik mi volt, de addig még úgyis beszerzek egy vaskos útikönyvet is...egyelőre még ez nagyon messzi célnak tűnik (időben).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flögi, itt a blogban megmaradnak a támpontok, a többit majd jövőre összegyűjtöd. Ezt a helyet ki ne hagyjátok!
      Még maradtam volna, hisz van még látnivaló, de az idő ilyenkor gyorsan elillan.

      Törlés
  6. a flamingók, a gémek, a lovak, a virágcserepes házfal, a gyönyörű hófehér épületek - világszép!

    ha nem olvastam volna a szöveget hozzá, meg nem ismerem az előzményeket hogy hol jártatok, meg lettem volna győződve hogy Mexikóban készültek a fotók :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, némiképp akár megtévesztőek is lehetnek. Talán, mert annyi stílus, annyi nép hozta jegy keveredik Andalúziában.

      Törlés
  7. Kedvencem az 59-es kép !Ellaknék ebben a házikóban.
    Az Ermita del Roció tisztára olyan, mintha film-kulissza lenne - és a népek ott körülötte meg a statiszták :-)
    Szegény lovat meg sajnálom - az ilyen lovasokat megnyúznám egy kicsit...
    Emeletes gólyafészket pedig még sosem láttam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ezért került be az 59-es a sorozatba.:-)
      Rossz érzésem volt utána, mikor a lovat megláttam, mások is észrevették.

      Törlés
  8. Nagyon tetszett...
    Bár nem örülök annak, ami a szegény lóval történt, de lássuk be, az ott Spanyolország. Gondoljunk csak a bikaviadalok vérengzésére, és arra, hogy nemritkán akár a ló feláldozásával állják el a megvadult bika útját, ha elront valamit a matador!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök Zoltán, ha tetszett. :-)
      Nem, én sem örültem, amikor megláttam a lovat. És igen, ez Spanyolország, ahol ennél sokkal borzasztóbb dolgok is dívnak, ahogy Te is írtad. Nincs az a pénz amiért megnéznék egy bikaviadalt. Támogatom, akik ezt beszüntetnék. Tudom, ez egy nagyon régi hagyomány, tán az ókori rómaiak kezdték (bár a görögöknél is dívott), de változik a világ, változtatni kell(ene) ilyen dolgokon is.

      Törlés
  9. Imádom Spanyolországot - családi betegség - és azonnal indulnék/-nánk!:) Fantasztikusak a fotók, kár, hogy lemerült a géped!:D Nem is értem hogy történhet meg ilyen...:)
    Azt a kék eget csak ott látni a fehér épületek felett, olyan kék nincs másutt! Kivéve Görögországot, meg néhány helyet:), de a spanyol a nyerő!
    Irigylésre méltó egy ilyen esküvői ceremóniát, szokást megcsípni, mázlisták!:) Nem tudok minden képre kitérni, csodás és kész! Kösz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem értem ez a szerelmet. :-)

      Tiff, ezek a gépek már csak ilyenek , Murphy is megmondta. :-D

      Köszi Tiff!

      Törlés
  10. Hú, ez nagyon különleges hely. Álmomban se gondoltam volna, hogy van ilyen homokos város lovakkal és autókkal. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utólag nagyon örülök, hogy nem tudtam a helyről, a látnivalókról, mert nagy meglepetéssel és ámulattal szolgált.

      Törlés
  11. Elképesztő hangulat! Az andalúziai város fotói mintha egy argentin filmből vett snittek lennének! No és az esküvői jelenet... ez aztán az egybeesés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban az volt. Utólag talán még inkább érzem, hogy mekkora szerencsénk volt az eseménnyel kapcsolatban. Akkor és ott a sok benyomás, a varázs ködében nem is igazán realizáltam.:)

      Törlés
  12. Nagyon szép ez a hely, hangulatos. Szerencsések vagytok, hogy elcsíptétek az esküvőt ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra varázsa volt a helynek és jó volt betekinteni az ottani szokásokba.

      Törlés