Hajnalban a pára lehel nedves csókot hajadra
Eltűntek a fecske rajok, itt maradtál magadra.
Méghogy magad! Az ősz vendégei között
a távolodó nyár emlékei, nézd, ott a fák mögött.
Az erdő, s mező örömödre arany díszbe öltözött,
Járd be őket, fogadd be, azt suttagjad: köszönöm
Tárd ki ablakod, legyen nálad is otthona