Egy
szikrázó téli napon a St. Margarethen hegyi templom környékét céloztuk
meg Brannenburgnál. Kellemes téli időnk volt, mínusz 1 fok, porhó
csillámlott a napfényben, puhán ropogott a talpunk alatt, szinte felhőtlen kék
ég.
|
St. Margarethen templom |
Első
írásos feljegyzések a templomról már az 1445-ös évekre vezethetők
vissza. A templomudvarban egypár sirkő áll a helyi közismert személyek
nyughelye. A templom mellett egy hatalmas állítólag 400 év körüli hársfa
áll. Köréje padot építettek az itt élők a megpihenni vágyóknak. Nyáron
jól esik az árnyékában hűsölni. A templom lábánál a parkolóban hagytuk
az autónkat, és innen indultunk a hegyekbe tovább.
|
Több méteres gyertyaegyenes fák |
Kezdetben
betonozott úton mentünk, majd az erdőn keresztül térdig érő puha
hóban lehetett haladni. Csend volt és nyugalom, csak az olykor
felröppenő madarak és a cinegék éneke volt hallható.
Egy-egy szellő seperte le a havat az ágakról. A porhó csillogóan szóródott szerteszét, mint megannyi csillámpor.
|
Csillámpor hullott ránk |
|
Porhó |
Egy közeli ház udvarában találkoztunk egy-egy lakóval...
|
Napozó macsek |
|
Bundás lovak |
|
Szelíd nyuszi a hóban |
|
Hótartó :-) |
|
Tetőburkolat |
Jó érzés volt a puha hóban elterülni, süppedni, a kék eget bámulni. Angyalka is készült... Aztán tovább mentünk az erdőbe.
|
Szikrázó napsütés |
|
Angyalka |
|
A természet művészete |
|
Tojásfehérje hab |
|
Irány az erdőbe, a térdig érő hóba! |
|
A fák közül lelátás a környék falvaira |
|
Flintsbach am Inn |
Visszafelé
ugyanezen az úton mentünk, hogy újra átélhessük a látottakat. A St.
Margarethe templom mellett van egy hegyi fogadó, a Kraxenberger család
kúriája. A családot ismerjük már évek óta, visszajáró vendégek vagyunk.
Olcsón, finomat és házi készítésűt lehet itt fogyasztani, nyáron a
kertben van a vendégfogadás.
Amikor
betértünk a fogadó bejáratához egy mérges gúnár fogadott bennünket.
Párom nadrágját finoman csípkedte, amilyen agresszíven támadott, annyira
megjuhászodott mikor látta nem menekülünk előle. A háziasszony mondta,
hogy unatkozik és előszeretettel felhívja magára a figyelmet. Amint
valaki vele foglalkozik, hűségesen engedi a simogatást, kísérget mint
egy kutya és “beszélget” is veled. Falusi létemre ilyenben még nem volt
részem, hát gondoltam ki kell próbálnom. És valóban!
|
Csipkelődős gúnár |
|
Gyönyörű kék szemek |
|
Hűségesen várt ránk odakinn |
|
Simizésből sosem elég! |
No,
a sok simizésnek is meglett az ára... Nem akart bennünket elengedni,
jött utánunk a kapun át, mi több az utcára követett és kiabált-gágogott
utánunk. Hiába próbáltam meg visszazavarni, csak jött és elégedetlenül
rikácsolt! Addigra barátnője egy macsek is csatlakozott hozzá. Hiába,
nekünk indulnunk kellett! A parkolóból még szóltam hozzá, a hófal
túloldalán várakozott és nézett utánunk...
|
Kétségbeesve jött utánunk |
|
Csalódottan kiabált utánunk |
|
Búcsúpillanatok :-( |
|
Talán látjuk még egymást...! |