"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. november 30., szerda

Tüßling kastélyának adventjén

Egy órányira van tőlünk ez a kastély, létezéséről csak most egy karácsonyi vásárra invitáló plakátról szereztem tudomást. Az első adventkor ellátogattunk és biztos, hogy nyáron visszatérünk, mert csodás helyet találtunk megint.

St. Georg templom

Már szürkült az egyébként is borús délutánon, amikor megérkeztünk a rendezett nagyfaluba. Az 1800-as építési stílusból ránk maradt színes házak rendezett sora már karácsonyra kivilágítva várta az idelátogatókat.
A Marktplatzon álló St. Georg templom napórájának napocskája sem tudta elfújni a nehéz felhőket.



A tér mellett áll a kastély, hagymakupolás tornyai már messziről jeleztek.


 
A karácsonyi vásárhoz

Nagy volt a forgatag, sokan keresték fel a termelőkből, saját készítésű dolgokból előállított termékek vásárát (Belépő felnőtt 5,- Euro)




A kastély előtti udvar az első színjátékot adta. Az 1500-as évek végi egykori nemesi palota melléképületei, azok tetőtere - a második színjáték - is mind-mind termelőket, készítőket rejtettek. Régi karácsonyfadíszek, szappanok, olajok, illatos tömjének, fafaragók, keramikusok, ékszer-, ruhakészítők mellett az illatos italok, ételek felsorakoztathatatlan száma.

A tetőtérben

 

Az épületek igen csak renoválásra szorulnak. Régi mozaik, repedezett falak, nyikorgó fa csigalépcsők emlékeztetnek az egykori évszázadokra. Gondolom ezért volt a belépő is.
A belső épületek egyikén is felfedeztem egy szép napórát a gyűjteményembe.


A kastély - ami nem látogatható, magánkézben van - előtt váltakozva fúvós zenekarok karácsonyi dalokat adtak elő. Gyerekeknek bábszínház, felnőtteknek open air mozi.



A harmadik színjáték a kastély parkjába vezetett, ahol újabb faházak csalogatták az adventező családokat. Két krampusz kíséretében Mikulás motoros faháza vitte a gyerekeket a vásáron keresztül.

A kastély kertje


Mikulás motoros háza




Esti fényben megvilágítva


Olvastam, hogy rendszeres rendezvényeket, többek közt kertészeti kiállítást is szerveznek itt évente egyszer. Nyáron - amikor a park szépsége igazán érvényesül - visszajövünk Tüßlingbe.

18 megjegyzés:

  1. igazi adventi hangulat van ott (is) :) nagyon szeretek ilyen helyeken mászkálni, nézelődni, még ha nem is veszek semmit.

    Nagyon jó a bagoly! elfogadnám... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen karácsonyi vásárokon én is különösen. Mindig látok egy-egy új ötletet, dolgot. Az emberek fantáziája határtalan.
      A bagoly is ezért került be a blogba. :-)

      Törlés
  2. szép hangulatos fotók, kívánok hasonlóan szép, meghitt adventi időszakot nektek♥

    VálaszTörlés
  3. Imádok én is ilyen helyeken járkálni, bámészkodni!Nagyon hangulatos, szépen rendezett hely! Nem csodálom, hogy ide vissza akartok térni! Biztosan nagy élmény ott sétálgatni nyáron is. Szívesen bevállalnám!
    A 16-os és a 22-es a kedvenceim.
    A fiamék most vannak kint 2 hétig Rockenhausenben, ők is gyönyörű helyeken járnak és közvetítenek a karácsonyi vásárokról is.
    Felkeltettétek az érdeklődésemet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig valami ötlettel, új információval lehet hazatérni. Mancoka kalandra fel! :-)

      Törlés
  4. Mennyire jó ez!!!! felénk az utcákon állnak már a bódék,de ott nem kimondottan kézműves áruk vannak, azok a Püspöki palota kertjében árulnak évek óta. És az is nagyon szép.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden kézművest szeretek legyen az fából, üvegből, fémből, anyagból, kerámia... és, és, és... :-)

      Törlés
  5. Mostanában figyelem, hogy a karácsony és az advent jelképei hogyan "modernizálódnak". Nem vész el, csak átalakul – a Mikulás szánjából a Mikulás motoros házikója lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D igen a Mikulás sem a régi már, ő is modernizálódott.

      Törlés
    2. Ja, és persze biztosan okostelefonon fogadja a kívánságokat és megújuló energiával fűti az otthonát Lappföldön :)

      Törlés
    3. :-D egyre jobbakat találsz ki. Esetleg WhatsApp-on küldik neki a megrendeléseket a gyerkőcök.

      Törlés
  6. Ó, azt a kis tüzes baglyot de elfogadnám !
    Amúgy én nem vagyok oda ezekért a vásárokért - sokkal jobban "díjazom" a csendes helyeket.De hát úgy látszik - a mai világhoz ez már hozzátartozik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami ilyen nagy légtéren és ennyi ötlettel van azt szeretem, a többi engem is inkább taszít.

      Törlés
  7. De klassz ez a kastély! Különleges a hagymakupolákkal. Legalábbis gondolom az ilyen nem szokványos arrafelé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De még mennyire! A környékünkön elég sok hagymakupolás kastély és templomtorony látható.

      Törlés
  8. Milyen kedves kis ékszerdoboz rejtőzködött a közeletekben
    Gyönyörű és jó hogy egymásra akadtatok :)

    VálaszTörlés