"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2014. október 7., kedd

Szüreti gasztro

Bizonyára többen valami szőlős receptekre asszociálnak a cím után. Őket le kell, hogy lombozzam, szőlő nem lesz benne. Lesz viszont gomba és füge.
A géva gomba nekem újdonság, pontosabban az íze az újdonság. Olvastam már róla, láttam is már, de enni csak most először volt szerencsém. Öcsém jóvoltából, aki talált jó pár friss legyezőnyit a közelben, amit azonnal el is készítettünk.
A sárga gévagomba ártéri erdők fatörzsén terem, semmi gombaillata nincs, megfogva gumi jellegű.



Elkészítése roppant egyszerű, alapos megtisztítás után a “torzsrészt” ahol a fával érintkezik kivágtuk, sóztuk, borsoztuk és forró olajban kisütöttük. Nekem az ízlett a legjobban, amelyiket jobban megsütöttük, mert a széle ropogós a belseje meg puha lett. Semmi gombaíze nincs, ha csukott szemmel ettem volna, azt hihettem volna, hogy csirkemellet eszem(csirkehúsgombának is hívják - joggal). Isteni finom, aki még nem próbálta, tegye! Magában, körettel, mártással, de tésztával pörköltesen is el tudom képzelni, főleg hús helyett.

A sós után kell valami finom édes is. :-) Az idén rengeteg füge termett a szőlőhegyen és mindet aszalni sem lehet. A neten olvastam - sajnos már nem tudom hol - fügés-mákos rétesről. Nyersen a fügét nem igazán kedvelem, viszont már a recept olvasásakor elképzeltem a rétesben az édes füge ízét a mákkal… ki kell próbálni!


A tiszta fügeszemeket apró kockákra daraboltam és vaníliás-cukros-fahéjjal alaposan megszórtam, állni hagytam.



A réteslapokat (4 db) egyenként megkentem vaj-tejföl-tojás keverékével, erre halmoztam a fügéből, de csak a szélére, hogy könnyebb legyen feltekerni. Halmoztam rá szilvalekvárt (méghozzá olyat, amiben összesodródva benne van a héja is), meghintettem porcukros mákkal, reszeltem rá citromhéjat, feltekertem.

Mákos

Diós




A tetejüket is megkentem és be az előmelegített sütőbe. Készült két mákos és két diós is. Mindegyik nagyon finom, de nekem a mákos verzió a kedvenc. A tetejére szükségtelen volt a porcukor, elég édes volt a fügétől a bélés, a szilvalekvártól kellemes aromás szaftos lett.


Jó étvágyat!