Satish Kumar egy indiai születésű természetvédő, író, jainista pap (jainizmus: indiai vallás, amely tagadja a személyes istent, de hisz egy reális, örök, változatlan világban, s minden létezőnek lelket tulajdonít.)
Egy igen elgondolkodtató dokumentációs természetfilmje a Dartmoor - Paradies im Wandel der Jahreszeit a Dartmoor - Az évszakok váltakozása a Paradicsomban.
Fantasztikus felvételekkel és rengeteg üzenettel ( tulajdonképpen az egész film egy üzenet) mutatja be a dél angliai Dartmoor Nemzeti Parkot egy éven keresztül, a négy évszak alatt.
Az 50 perces műsor nem egy egyszerű kikapcsolódás, sokkal inkább egy tan, egy ima, egy intelem összességében.
A szerény életet élő ma 77 éves ember a Föld Vándorának nevezi magát. Nemcsak, mert indiából éveken át több országon keresztül pénz nélkül vándorolt egész Angliáig, mígnem ott a 60-as években letelepedett. Hanem, mert üzenete szerint mi mindannyian Földi Vándorok vagyunk(lennénk).
A 954 km2 területű lápi nemzeti park csodás flórával és faunával már a kelta időkben is közkedvelt kultikus hely volt. Dartmoor - dart kelta szó tölgyet jelent, moor jelentése láp, mocsár. Tölgyesből és mocsaras részből van itt bőven érintetlenül. Érthető, hogy ez a spirituális hely inspirálta Kumar-t évről évre a parkot bejárni és egy filmben bemutatni.
Neki, a sivatag szülöttének e hely a Paradicsom, benne “a fák költemények, festmények” vagy “a Föld templomai”, “az emberek tanítói”, "ami alá érdemes leülni, hisz Buddha is egy fa alatt világosodott meg".
“A víz értékes és szent. Ahogy mi a vízzel bánunk, az mindent elmond rólunk.”
A szitakötők a legősibb élőlények egyike, “repülő ékszerek”, az örökös élet körforgásának apró lényei.
A mezei rókák csoportos kiirtása, levadászása számára felháborító. “Emberi arroganciánkban Istent játszunk és önkényesen döntünk arról, melyik állatot kell irtani és melyik maradhat életben. Vitatkozunk emberi jogokról, előtte meg kellene tanulnunk a természetet ismerni. Élni és élni hagyni!”
“A madárvilág perfekciója az egerészölyv.”
Tavasszal Kumar kószál az angol kékcsengő (Hyacinthoides non-scripta) virágzó mezein, mesél annak édes illatáról. Nem ismertem eddig ezt a növényt, mi minden még a pótolnivaló!
Láthatjuk a tavaszt köszöntő kakukkot, és a nyár szorgos méhecskéit. A szorgos mézgyűjtő méhek, akik csak annyi mézet gyűjtenek, amire nekik szükségük van és melyek populációja veszélyeztetett. “Az emberiség mértéktelenül elveszi a természet készleteit, melyek már kimerülőben vannak, míg a méhek csak annyit, amire szükségük van a fennmaradáshoz.”
“Ha a méhek kihalnak a Földön, akkor az emberiségnek 4 éve van még hátra…” “A méhek sorsa a kezünkben van, és a mi sorsunk a méhekében.” Hozzátenném, a méhek nem irtanak bennünket…
Az ősz egyben az elmúlás, de egy új élet kezdete is. A körforgás teljes.
“A Földünk egy nagylelkű vendéglátó, de vagyunk e hálás vendégei?”
Kumar éveken keresztül kereste a halál nélküli életet. Megértette, ahol a halál van, ott nyílik egy új élet kapuja is. “Mint egy érem, egyik oldala az élet, a másik a halál”, elválaszthatatlanul. “Minden, ami születik és meghal a természethez tartozik: növények, állatok és mi emberek is!” Egy része vagyunk a természetnek, nem urai.
“Az univerzum egy költemény, egy dal, egy vers - különböző arccal. Minden mindennel kapcsolatban áll, minden szervezett, egy elbűvölő rendszer! Ellenőrizni, uralni akarjuk a természetet, befolyásolni a folyamatokat. A mód, ahogy az állatokkal és növényekkel bánunk háborúhoz vezet, amivel csak önmagunknak okozunk problémákat. Magunk alatt vágjuk a fát. Uralkodni nem a természet, hanem önmagunk felett kellene!
“ A Föld nem a miénk, a jövő gyermekeitől kaptuk kölcsön.”
A film németül találtam csak meg a neten.
