Bármelyik országban járunk kíváncsiak vagyunk az ott élő emberekre, hogy élnek, mivel foglalkoznak. A Dominikai Köztársaságon nem javasolják nekünk, a turistáknak, hogy egyedül fedezzük fel az országot. Ebben biztosan van némi “üzletpolitika” is, de a közbiztonságot sem szabad figyelmenkívül hagyni.
Négyen, kis csoportban volt, hogy gyalog a hotelünkhöz legközelebbi településre sétáltunk ki, de volt, hogy autót béreltünk és úgy jutottunk el Samaná félszigetére a bálnákhoz.
Amilyen gazdag az ország növényzete olyan nagy szegénységet láttunk a lakosok között. A körülmények közép-európai embernek inkább szokatlanok. A tehetősebb házak bejárata mind ráccsal védve.
Közlekedés. Mindenki dudál, mindenkinek. Nem mindig sikerült megérteni, melyik szólt nekünk és hogy miért is ? :-) Úgy tűnt, minden autós üdvözöl minden gyalogost, legyen az turista vagy sem. Dudálnak, kiintegetnek. Ez kezdetben vicces és kedves, de hosszú távon…
Rengetegen járnak kismotorral és sokan egy járművön, bukósisakot rajtuk csak hébe-hóba láttam. A motorosok úgy szlalomoznak az autósok körül, hogy az sokszor kétségbeejtő. Az sem egyedi, hogy este nincsenek kivilágítva és a forgalommal szemben közlekednek. Ehhez hozzájön, hogy nem minden útszakasz kivilágított, sem középvonal, sem útszéli vonal… annál inkább kóborkutyák, gyalogosok. Csak gyakorlott, biztos sofőrök vágjanak ebbe a “kalandba”, életveszélyes.
E kismotoros vezetők gyakran taxik is egyben. Olcsón és gyorsan el lehet jutni A-ból B-be, rizikó magánügy.
Sertésszállítás |
Kereskedelem. Útszéleken, kisebb települések főutcáin árulják a zöldséget, gyümölcsöt, halat és húst. Akár kánikulában is. Vittünk magunknak a szállodából enni és inni. Sehol sem ültünk be fogyasztani.
Hentes |
és zöldséges |
Santa Barbara de Samaná tiszta, színes belvárosa |
Egy műszaki egyetem útközben |
Kicsit odébb cipőpucolás az utcán, mint egykor |
Talán minden országnak megvan a maga Unicuma. Dominikán úgy hívják Mamajuana. Fehér rum, vörös bor, ágak, gyógynövények, méz elegye. Az útszéleken házi készítésűt is lehet venni, mi üzletben vásároltunk. Lehet az italt készen is, de lehet csak az ágak és gyógynövények száraz elegyét az üvegben venni és saját kezüleg előállítani. Állítólag a növényeket tíz évig újra és újra fel lehet önteni és érlelni, addig tart a hatóereje, utána cserélni kell frissre. Mindenütt úgy emlegették a helyiek afrodiziákum.
Souvenir és Mamajuana |
Utcaélet. Ez volt a benyomásom amerre jártunk. Az emberek kinn ülnek vagy az út szélén a ház előtt vagy az udvarban. Ha “idegenek” jönnek kimennek az utcára, megnézik őket, és mindenkinek köszönnek. A gyerekek és a kutyák, - akik csak az autókra mérgesek - olykor el is kísérnek egy darabon. Gondolom több turista kínál nekik ezt azt és már várják.
Ajándékbolt tollas őrjárattal |
Már tudom, hogy hol lakik a Mikulás :-) |
Szépséges tündérek |
Mindig barátságosak |
A sziget egykori őslakosai a tainó indiánok voltak, akiket a spanyolok szinte teljesen kiirtottak. Bőrük világos barna volt. Később Afrikából behurcolt fekete rabszolgákkal és spanyol bevándorlókkal népesültek be a karibi szigetek.
Ahogy az emberek, úgy az állatok is sokszor szabadon járnak kelnek az útszéleken, lankákon. Sertések, marhák, lovak, birkák, kecskék, öszvérek, tyúkok.
Időjárás. Mi a téli hónapokban jártunk a szigeten. Ami kellemes 26 és meleg 32 fok között mozgott. Volt esőben is részünk, méghozzá kiadós záporban és frissítő permetesőben. Ami gyorsan jött és gyorsan ment, de a levegő nem hült le, viszont a páratartalom igen magas volt.
Eső |
Szivárvány |
Szállodánk rendezett világa még csak sejtetni sem engedte, hogy milyen a valós élet a szigeten. Nagy a különbség, igen nagy. Beszélgettünk a hotel dolgozóival és akik meséltek, mind elégedettek, mert van egy rendszeres keresetük és tudják támogatni a családjaikat. De a kisebb falvakban élők is benyomásaim szerint vidámak, színesek, hangosak, mint a virágok és madarak az országban.