Vejer de la Frontera
Szállásunktól nem messze dél-keletre, a szárazföld belseje felé található a klasszikus andalúz város Vejer de la Frontera, mely szintén a fehér falvak sorához tartozik. Aznap reggel igen párás volt a környék, lógott a nyári eső lába, sűrű párába borította a 200 m magasan (!) fekvő települést.
 |
| Párában a fellegváros |
 |
| Csak sejlett az, ami később láthatóvá is vált |
A csendes kis városka a nyugalmat keresőknek kedvenc helye lehet. A párában, szemerkélő esőben még áthatóbb volt. Apró kis üzletek nem tömegcikk árukkal, kiülős kávézók, tapas bárok, nívós éttermek, hotelek néhol orientális stílusban. A szűk utcák hol fel, hol le hívogattak, minden adott volt az egyensúly visszaszerzésére.
Előszezonban jártunk ott, épp csak ébredezett a városka, még sokan zárva tartottak. Jól esett a síri utcákon bolyongani. Jó, hogy egy kapucnis dzseki kéznél (a hátizsákban) volt...
Rómaiak, mórok tették le az alapköveket a hegyoldalra, melyet a keresztény katolikusok vettek és módosítottak át.
Az egykori bikaviadalok arénájának helyén, ma a Plaza de Espana egy sokkal barátságosabb színes szökőkúttal várja a turistákat, helyieket. Itt magaslik fehér egyszerűségében a városháza is. Csak azért tudtam nyugodtan és emberektől mentesen fotózni, mert szemerkélt az eső, ami egy jó kis nyárias záporra váltott. Amint az elhúzódott megtelt a tér és minden második ember szelfizett a kútnál. Érkezett egy vendégsereg és valamely ünnepi alkalomból szintén a kútnál fényképezkedtek. Mindezt sokáig figyelhettük a tér szélén egy kávézó asztalánál csupa csokis süti mellett.
 |
| Városháza |
A spanyolok (meg a törökök, meg a horvátok, meg a...) is igen édesen készítenek minden cukrosságot, de annyira jól nézett ki a kínálaton a csokis szelet, hogy még a nem épp olcsó ár (5,10 Eu) ellenére is bevállaltuk. Nem bántuk meg, profi cukrász készítette és ilyen finom csokisságot még nem ettünk, megérte. Aki erre jár térjen be, - Taberna Garimba -, tapas, spanyolos ételek, italok is várják a megéhezőket. (Közvetlen mellette a Restaurante Trafalgar többszörös Michelin díjas étterem nagyon guszta kínálattal. Kár, hogy nem voltunk éhesek, itt szívesen elfogyasztottunk volna valamit.)
Mire elfogyott a süti, elfogyott a zápor is és olykor kivillant egy-egy napsugár. Folytathattuk városi sétánkat. A tér benépesült, megindult a nyüzsgés a központi tereken.
 |
| Plaza de Espana |
 |
| Júdásfa |
Egy visszatérő mindennapi használati tárgy, amire Huelva tartományban nem figyeltem fel, csak az itteni városokban. Egy karcsú női kézfejet formáló kilincs, olykor ajtókopogtató. Használatától sokszor szép sárgára kopott rézkilincsek.
Ha jól nyomoztam, akkor ez Fatima keze lehet (hamza vagy hamsza, az arab khaszma szóból - tenyér formájú védelmező amulett, melyet az arabok és a héberek használnak.)
“A hamszát használják az ördög szeme elűzésére is. A szimbólumot meg lehet találni a ház bejáratánál, a kocsiban, kulcstartókon, karkötőkön és medálok formájában is.
Spanyolországban, az iszlám uralkodás után, a hamsza használata nagyon sokat jelentett, emiatt a Püspöki Bizottság, amit 1526-ban V. Károly hívott össze, kiadta azt a törvényt, miszerint betiltja az összes Fatima kezet és vele együtt az összes amulettet, ami arra hasonlít.” Wikipedia
Ehhez képest Cádiz tartomány városaiban gyakran találkozhatunk ezzel a szimbólummal.
Remélem lesz, aki megerősít esetleg, ha tévedek megcáfol ebben a feltételezésemben a bizonyosság végett!
 |
| Egy étterem bejárata - így is lehet |
 |
| A kitisztult időben sikerült felfedni a homályból a szélmalmot, melyet mi másra, mint gabonaörlésre használtak |
Elértük a városmagot, - Vejer várát a cakkos várfallal - a mórok hagyatékát, amely nagyban az eredeti, mint pl. a várkapu, a várfal egy része és az utcák felépítése. Ez mindig izgalommal tölt el, ha ott állok és beindul a fantáziám mi, ki és főleg milyen események történtek itt az 1200-as, 1300-as években. A város keresztények általi újravisszahódítása ez időre datálódik (1200-as évek vége). De az elkövetkezendő évszázadok sem kímélték a települést. Gibraltár elfoglalása az angolok által, Napóleon ideje alatt francia csapatok és a természeti csapások földrengés formájában.
 |
| Juan Relinque |
Kerestem a kavics-flaszteros tereket, utcákat erre is. A vár környékén találtam is, de korántsem olyan szép, mint pl. Rodoszon vagy a Garda-tónál látottak.
 |
| Kápolna Nuestra Senora de la Oliva |
A szűk utcák - melyek kifogástalanul tiszták - sokszor betekintést adnak a lakásokba vagy azok előudvarába. Az előudvart többnyire egy vasrácsos kapu zárja el a privát szférától. Ahány előudvar, annyiféle és sok esetben színes csempézett.
A következő templom előtt elhaladva egy szokatlan domborműre lettünk figyelmesek annak oldalán.
Kibogozva az írást, majd a mögötte rejlő történetet a következőre bukkantam: La Cobijada (la cobija - takaró) azok az andalúz katolikus nők, akik feketébe öltözve (hasonló, mint egy csador) mutatkozhattak és csak az egyik szemük látszott a fekete viselet alól. Ezen megdöbbentem, mert még nem hallottam, hogy a keresztény vallásvilágban is volt ilyen kötelezettségük a nőknek. Nyomozásom kiderítette, - ami sejthető is volt - hogy ez a szokás a móroktól (az arabokból iszlámosodott berberek) eredeztethető és többszáz évig uralkodott. 1939-től szűnt meg, Franco diktátor törölte el. (Még a diktátorok is követnek el olykor normális dolgokat.)
Szerettem volna bemenni a templomba, de sajnos - mint oly sokszor - zárva volt.
Ami szintén nagyon tetszett, egy egykori utcarészlet csempékből kirakva egy ház falán. A mostani utcaképet nem illesztettem hozzá, épp renoválás, útépítés alatt állt.
 |
| Vejer, a tetők felett |
 |
| Viszlát Vejer de la Frontera! |
Folyt. köv.