"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2015. szeptember 20., vasárnap

Zsombékos kirándulás Grassau körül

A Chiemsee déli része és Grassau település között egy zsombékos természetvédelmi terület fekszik. Egy körtúrával benéztünk a faluba, át az egykori lápos vidéken a só- és tőzegmúzeumig, majd az erdőn át vissza Grassauba.
A település csendes tiszta utcácskái elbűvölőek, minden gondozott, virágos.

Grassau települése

Ahogy ez lenni szokott, a falu közepén a főtéren, ahol a templom áll… Áll ott egy kút, a bajor királynak II. Ludwignak állítva emléket. Ott áll a település májusfája szépen kimunkálva rajta a különböző mesterségek, a templom és ott áll a legnagyobb fogadó is, a “Gasthof zur Post”
Szinte minden harmadik településnek van egy ilyen nevű fogadója, többnyire a központban. Minden bizonnyal a postakocsis járatok idejéből maradt vissza.
 

Májusfa
"Gasthof zur Post"

II. Ludwig kút








 
Tányérnyi nagyságú dália
Angyaltrombita
A templom és a mai turistainformáció közötti téren egykor itt hajtottak végre bírósági nyílt tárgyalásokat a szabad ég alatt. Vádlottak padja, pellengérre állítás, szégyenoszlop mind itt működött a 13. század végétől a 18. század végéig az Achen-völgy környékén élőknek. Sőt, kissé távolabb egy akasztófa is állt, az azonnali ítéletvégrehajtásokhoz. Évente egyszer itt olvasták fel a kb. 50 oldalas törvénykönyvet. Aki nem volt jelen, büntetésre számíthatott.
Milyen jó, hogy mára barátságosabb a település!

 


 A templom bejáratával szemben egy kőre lettem figyelmes és mellette a táblára.

 

Büntetőkőnek vagy halálkőnek is hívják. Most láttam ilyet először élőben. A tábla szerint anno egy tisztviselő agyonütött egy sörfőzőszolgát.
Ezek az olykor kereszt formájú kövek egész Németországban elterjedtek. Más formájúak, különböző nagyságúak voltak, felirattal, mintával akár. A középkorra volt jellemző, az eset emlékére a helyszínen állították.

A több mint 1000 éves templom oldalában híres emberek emlék-sírköveinek felirata látható. Háborús hősök, orvos, rézműves mester.




Bekukkantva a templomba a hihetetlen díszes belső engem inkább nyomatszott, mint megnyugatatott. Nem is időztem sokat. Egy falfestmény renovált darabja tetszett meg.

Rózsás boltív


Falfestmény
 A házak között vezetett a panorámaút a természetvédelmi terület rétjeire, mely dél-kelet Bajorország legnagyobb zsombékosa.






Útközben egy fafaragó nagy szobrait is megcsodálhatja és meg is veheti az erre járó.
 


Grassau kis patakja mutatta az utat a láposon át. A föld ugyan puha volt, de nem vizes, ha le is tértünk az útról jól lehetett haladni anélkül, hogy beázott volna a cipő.


Vizimenták minden mennyiségben

A vizimentánál már csak a bíbor nebáncsvirág volt több. Itt a patak partján alacsonyabb növésűek, mint az erdőkben. Ott eléri sokszor a 2 métert is.
 

Bíbor nebáncsvirág
Az egyik épp kiszáradt patakérben egy cicó nyújtózott el kényelmesen, hűsítette magát.



Boglárka lepke

Kányabangita

Csipkebogyó




Kecskerágó
Szőrös kenderkefű
Egy elhagyott kertben a színek kavalkádja fogadott, a kerítés már rég kidőlt vagy a növények benőtték, a színek megragadtak...







A községet már elhagyva felvillant a technikai, só- és tőzegmúzeum. Arra tartottunk.



A só- és tőzegmúzeumban annak keletkezéséről, felhasználásáról lehet részleteket megtudni. Az itt élő növény- és állatvilág összetételét ismerhetjük meg. Mi most eltekintettünk ettől, mert a mozgáson volt a hangsúly.

Só- és tőzegmúzeum
A technikai múzeumban látható az 1800-as évektől működő pumpa, aminek segítségével juttatták fel a természetes sós vizet a hegyre. Az itteni vizipumpa egészen 1958-ig dolgozott és része volt a Bad Reichenhallból való vízelvezetésnek Rosenheimig.




Fellépcsőztünk a legfelső állomáshoz is. Erős dohos, vizes szag vett mindent körül. Egykori vasvezeték maradványa látható a boltíves, gerendás épületben. A vezetéken a só, a korrózió hagyta a nyomát.





Az út, ahonnan jöttünk
Az erdő mögött a Chiemsee
Ebben a magasságban a lankákon már nyílt az őszi kikerics.

Őszi kikerics
Innen az erdőn át kerülővel tértünk vissza a községbe.

Támogatva
Sédkender

Pici erdei tó
Épphogy csordogáló vízesés
Látkép a településre