"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. június 11., szombat

Weissbach-vízesések, gleccserkert

A keleti Chiemgau-Alpok egy látványos kirándulásra invitált. Jó három éve jártunk itt utoljára és az olvadó hó nem sok látnivalót engedett akkor.

Ezen a ragyogó napsütéses napon nekivágtunk az egykori sószállító-utak egyikének-másikának. Az 1300-as évek közepén ugyanis Bad Reichenhallból itt a hegyek között szállították málhás állatok hátán a sót Münchenbe.
Az árnyas erdőből indultunk, ahol a Weissbach még csendes és apró kis vízesésekkel bucskázik alá. Nagyon jó kerékpárút is van, sokan két keréken indultak neki.

Weissbach patak





A sószállítók nyomában
Hamarosan elértük a gleccserkert lekoptatott szikláit, mely a 305-ös út felett magaslik (Inzelltől Berhtesgaden felé).




Az erdőben loncféle nyílt és terjesztette finom illatát, az ajlnövényzet is pompázott.









 
Leértünk a hegyről és a műút túloldalán visszakanyarodva közvetlen a Weissbach-patak partján folytattuk utunkat.



A melegben pihenés képpen egy Kneipp kúrát vettünk a patak vizében. A víz olyan hideg volt, hogy a kavicsok taposása sem okozott gondot, a víz hőmérsékletét jéghidegnek érzékeltem, a kavicsokat egyáltalán nem. Megszárítkozva, aztán visszabújva túracipőinkbe igen kellemes volt menetelni.

Egyre hangosabban hallatta magát a patak, közeledtünk a nagy vízesések felé.

 
A fák mögül a fehéren habzó víz robajjal tűnt elénk..




 Alig vártam, hogy közelebb érhessek, hogy alámehessek, hogy érezzem az apró vízcseppeket az arcomon.