Tavaly nyáron kaptam ajándékba ezt a finom, megmunkált kis ékszerdobozkát/bonbonost.
A szó, amikor életemben először hallottam gyerekként idegen volt. Jókai Mórnak köszönhetően megértettem mit is jelent(het) azon túl, hogy egyfajta kőzetről beszélünk. Jókai gondoskodott arról is, hogy egy varázs lengje körül. Valami különleges, valami szép. Rajtam kívül több írót, költőt és egyéb művészt is megihletett e könnyen megmunkálható kőzet.
Jól lehet a kövek között nem ranglistás ez a márványhoz hasonló lágy gipsz. Mégis faragva, megcsiszolva különleges dolgok születhetnek belőlük. Színük is széles skálán mozog, nekem mégis a fehér az, ami varázst hordoz.
Már az antik világban is apró illatszeres fiolákat, alabasztronokat készítettek belőle.
Az ókorban Felső-Egyiptomban bányászták ki a legtöbbet - érthető okokból/közelségből - Olaszországban, Toszkánában is nagy mennyiségben található a mai napig is. Innen származik az én dobozkám is, ami új utakra, kirándulásokra hív. Jó lenne a lelőhelyeket felkutatni és az alabástrom művészeit munka közben megfigyelni.
“Szavaink a mérhetetlen távolságokon át is megvárnak,
Amíg van mit mondanunk egymásnak...
Meztelenre foszlik lelkünkön a vászon,
Bőrünkről lemállik az alabástrom,
Beredőznek lassan elfásuló arcunkon az évek,
S gyűrűvé záródnak benne az emlékek.
…”
Orbán Bernadett: A jövő emléke