A müncheni Westpark "vadasparkjából" hirtelen távoli országok hangulatába csöppentem.Tudtam, hogy mi vár rám, mert a térképet előzőleg átbogarásztam, de a látvány mégis meglepetés volt.
A tó közepén álló thaiföldi nyitott pavilon egy buddha szoborral úgy sugárzott a napfényben, mint egy varázslat. A tó tükre megduplázta az élményt, csak jártam körbe és körbe...
A vakító napfényben amúgy is “távol-keletire” szűkítettem a szemeimet és képzeletben több ezer km-re éreztem magam, ahol még valójában sosem jártam.
A thai pavilon mellett áll egy nepáli pagoda, melyet stílusosan Nepálban, a Katmandu-völgyben 300 szakmabeli hét hónap alatt szálafából faragott meg. Ez a szent faként tisztelt növény indiában tartósságának köszönhetően bútornak, faépületeknek is kitűnő fafajta.
Májustól októberig a müncheni buddhisták a feldiszített pagodában teliholdas hétvégeken ünneplik ceremóniáikat, ahová mindenkit szívesen látnak.
Elkerített részen áll a kínai kert, mely az “Illat és pompa kertje” mottójában készült. Hat kínai kertész tervezte és alkotta meg elsőnek egy európai kertészeti kiállításra. A kínai filozófiának megfelelően a négy évszakra és a köré épült a kert.
Egy másik házaspárral sajnáltuk, hogy a lezárt kertbe aznap nem tudtunk bemenni. Kedvem lett volna ott is egy kis időt magamra szánni. Legközelebb!
A távol-keleti kertek sorából már csak a japánkert hiányzott. Egy-két japánkertet láttam már életemben - igaz nem a hazájában - de az itteni tetszett a legkevésbé. A legfontabb elemek, mint tó terasszal, stég kilátással, stilizált teázó pavilonnal (ahol akkor épp egy osztály tartott órát), vízesés, kőlámpás és japánkerteknek megfelelő növények foglaltak helyet.
Folyt. köv.