Életem legnagyobb élményei közé azt a napot sorolhatom, amikor az Atlanti-óceán egy öblében bálna megfigyelésen vehettünk részt. Sikerrel!
Az út oda és vissza kalandos volt, de arról majd később.
Dominikán egész idő alatt erős szél fújt, aznap Samaná félszigetének öblében Santa Barbara de Samaná partjainál szintúgy. Meglehetősen felhős is volt, ami abból a szempontból előnyt jelentett, hogy napszúrást nem kapunk az órákig tartó bálnanézéskor. Csak reménykedtem, hogy az eső azért ne essen, mert akkor fotózni nem lesz könnyű.
Nagyon jó évszakban jártunk a szigeten. Január és március között keresik fel a hosszúszárnyú bálnák ezt a csendes helyet. Grönlad, Izland felől érkeznek utódszaporítás és/vagy utódok világrahozatalának okául ide a melegebb vizekbe. Kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget, ha már itt vagyunk!
Nos, könnyű így sem volt a fotózás, mert az erős hullámok úgy dobálták csónakunkat különösen szélnek szemben, hogy az felért egy pár egymás után jövő kisebb agyrázkódással. Tengeribetegek, érzékenyek hagyják ki ezt az élményt. Hallottuk másoktól, hogy szenvedték végig az utat.
Mi mind a négyen élveztük, persze őrülten kapaszkodtunk, ki ne dobjon a csónak magából.
Csoportvezetőnk tapasztaltan pásztázta a vízfelszínt, hol buknak fel a vízióriások és fujják ki a levegőt/vizet. Ez a legegyszerűbb módja őket meglátni.
Nagyon izgatottak voltunk, négyen négyfelé kutattuk tekintetünkkel az öblöt.
Az első “szökőkút” két hátuszonnyal...
Itt az izgalom egyre erősödött és alig vártuk a következő lehetőséget, miközben a hullámok dobáltak és folyton gázt kellett adni a csónak vezetőjének, mert iszonyatos gyorsasággal jártak előttünk.
Mind szerencse kérdése, hogy mit sikerül látni. Mennyire emelkednek ki a vízből, milyen közel a csónakhoz.
Először öt-hat bálnát fedeztünk fel, majd egy párt követtünk sokáig. E bálnák dudoros fejükről, hosszú, szintén bütykös uszonyaikról könnyen felismerhetőek. Rájuk jellemző, hogy kiugranak a vízből. Az lett volna persze a hab a tortán, ha egy ilyen fotót is tudtunk volna készíteni. Sajnos nem voltak ugrálós kedvükben aznap.
Mégis, amikor viszonylag közel kerültünk az egyik példányhoz átvillant a gondolataimon, ha ez most felborítaná a csónakot, mert könnyű szerrel megtehetné...
Hasonló érzés járt át, - mint a magas hegyek lábánál -, mennyire picik és semmik vagyunk, főleg ezekhez az olykor 16 m hosszú elevenszülőkhöz képest.
 |
| Méretarányok |
Barátnőmnek sikerült a hullámok ellenére pár jó videót is készíteni. Itt is köszönet érte S.! :-) Így az élmény újra és újra átélhető.
Két és fél óra izgalom, hánykódás után elbúcsúztunk a bálna pároktól és a közeli kis szigetre igyekeztünk. Előtte egy pelikán tanyánál lelassítottunk.
 |
| Micsoda fészke van egy pelikán párnak... |
A Cayo Levantado aprócska sziget majd fehér homokjával lehetne maga a Paradicsom. Egy spanyol hotellánc 5*-os szállodája áll rajta, strandok, karibi feeling… Csak a napsütés hiányzott a tökéletes fotókhoz, de még így is...
És a napnak még nem volt vége. Bálna-néző kísérőnk Joselito elvitt bennünket egy közeli vízeséshez is, holott a programba nem volt benne. Ez ugyan kisebb vízesés, mint a félszigeten található El Limon vízesés, meg nincs is kitáblázva, sose találtuk volna meg egyedül, térkép nélkül. A dominikaiak erről is ismertek, készségesek a turistával szemben.
Az erdőn, patakokon keltünk át, közben mutogatott nekünk ott termő növényeket, majd rövid gyaloglás után megláttuk a vízesést.
Az ottani illat, páratartalom, hangok - mind magammal hoztam emlékül. :-)