Az első adventi hétvégénket a "Mozartvárosba" Salzburgba terveztük és hogy a Glühwein (forralt bor) se maradhasson ki vonattal mentünk.
Nálunk itt-ott havas területek ugyan olvadoztak, pár km-er odébb Salzburg Mirabell parkja hó nélkül zöldült.
 |
| Salzburg, Mirabell park |
 |
| Hochensalzburg vára |
A külvárosi utcákban utcai zenészek; hegedűs, klarinétos szórakoztatta az adventi járókelőket némi aprópénz reményében. A nap is olykor előbújt, de a szél is mutogatta éles fogait.
 |
| A várost kettészelő Salzach folyó |
A belváros felé igyekezve a karácsonyi vásárra helyismeret nélkül is könnyen el lehet találni. Amerre a legtöbb ember megy illetve ahonnan a karácsonyi illatok terjengnek, ott a karácsonyi vásár. :-)
Mennyivel élethűbb lenne ez az élménybeszámolóm, ha illatokat is tudnék hozzá mellékelni… mert akkor itt most hozzáfűztem volna... a puncs, a forralt bor, a fahéj, a szegfűszeg, a pirított mogyoró, mandula, gesztenye, a vaníliás édességek, likőrök, a fűszeres ételek, a levendulás, a házi készítésű sokféle szappanos illatokat...
Egy érdekességre is bukkantam a vásáron! Ribizlis sütit kínáltak az egyik standnál, neve: Ribizlbrezl. Meg kell kóstolni!
Nálunk a ribizlit Johannesbeer-nek hívják (csak így ismerik a bajorok). Itt, Salzburgban - kb. 70 km-el odébb - az osztrákok már ismerik és használják a Ribizl szót. Tudtommal mi magyarok is innen vettük át a kifejezést.
 |
| A Főtérről a vár |
A Főtérnél áll A Pieta szobor, amikor erre járok nem mulasztom el, hogy el ne időzzek előtte. Számomra egyszerre titokzatos, varázslatos, különleges és szép. Az üres, test nélküli ruha szimbóluma annak, ami mindent túlél; a szeretet, az adottságunk, az általunk megalkotott mű, és a fájdalom, amit elviselünk. Szépen összeszedett gondolat hozzáillő alkotással. A sok látogató már fényesre koptatta a kézfejeket...
Első adventkor még nem volt nagy a tömeg a vásárban, este kellemesen elfáradva indultunk vissza az állomásra.
Ritkán vonatozom, így örömmel teszem, különösen hosszabb távon, mert érdekes embereket, történeteket lehet megismerni.
Hazafelé két hölgy mellé telepedtünk és hamar kiderült, hogy nem környékünkbeliek. Felső-Svábország szülöttei, érdekes tájszólással, kedves közlékenységgel. Ők is a salzburgi karácsonyt és a várost járták be aznap. Beszélgettünk karácsonyról, emberi dolgokról, önmagunkról. Az idősebb hölgy - ízes tájszólással - mesélte el, egy nem mindennapi karácsonyukat a müncheni vásáron, amikor még jóval fiatalabbak voltak. A Viktualienmarkt-on betértek egy aukciósházba és egy árverésbe csöppentek. (Többször jártunk már mi is ebben az üzletben, valóban mindig nagyon szép tárgyaik, ékszereik vannak!) Gondolták talán sikerül egy szép porcelán vázára licitálniuk, így a férje kért egy számtáblát. Sokat kellett várni a porcelánokra, előbb bútorok, majd szőnyegek kerültek kikiáltásra. Egy perzsa szőnyeg licitálása közben a hölgy férje már unalmában a számtáblával megvakarta a füle tövét, amit a kikiáltó utolsó licitnek vett és kikiáltotta nekik a szőnyeget. Ellenkeztek, próbálták magyarázni, hogy ő csak a fejét vakarászta, nem licitált, de ezt nem fogadták el tőle, így ha kellett, ha nem, a szőnyeget ki kellett fizetniük… Így esett meg velük, hogy a karácsonyi vásárban egy összecsavart perzsa szőnyeggel a vállukon vergődtek át a tömegen a vonatukig. A hölgy ma már nevetve mesélte a sztorit, míg él el nem felejti, hogy magassarkú cipőben vállán egy perzsa szőnyeggel a müncheni karácsonyon… Jót nevettünk az aukciós karácsonyi történetükön! :-)
