"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017. május 29., hétfő

Andalúzia újra! 4.

Medina-Sidonia

Május első két hetében már beérett, és bebálázott gabonatáblák kísérték utunkat az andalúz lankákon. Az olajfák mellett itt is a mandulafenyők esernyőlombjai adtak árnyékot. Olykor a távolban magasló gyertyaegyenes európai ciprusok kölcsönöztek némi toszkána-hangulatot a tájnak.






Mandulafenyők

Következő állomásunk még feljebb a szárazföld belseje felé vezetett 337 m-re, a számomra kedves és nőies hangzású Medina-Sidonia városába. A Sidonból (Libanon) származó föníciaiak alapította várost, követték a rómaiak, a mórok, majd az 1400-as években egy keresztény hercegség, a Guzmánok (a mai napig az egyik legnagyobb nemesi család) vették át a hatalmat.








Szieszta idejében érkeztünk, szinte senki sem járt az utcákon rajtunk kívül, mint egy kihalt város mutatkozott be nekünk Medina-Sidonia. A fehér házakat “andalúzos” okker és fekete díszítette és az elhagyhatatlan szép csempék. Megtaláltam az első napórát!











Convento de las Descalzas (kolostor) - jellegzetes kép ismét, a falnak támasztott egykori ágyúcső. Sajnos ez is zárva volt.

Convento de las Descalzas (kolostor)


A város legszebb nevezetessége a hercegi palota, az egykori vár romjai és a gótikus és reneszánsz Santa Maria Coronada templom.






Egy aloe


Gyönyörűsége ámulatba ejtő, csipkés homlokzatán jócskán látszik az idő vasfoga. Az előtte lévő téren egy padon ülve méterről méterre szkenneltem le szemeimmel az apró részleteket. Azon gondolkodtam szebb e így zuzmóval, fűvel egyéb virágokkal benőve vagy szebb lenne e ha teljesen renoválták volna...













A templom tornya körül vércse kőrzött és vijjogott. Egyetlen hang a "kihalt" városban.




Megkerültük a szemből pompás épületet, ami hátulról már közel sem azt a képet mutatta. Felmentünk a domb tetejére, a vár maradványaihoz.



Egykori városkép
Letekintés a mai városra




Elkerített részen inkább elhanyagolt állapotban a maradványok nagyobb része. A modern betonba egy-egy mázas csempe az utókornak... Milyen kár.



Talán bükkfa levele
Szarvas a bükkösben (?)
Nyúl a pálmák közt (?)
Bő fügetermés várható


Folyt. köv.
MerkenMerken