"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2015. március 30., hétfő

Filmajánló

Tévéműsoros étlapomon többnyire természetfilmek, dokumentumfilmek szerepelnek. Arra az estére két egymást követő csemegét kaptam. Nem véletlen, hogy az adó egymás után adta ezeket a filmeket, noha mások a főszereplők, de sok a párhuzam és hasonló az üzenet köztük! Gondolom sokan hallottak, olvastak arról, hogy biológusoknak, tudósoknak sikerült vadállatokkal, mint gorilla, farkas stb. elfogadtatni magukat, hogy közelebbről megfigyelhessék és általa megismerhessék azok életét, szokásait. A minap egy filmben valami olyat láttam, amiről korábban nem is hallottam.


Mein Leben unter Hirschen (2014)- Életem a szarvasok között

Joe Hutto amerikai tudósnak sikerült ez a fajta közelség az amerikai Sziklás-hegységben egy vadon élő szarvas csordával. 

A filmet németül láttam és sajnos még nincs fenn az interneten.
Talán az egyik felemelőbb jelenettel amikor is az egyik nőstény szarvas teljes elfogadását mutatja a tudóssal - egy emberrel - szemben. Joe simogatja, szőrét ápolja az állatnak és a szarvas ezt viszonozza, nyalogatja a tudós kezét, arcát. Hihetetlen egy rőtvadtól!

A dokumentumfilm betekintést ad, milyen különleges állatokról - “személyiségekről” is van szó, szociális kapcsolatokkal egymás között. Mindenkinek megvan a helye, feladata a csordában.
További hasonló lélegzetelállító jelenet, amikor ez a nőstény vemhesen engedi a férfi közelségét. Ő beszélt hozzájuk, azzal a meggyőződéssel, hogy a gida majd emlékezni fog a hangjára. Milyen igaz! Később a nőstény állat ikergidához vezeti és megmutatja a tudósnak őket… Bámulatos. Majd hetek múlva kiderül, hogy hasznosnak is bizonyult az eset.
Az ikergidák egyike elpusztul, láthatjuk az anya “szenvedését”, majd később az anyaszarvas is oda lesz és a kisgida “maga” marad. Mint közelít az emberhez, akit az anyja “bemutatott” neki.
A filmben megcsodálhatjuk a kies táj évszakjainak váltakozását, szép felvételek. Érdekelne az is, hogy készült a film maga.
Végül a tudós, az ember vívódásai önmagával - el kell hagynia a csordát...

A második film igen hasonló a Levegő nomádjai, a költözőmadarak titkai (2001) című filmhez.
Der mit dem Gänsen fliegt (2014) - Aki a libákkal repül.


Christian Moullec francia ornitológus vadlibákat nevel fel és tanít meg repülni és mindazt, ami az életükhöz szükséges. A kisliba születése pillanatában azt tekinti anyjának/apjának, akit először megpillant. Megjegyzi az arcát, megjegyzi a hangját egy életre. A tudós a 80-as és a 90-es években már hasonló kísérleteket folytatott, több országot átrepült motoros sárkányrepülőjével és különböző fajtájú vonuló libáival. Utat mutatva nekik az áttelelésra, amit a szüleik tesznek a természetben. A madarak szemei különbséget tudnak tenni a magasból a különböző zöldekkel szemben (ehető vagy sem) csőrük mint egy gps működik, tájolásukhoz a nap és a különböző csillagok mutatnak utat.
Szépséges látképek odafentről, melyeket sok lassított felvétel tesz még vonzóbbá. Egyik ilyen megragadó kép, amint fürdenek a vadlibák a tóban és a vízcseppek apró golyók formájában gurulnak le gondozott tollazatukon.
Amikor sikeresen elérik az Atlanti-óceán partjait érkezik el a legnehezebb próbatétel - elbúcsúzni örökre a növendékeitől.

Ha már a vonulómadaraknál járunk, akkor egy teljes film (1:30) németül e csodálatos képességekkel rendelkező madarakról. Die fantastische Reise der Vögel (2012) Gyönyörű felvételek, csodás tájak madárperspektívából.

2015. március 22., vasárnap

Bad Reichenhall és a só

Célzottan, ügyet intézni kerestük fel e bajor városkát azon a hétvégén és ha már ott jártunk, akkor bumliztunk és ebédeltünk is egyet a belvárosban.
Bad Reichenhall Bajorország keleti csücskében, a Königsee-től egy ugrásnyira, Berchtesgaden területén a legnagyobb város. A szanatóriumi gyógyfürdőváros, híres egykori sóbányáiról, melyek mára gyógybarlangokká váltak és a gyógyturizmus vette át a fő szerepet. A só, a keltáktól a rómaiakon át a mai napig főszerepet játszik a település életében. Gyakran használjuk mi is a Bad Reichenhall-i sót.

A királyi park koncertterme
A tavasz itt még csak kezdeti fázisban bicegett, az árnyas részeken hó ijesztgetett. Az óvárosba, az üdülőparkba vettük az irányt. A 4 ha egykori királyi park impozáns épületeinek egyike a sópárlóház. Először ilyen inhalálót Bad Wörishofenben láttam és azóta a Bad Endorf-i termálfürdőben kicsiben gyakran használunk.

Szabadtéri inhaláló

Sűrű kökényágak, ahol nyáron a sós víz lecsorog

E szabadtéri inhalálót az 1900-as évek elején építettek. Hatalmas felületén (az épület 163 m hosszú) csak a nyári hónapokban csordogál le a sós víz. A faszerkezet többnyire kökény ágakkal van kitömve és azon csurog alá a légutaknak jótékony sós víz (5 %-os) a levegő sós páratartalmának növelésére, amit aztán a szél terjeszt. Itt a városban már az 1600-as évek elején próbálkoztak ezzel az egyszerű mégis hatékony gyógymóddal.
Az inhaláló, mint egy kerti sétalugas körbejárható. Egy kapujában információs táblák mesélnek az épp 400 éves próbálkozásokról, a királyi park egyéb közhasználatáról, a sós gyógyforrásról, zenei koncertekről, a hely szelleméről, ami ma is él: napfény, zene, só, sport, gyógyforrás, hegyi levegő és hegyi erdők.

Egy letakart szökőkút, ami nyáron pompás hely


 

 
Még hó is a parkban
Krókuszszőnyegek 



Fázós hunyorok és téltemetők a tavaszi tőzikék tövében...


 

A még szürke tavaszkezdetben kifejezetten üdítő volt a nyiladozó virágok mellett a gyógyház épületének színes mozaikdíszítése, Julius Diez munkája: IGNIS (tűz), LUX (fény), AQUA (víz) TERRA (föld), SOL (nap), AER (levegő)

Gyógyház
Terra - a föld
Sol - a nap
Aer - a levegő
Ignis - a tűz
Aqua - a víz


Csendes sétálóutcák



Magyar vonatkozású bevásárlóház(?)
Húsvét közeledtével a belváros egy másik színpompás pontja a Reber család által készített Mozart golyó és társai édességek. A marcipán és csokoládé kedvelők biztos nem hagyják ki ezt az ínyencségekkel teli üzletet. A kávézó melletti díszes szökőkutas park nyáron kellemes pihenőhely.



Húsvétra várva
A városban sok még a felfedezésre váró érdekesség, hisz Bad Reichenhall a szökőkutak városa is (mintegy 70 szökőkút), ami inkább nyáron tud érvényesülni, kivirulni. Nem beszélve a várakról mint Schloss Gruttenstein, ami egy 12. századi bajor fejedelmi vár maradványa, a közeli Karlstein várromok szintén a 12. századból és Schloss Marzoll az 1500-as évek egy mesekastélya. De a sóbarlangokat, sómúzeumokat sem lehet kihagyni.
Ezért is a nyáron vissza fogunk térni egy részletesebb városnézésre!


2015. március 17., kedd

A császár rabjai

Amióta tavaly nyáron ott jártunk a Kaiser-völgyben (Kaisertal) azóta a rabjai lettünk ennek a természetvédelmi területnek. E párás-napos időn is a Szalamandrás kúttól indultunk, mint tavaly. Kufstein városát és annak várát csak szűrt fények mellett tudtam lencsevégre kapni.

Kufstein vára


Párás a völgy Kufstein felett
Rengeteg volt a turista ezen a hétvégi napon, sokan vállalták a nem épp könnyű lépcsőzést a szerpentínes gyalogúton. Nem volt velem a túrabot, mert nélküle könnyebb a fotózás, de akkor igencsak hiányzott. A meredek lépcsőzés nem kezdőknek való.


Az úton jobbról balról májvirágok mosolyogtak hihetetlen mennyiségben. A szép, leginkább lila virágok között sikerült különleges példányokat is találnom. Ritkább rózsaszín és fehér virágokra is akadtam. 

Nemes májvirág



A májvirágokat egy-egy lankán már csak az örökzöld cserje, a hanga más néven erica tette túl. Ez csak azért is érdekes, mert a májvirág a mészben gazdag területeken gazdag, míg a hanga a mészmentes talajt igényli. Ennyit egy helyen még sosem fedeztem fel! Persze ezennel könnyebb volt, most virágzik és rózsaszín színe hamar elárulta.

Hangás hegyoldalak

 

Martilapu
Százszorszép
Kócos fehér acsalapu
A sok virágnak köszönhetően megérkeztek az első méhek, legyek, pillangók is a völgybe.

Ezúttal a legutóbb megjárt medve- és hiéna-barlangot kihagytuk, másik irányba haladtunk tovább a Veitenhof és a Pfandlhof fogadók mellett célba vettük az Antonius kápolnát.

Veitenhof fogadó és szálló
Pfandlhof fogadó és szálló
A völgy belsejében tovább haladva eltűnt a pára, felhőtlen szikrázó égbolt világította meg a Wilder Kaiser havas hegycsúcsait.
Az erős napsütésben megszomjaztunk és a kies kilátásban gyönyörködve szomjunkat oltottuk, éhségünket csillapítottuk.

Wilder Kaiser



Sípályák
Jégcsapok a Wilder Kaiser északi oldalán
A napos teraszon
Ismét volt egy kedves felvigyázónk, komótosan nézett a dolgok után...
 








Kipihenten indultunk tovább a kápolnához. A kabát itt már csak nehezéknek számított, holott hófoltok tarkították az út egyes szakaszait.







A völgy meleg légáramlaiban hangos vijjogással három ragadozómadár (ölyv?) vitorlázott.




A hegyekben gyakran találkozni saját építésű kis kápolnákkal. Egy család halálának állít emléket az egyik.


Óriásfenyők és az olvadó hóban csörgedező patakok kísérték utunkat célunk felé.
 


Elias-forrás
 

Visszatekintés

“Mindig a fénybe nézz
mert szebbet még soha nem láttál
Biztos a fénybe érsz,
ha fel tudsz állni, mikor elbuktál
Még bírnod kell nem felejtheted el,
hogy az a nyughatatlan szív lobog benned”  
Ákos: A fénybe nézz

Közeledünk az Antonius kápolnához, jobbról a Wilder Kaiser






A kápolna mellett padok a megpihennivágyóknak, a szemlélődőknek...




Az 1711-ben épült kápolna a Kaiser-völgy közepén egy leggyakrabban felkeresett, fotózott látványossága a katlannak. Innen csodás a kilátás a havas Wilder Kaiser hegyekre. Szent Antonius tiszteletére építették, aki a nehézség, a vész, a baj védőszentje. Évente egyszer tartanik misét és olyankor közel 2.000 ember veszi körül a kis kápolnát, ami mára világhírű vándorút lett. Aki egyszer itt járt nem felejti a látványt...