"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017. április 2., vasárnap

Krókusznyílásra II.

A búcsújáró templom után folytatva utunkat a zúzalékos széles úton egyre több kirándulóval kerékpárossal, futóval találkoztunk. Van, aki egy kis három kerekű járművel felfut, felkocog - huh, örülök, ha gyalog felmegyek - majd ezzel a járgánnyal legurul. De milyen sebességgel!


Ahogy haladtunk felfelé, úgy változott a növényzet, a nyíló virágok.

Fehér acsalapu
Martilapu
Farkasboroszlán
Bókoló fogasír


Az avarban hangos motoszkálással előbújva egy álmos erdei pocok nézett farkasszemet velünk.


A túra ezen része árnyas erdőn,- mely nagy része fenyőerdő - vezet. Közel sem olyan látványos, mint amikor a vízesés mellett haladunk. Arról nem beszélve, hogy az északi oldala lehet a hegynek, mert kevés napsütés éri. Viszont a szűrt napfény a magas fenyők között varázslatos tud lenni!



“... hol a fák az égig érnek ott megérint a fény…” Koltai Gergely: Kell még egy szó


Érdekes volt visszanézni a korábbi évekből a krókuszvadászati túráinkat.

Négy évvel ezelőtt hideg, havas időben jártunk a hegyen, elhúzódott a tél. Három évvel ezelőtt még bőven találtunk havat, mely lenyomta az akkori kis krókuszfejeket, viszont már nyíltak a tavaszi enciánok. Tavaly bő volt a termés, de felhős volt az idő.

Már nagyon vártam, hogy felérjünk az 1050 m-re. Egy kis hófolt az árnyas részen jelezte, nincs messze a cél. A kanyar után elénk tárultak a napsütéses lankák a virágzó krókuszfejekkel.









Rengetegen voltak aznap odafönn. Akik nem a hütték padjain pihentek, azok kerestek maguknak egy követ, szikladarabot - melyeket a nap kellemes langyosra felmelegített - és onnan élvezték a látványt vagy fotóztak. Óvatosan, hogy a virágokban ne tegyenek kárt.


Bóklászásom közepette ezennel egy sárga krókuszt is találtam a lila és fehér virágtengerben. Bevallom, azt hittem sárga színű nincs a vad virágok közt.




A Daffnerwald Alm frissítője után még egy kicsit süttetük magunkat a virágok közt. A puha fűre kellemes volt leheveredni, ott nem fújt úgy a hideg szél, a nap melege jobban átjárt bennünket.


Wasserwand 1.367 m
A Wasserwand (1.367 m) hegy mögött terül el Heuberg (1.338 m) hegye, mely e szögből nem látható.