"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2013. augusztus 25., vasárnap

Salzkammergut - Salzburger Land tavai 1. Fuschlsee

Salzburgtól keletre az autópálya jobb és bal oldalán több tó kínál kirándulásra, felfedezésre, pihenésre lehetőségeket. A nagyobbakat említeném csak: Traunsee, Attersee, Mondsee, Wolfgangsee, Fuschlsee, Irrsee és Wallersee.
Egy hét természetesen nem elég az összes tó megismerésére, inkább tavanként egy hetet ajánlanék…:-) (magamból indulok ki…)
A Fuschelsee-nél kezdem a kis ízelítőt. Már többször jártunk mindegyik tónál, számomra megunhatatlanok (ezek is).

Red Bull és a Fuschlsee - hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz, lejjebb olvasható!

Fuschlsee
Fuschlsee méretét tekintve, - mintegy 4 km hosszú és még egy km széles sincs, - egy áttekinthetőbb csendes kis üdülőhely.
Mozart emlékére - aki szintén szívesen töltötte a környéken az idejét (érthető) - építettek egy kirándulóutat a Fuschl-tó és a Wolfgang-tó között, a Mozart-emelkedőt. (Mozartsteig)
A tó nyugati oldalán egy kis félszigeten áll a reneszánsz vadászati kastély, a Schloss Fuschl. Az egykori kastély az ötvenes évek óta szállodaként üzemel, mára öt csillagos.

Fuschl-tó kastélya
Érdekessége még, hogy a nálunk is közismert “Sissi-filmek” egy forgatóhelye volt!
Kicsit a tóparton időzve ide-oda cikázó szitakötőkre “vadásztam”, hogy lencsevégre kaphassam egyikőjüket. Nem egyszerű feladat, aki már próbálta tudja miről beszélek! Nos, kamerázgatásomban elmélyülve, a lencsém elé úszott egy vizisikló...micsoda nem várt szerencse..:-)



Tovább utazva a tó déli oldalán a következő pihenőt a Fuschl am See településnél tettük meg. A tóval szemben a túloldalon különleges épület-komplexumra lettünk figyelmesek, gondozott környezetben, a robotfűnyíró aznap is dolgozott... Közelebb mentünk, szerettük volna kideríteni, hogy egy üdülőfalu vagy esetleg egy egészségcentrumról lehet e szó. A terület nem volt lezárva, szabadon be lehetett sétálni, autóval behajtani. Nem mi voltunk az egyedüli érdeklődők, egy fiatal pár jött autóval és kérdezte tőlünk, hogy ez a Red Bull Központ? Hah, esetleg, illene rá, ha már így kérdeztek, de bizonyosságot nem ott találtunk, ugyanis sehol sem volt kiírva. Idehaza, közismert barátunk “gugli” segített. Bingo, ez a Red Bull Központ volt! A világhírű osztrák márkaital centrumja.





Red Bull bikák
Az üvegajtók mögül réz bikák törnek elő… Azóta tudom, hogy a tiroli szobrász, építész Jos Pirkner műve az egész központ. A házak vulkánok szimbóluma, az abból előtörő bikák a kifolyó láva allegóriája. Azóta 14 bika készült el, ottjártunkkor még nem volt teljes a mű.
Mivel több reklámot nem szeretnék ennek a vitatott összetételű italnak, ugorjunk eredeti témánkhoz, a tó szépségéhez.


Kisebb - nagyobb szállodák, panziók, szabadstrand, fizetős strand, hajókázás, vitorlázás, lovaglás, kerékpárút a tó körül, vándorutak és golfpályák nyújtanak kikapcsolódásra lehetőségeket. A promenád szökőkútja mellett élvezhetjük a festői tájat vagy egy szabdtéri sakkpartit is nyerhetünk, mint én is a férjem ellen, ami még eddig nem fordult elő…:-)

 




Promenád





Waldhof hotel

2013. augusztus 19., hétfő

Oberaudorf, egy zenei-irodalmi kirándulás...

Egy augusztusi napon kellemes enyhén felhős kirándulóidőre ébredtünk. A célunk Oberaudorf volt, ca. 30 km Rosenheimtől Kufstein irányába. 
A települést több téli sportokat kedvelő keresi fel a havas hónapokban, a melegebb időben kedvező kirándulóhely a község hegye a Hocheck (860 m) felvonóval és nyári bobpályával. A környék nem csak szép, egy klimatikus gyógyhely, több klinika, szálloda várja a gyógyulni, felüdülni vágyókat.

Májusfa Oberaudorf

A nemzetközi labdarúgás kedvelőinek bizonyára ismerősen cseng a név Bastian Schweinsteiger, a német Bayern München válogatott játékosa itt kezdte focikarrierjét. A község büszkeségének lábnyomai a központban, az információs iroda előtt került megörökítésre.

Bastian Schweinsteiger
Innen indultunk az utcák között a felvonó irányába a Hocheckhez.
Az idei Miss Hersbtsfest a Rosenheimi Sörfesztivál képviselője is e település szülötte.






Mire a felvonóhoz érkeztünk már 32 fok felett járt a hőmérő higanyszála, módosítottuk utunk célját, lemondtunk a 860 m megmászásáról - elnapoltuk egy kellemesebb hőmérsékleti napra - és inkább az utcák barangolása után egy árnyas erdei utat céloztunk meg.


Felvonó Hocheck
Hocheck - 830 m
Felvonó és bobpálya
A mai napig is megunhatatlanul tudok bolyongani a bajor utcák közt, az itteni építési stílusban, az erkélyekről leomló, a kertekben növő színes virágpompák szebbnél szebb változataiban gyönyörködni.




Fazsindelyes harang a tetőkön
Mályva




A hőségben hamar rátaláltunk egy erdei útra, ami sokkal érdekesebbnek tűnt, mint gondoltam...

Kilátás az erdőből Oberaudorfra

Egy különleges kút fogadott bennünket, lassan csordogáló vízzel, éééés gyönyörűen kirakott kavics alapzattal... rögtön a szívembe zártam a képet...



Tamino, Pamina, Sarastro - Varázsfuvola emlékére
Továbbmenve átlátszó táblákon idézetek mutatták az utat, de nemcsak az erdőn át, hanem a gondolatainkban is... 


“Es gibt nichts Gutes, außer man tut es.” Erich Kästner 
- nyers: “Nincs jó, csak az, amit teszünk.”


“Wenn Du ein Schiff bauen willst, dann trommle nicht Männer zusammen um Holz zu beschaffen, Aufgaben zu vergeben und die Arbeit einzuteilen, sondern lehre die Männer die Sehnsucht nach dem weiten, endlosen Meer.” Antoine de Saint-Exupery
- nyers: “Ha hajót szeretnél építeni, ne az embereket hívd össze fáért, ne a feladatokat oszd szét a munkához, hanem tanítsd meg az embereknek a távoli, végtelen tenger sóvárgását.”


“ Die Freiheit der Meinung setzt man voraus, dass man eine hat.” Heinrich Heine 
- nyers: “A véleményszabadság feltétele, hogy legyen egy vélemény.”


“Demokratie ist die Notwendigkeit, sich gelegentlich den Ansichten anderer Leute zu beugen.” Winston Churchill 
- nyers: A demokrácia szükségszerűsége, hogy olykor meghajoljunk más emberek nézetei előtt.”

2013. augusztus 17., szombat

Elég ennyi...!

“Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni.
Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz,
hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz.
Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak,
mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van.
Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak,
hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.”                                          
                                                                                                           Wass Albert