A Chiemsee déli része és Grassau település között egy zsombékos természetvédelmi terület fekszik. Egy körtúrával benéztünk a faluba, át az egykori lápos vidéken a só- és tőzegmúzeumig, majd az erdőn át vissza Grassauba.
A település csendes tiszta utcácskái elbűvölőek, minden gondozott, virágos.
|
Grassau települése |
Ahogy ez lenni szokott, a falu közepén a főtéren, ahol a templom áll… Áll ott egy kút, a bajor királynak II. Ludwignak állítva emléket. Ott áll a település májusfája szépen kimunkálva rajta a különböző mesterségek, a templom és ott áll a legnagyobb fogadó is, a “Gasthof zur Post”.
Szinte minden harmadik településnek van egy ilyen nevű fogadója, többnyire a központban. Minden bizonnyal a postakocsis járatok idejéből maradt vissza.
|
Májusfa |
|
"Gasthof zur Post" |
|
II. Ludwig kút |
|
Tányérnyi nagyságú dália |
|
Angyaltrombita |
A templom és a mai turistainformáció közötti téren egykor itt hajtottak végre bírósági nyílt tárgyalásokat a szabad ég alatt. Vádlottak padja, pellengérre állítás, szégyenoszlop mind itt működött a 13. század végétől a 18. század végéig az Achen-völgy környékén élőknek. Sőt, kissé távolabb egy akasztófa is állt, az azonnali ítéletvégrehajtásokhoz. Évente egyszer itt olvasták fel a kb. 50 oldalas törvénykönyvet. Aki nem volt jelen, büntetésre számíthatott.
Milyen jó, hogy mára barátságosabb a település!
A templom bejáratával szemben egy kőre lettem figyelmes és mellette a táblára.
Büntetőkőnek vagy halálkőnek is hívják. Most láttam ilyet először élőben. A tábla szerint anno egy tisztviselő agyonütött egy sörfőzőszolgát.
Ezek az olykor kereszt formájú kövek egész Németországban elterjedtek. Más formájúak, különböző nagyságúak voltak, felirattal, mintával akár. A középkorra volt jellemző, az eset emlékére a helyszínen állították.
A több mint 1000 éves templom oldalában híres emberek emlék-sírköveinek felirata látható. Háborús hősök, orvos, rézműves mester.
Bekukkantva a templomba a hihetetlen díszes belső engem inkább nyomatszott, mint megnyugatatott. Nem is időztem sokat. Egy falfestmény renovált darabja tetszett meg.
|
Rózsás boltív |
|
Falfestmény |
A házak között vezetett a panorámaút a természetvédelmi terület rétjeire, mely dél-kelet Bajorország legnagyobb zsombékosa.
Útközben egy fafaragó nagy szobrait is megcsodálhatja és meg is veheti az erre járó.
Grassau kis patakja mutatta az utat a láposon át. A föld ugyan puha volt, de nem vizes, ha le is tértünk az útról jól lehetett haladni anélkül, hogy beázott volna a cipő.
|
Vizimenták minden mennyiségben |
A vizimentánál már csak a bíbor nebáncsvirág volt több. Itt a patak partján alacsonyabb növésűek, mint az erdőkben. Ott eléri sokszor a 2 métert is.
|
Bíbor nebáncsvirág |
Az egyik épp kiszáradt patakérben egy cicó nyújtózott el kényelmesen, hűsítette magát.
|
Boglárka lepke |
|
Kányabangita |
|
Csipkebogyó |
|
Kecskerágó |
|
Szőrös kenderkefű |
Egy elhagyott kertben a színek kavalkádja fogadott, a kerítés már rég kidőlt vagy a növények benőtték, a színek megragadtak...
A községet már elhagyva felvillant a technikai, só- és tőzegmúzeum. Arra tartottunk.
A só- és tőzegmúzeumban annak keletkezéséről, felhasználásáról lehet részleteket megtudni. Az itt élő növény- és állatvilág összetételét ismerhetjük meg. Mi most eltekintettünk ettől, mert a mozgáson volt a hangsúly.
|
Só- és tőzegmúzeum |
A technikai múzeumban látható az 1800-as évektől működő pumpa, aminek segítségével juttatták fel a természetes sós vizet a hegyre. Az itteni vizipumpa egészen 1958-ig dolgozott és része volt a Bad Reichenhallból való vízelvezetésnek Rosenheimig.
Fellépcsőztünk a legfelső állomáshoz is. Erős dohos, vizes szag vett mindent körül. Egykori vasvezeték maradványa látható a boltíves, gerendás épületben. A vezetéken a só, a korrózió hagyta a nyomát.
|
Az út, ahonnan jöttünk |
|
Az erdő mögött a Chiemsee |
Ebben a magasságban a lankákon már nyílt az őszi kikerics.
|
Őszi kikerics |
Innen az erdőn át kerülővel tértünk vissza a községbe.
|
Támogatva |
|
Sédkender |
|
Pici erdei tó |
|
Épphogy csordogáló vízesés |
|
Látkép a településre |