2016. október 29., szombat

Szardíniai lábnyomok 6.

A köveket élénk színű, sárga zuzmók lepték be a pikniknek kijelölt partszakaszon.




A tengeri pirites kövek között pár szép lapos kavicsra is akadtam, de a szebbeket a homokos tengerparton gyűjtöttem.


A csendben egy imádkozó sáska is keresztezte az utunkat.


A növényzet, a virágok már itt is kitombolták magukat. Elnyíltak a legszebbek, a magok lassan beértek. Krétán és Rodoszon is már megismert alacsony cserjék, a híoszi pisztáciafa borsnyi piros bogyóikkal, tűntek fel itt is.



Talán a tengerparti nárcisz beérő magokkal
Ő is krétai ismerős
Ő meg rodoszi
Csak úgy a gyalogút közepén
A fő uralmat a citrusfélék mellett a pálmák uralták. Egyik szebb, mint a másik.









Az ápolt tereken, hotelek területén kemény, bőrszerű levelekkel ellátott fák, utolsó virágaikat bontó leanderek, kínai selyemakácok, bouganvillek, hibiszkuszok.



A magnólia magja
Kínai selyemakác

Bouganville
Agávé
Aloe virága
Hibiszkusz cserjék


Kannavirág





 

A legkedvesebb és legérdekesebb állatos sztorik Alghero városában történtek velünk. A magas kőfalról figyeltük a tengert, mikor több méter mélyen alattunk a vízben egy ír szettert vettünk figyelembe. Teljesen egyedül lubickolt, úszkált, élvezte a tengert. Rendszeresen nézett fel, várta a gazdi utasítását. Amíg “engedélyt kapott” tett egy újabb kört. Néha keresett magának egy követ vagy egy apport-botot.



Ír szetter :-)
Mikor vége lett a fürdő-shownak, indultunk volna és abban a pillanatban a közeli korlátra leszállt egy jégmadár. Nagyon fáradt lehetett ez a repülő drágakő, nem zavarta a közelségünk, hogy fotózom. Ekkor sikerült első alkalommal jégmadarat lencsevégre kapnom, sosem gondoltam volna, hogy ez épp Szardínián lesz lehetséges.

Jégmadár

 
Apropó kutyák. Algheroban rengeteg kutyatartó él. A többség kutyát sétáltat, van aki mást…



Ennyi fért bele az egy hetünkbe. Sok érdekes és értékes vár még ránk a szigeten, de majd csak mintegy 10 év múlva, a listánkon e mellett más helyek nagyobb prioritást kaptak. 

Sirály

2016. október 28., péntek

Szardíniai lábnyomok 5.

Haladtunk tovább az északi tengerpart szélén. Kerestünk magunknak egy védett piknikre alkalmas öblöt. Barátainkkal, hátizsákkal, plédekkel.
Meg is találtuk a megfelelő helyet a semmi közepének szélén.




A szigetnek csak ebben a kis rádiuszában rengeteg kőbástyát láttunk, egykori katonai megfigyelőpontok, földalatti bunkerek, szintén megfigyelőpontok gombaszerűen emelkedtek ki a földből.




Akár harcias népnek is tekinthető lehetne a szardínia ember (lehet volt egykor, meg azért a vendetta sem olyan régi cselekedetek sora itt a szigeten is), de ilyen tapasztalatunk nem volt. Igaz, vendégszeretet sem árad a turista felé. Érdekes összevetnem a pár hónappal ezelőtt megélteket Andalúziában. Nem vizsgáltam felül adatokkal a megélhetési és jólléti rátát, - csak a benyomásaimra hagyatkozom - sejtem, hogy nem sok különbség lehet, mégis az ottani kedvesség és figyelmesség a turisták iránt is szembetűnő volt.

Sőt, ha a szárdok nemzeti zászlaját nézzük meg, ami kevésbé hasonlatos az “átlag” zászlókhoz, fehér alapon vörös kereszt tagolta négyszög, melynek négy sarkában egy-egy homlokpántos fekete emberfej látható. Nem túl barátságos.

Szardínia zászlaja  (Forrás: Wikipedia)

Ellentmondó magyarázatok fűződnek a lobogó eredetéhez. Az egyik és leggyakoribb mórok vagy szaracénok felett aratott nagy keresztény győzelmet követően ajándékba küldött négy levágott ellenséges fejre utal a motívum…  

Szardínia valami egész másról is híres a légylárvás (!) sajton túl, amit nem kóstoltunk meg (az EU betiltotta, persze ez nem mindenkinek akadály). Ugyan fogékony vagyok minden újra a gasztro területén is, mégis az én határaim is végesek.
Sokkal inkább arról, hogy itt a legmagasabb a száz éven túliak aránya Európában. Ennek több összetevője is lehet, mint pl. az itt élők nem túl magasak. Tény, ezt tapasztaltuk mi is, inkább alacsonyak és vékonyak. Minden bizonnyal az egyfajta elszigetelődés, a táplálkozás, a tengeri só és a minimális civilizációs ártalom.

A szálak összefutnak. Épp a napokban láttam két teljesen független műsort egymástól. Az egyikben a szárdok magas életkorát vizsgálták. Ottani orvos nyilatkozott, "van" páciense, aki 100 felett van és még soha semilyen gyógyszert nem szedett. Ez ám a művészet! Méghozzá életművészet!  
A másik műsorban a több mint 5.000 éves, gleccserben talált jégemberről, Ötzi-ről volt szó. Legutóbbi vizsgálatok szerint a dns-e nem egy olasz vagy osztrák emberéhez hasonlít, mint várható volt, hanem egy SZÁRDÉÉ! Na, nem azért, mert Ötzi Szardíniáról vándorolt volna az osztrák Alpokba, hanem azért, mert a szárdok dns-e hasonlít a leginkább az 5.000 éves európai emberéhez. Voila!