Adventre IV.

“ Arra kell válaszokat találnunk, hogy tud az emberiség együtt túlélni. Ez az a kérdés, ami már évezredek óta áll.”  Reinhold Messner

Hóbogyók hó nélkül

A minap a városba menve át a hídon, ahonnan kies kép nyílik a hegyekre, a feljövő Napra, ahol sokan megállnak egy másodperc erejéig a távolba tekinteni. A híd túloldalán egy látásból ismerős orosz nő haladt át, némileg előttem. Amikor a hídra ért ő is abba az irányba fordította a tekintetét, majd a testét. Egy karjával kinyúlt a Nap felé, “vett” belőle magának, majd enyhén meghajolva megköszönte azt.

Azóta, ha áthaladok a hídon ez a jelenet jut eszembe.

Vajon ezen a tejsűrű napon is tette ezt? Olyan sűrű pára/köd lepte el a környéket, hogy a Napot is alig lehetett látni. Olyan nap, mikor a szürke, ködös, nyirkos időben a kutyát sem verik ki. Lehet ebben is a szépet meglátni? Azt gondolom igen...

Pőrén, kopaszan, de büszkén

Az egyik fán gondosan elkészített, de már rég elhagyott fészket fedeztem fel. A lomb eltűnt, az ágak felfedték az egykori madárbölcsőt. Mi mindent dolgozott bele volt szorgos lakója?

Szemét, plasztik is belekerült. Számomra borzasztó érzés. Ágak, levelek, vesszők, toll, szőr és haj szabadna benne lenni... Ilyenkor utálom ezt a "civilizációt"!

Hófehér havas tájat kellett volna fotóznom most december közepén a városba haladva is, de csak a zúzmara és a hóbogyók, amik fehéren pompáztak.

 

Hóbogyók

Csipp-csepp, egy csepp...

E szívós növény mérgező bogyói egyike-másika igen nagyra nőtt, és sok is van belőlük az idén. A rigók kedvenc téli eledelükre még nem fanyalodtak, még találnak más finomságokat, hisz puha a talaj.

Gyerekként mennyit játszottunk e fehér kis bogyócskákkal. Leszedegettük, a földre dobtuk és rátapostunk. Akinek nagyobbat pukkant az nyert… :-)

Az avar alól a télizöld is kikiváncsiskodott

“Az a sok élmény, ami beásta magát az emlékeimbe olyan mélyen, hogy az éberség már egyfajta ösztönné vált. Kitölt, segíti a mindennapi túlélést. Sőt, éjjel mikor álmodom az ösztön és az éberség egy forrásból merítenek.”  Reinhold Messner

Advent a szigeten

Már lemenőben járt a Nap a hegyek mögött, amikor a kikötő közelébe értünk. Narancsos fénye talán minden évszakban más és más. Ilyenkor télen az élénk színeket egy szürke szűrő árnyalja.

Wendelstein 1.838 m

Ennyi embert a kikötőben még nyári főszezonban sem láttam. Gyorsan, jól szervezetten kígyózott a sor a kasszához, majd a rendszeresen induló hajókhoz. Senki sem volt türelmetlen. Adventre készült mindenki, a Fraueninselre tartottunk a Chiemsee-n.

A szigetre megérkezve már sötét volt, a fények vezettek. Színes kivilágítások jelezték merre haladjunk. 

 

A fénnyel vörösre festett fa volt a kívánságfa. Bárki felírhatta egy cetlire a kívánságát és felakaszthatta a fára, annak reményében, hogy teljesül.

Medúzalampionok

A szigetlakók mint minden megmozduláskor kínálták portékáikat. Kerámiások, fafaragók, üvegesek és egyéb kézművesek hivogattak a különböző karácsonyi finomságok között. 

Csodaszép cserépkályha és cserépedények

Nap és szél-játékok

 

3 m körüli megvilágított faragott fatemplom

Sok mindent megkóstoltunk, a különböző halak mellett birkavirsli, különböző forraltborok, puncsok között.

Újdonságnak a dél-tiroli bombardino bizonyult. Ez a 18 %-os itóka az emlékezetünkbe véste magát. A tojáslikőr-whisky-rum-tejhab-tejszín és leheletnyi fahéj kitűnő kombinációja.

Körbejártuk a szigetet, néha a megrakott tűznél melegedtünk bár nem volt hideg. Hiányzott a fehér hó. Jégvirágok helyett pompás rózsák nyíltak a szigeten.

A sötétben a már évek óta itt élő alpakák érdekes hangjára lettem figyelmes. Már megszokták a tömeget, hozzá tartoznak a sziget világához.

A csendes sötétben visszahajóztunk a szárazföldre pedig milyen jó lenne örökre itt maradni.

“Úgy működött nagycsaládunk, mint egy ellenállóképes csapat, az összetartozás kőkori, a szabályok középkori, a parancsok isteni!”  Reinhold Messner