A minap a városba menve át a hídon, ahonnan kies kép nyílik a hegyekre, a feljövő Napra, ahol sokan megállnak egy másodperc erejéig a távolba tekinteni. A híd túloldalán egy látásból ismerős orosz nő haladt át, némileg előttem. Amikor a hídra ért ő is abba az irányba fordította a tekintetét, majd a testét. Egy karjával kinyúlt a Nap felé, “vett” belőle magának, majd enyhén meghajolva megköszönte azt.
Azóta, ha áthaladok a hídon ez a jelenet jut eszembe.
Vajon ezen a tejsűrű napon is tette ezt? Olyan sűrű pára/köd lepte el a környéket, hogy a Napot is alig lehetett látni. Olyan nap, mikor a szürke, ködös, nyirkos időben a kutyát sem verik ki. Lehet ebben is a szépet meglátni? Azt gondolom igen...
 |
| Pőrén, kopaszan, de büszkén |
Az egyik fán gondosan elkészített, de már rég elhagyott fészket fedeztem fel. A lomb eltűnt, az ágak felfedték az egykori madárbölcsőt. Mi mindent dolgozott bele volt szorgos lakója?
Szemét, plasztik is belekerült. Számomra borzasztó érzés. Ágak, levelek, vesszők, toll, szőr és haj szabadna benne lenni... Ilyenkor utálom ezt a "civilizációt"!
Hófehér havas tájat kellett volna fotóznom most december közepén a városba haladva is, de csak a zúzmara és a hóbogyók, amik fehéren pompáztak.
 |
| Hóbogyók |
 |
| Csipp-csepp, egy csepp... |
E szívós növény mérgező bogyói egyike-másika igen nagyra nőtt, és sok is van belőlük az idén. A rigók kedvenc téli eledelükre még nem fanyalodtak, még találnak más finomságokat, hisz puha a talaj.
Gyerekként mennyit játszottunk e fehér kis bogyócskákkal. Leszedegettük, a földre dobtuk és rátapostunk. Akinek nagyobbat pukkant az nyert… :-)
 |
| Az avar alól a télizöld is kikiváncsiskodott |