"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017. augusztus 11., péntek

Tenno vár, Tenno-tó

A Varone vízestől, - ami időben nem tölt ki egy napot - indultunk a víz eredete felé a Tenno-tóhoz (Tennosee), ami mintegy 8 km-re északra található. A szerpentines út kacskaringózótt velünk felfelé a hegyekbe. A festői környezetben hamarosan a Scaligerik egy újabb kastélya nézett le ránk egy szikláról. Pont megfelelő egy pihenőre.

Castello di Tenno



A falak tövében egy parkoló vár az erre járókra, de sajnos zárt kapukat döngetünk. A ma magántulajdonban lévő 12. századi várat csak kívülről tudjuk szemügyre venni. A történelem során gyakran szolgált stratégiai támaszpontként, ezért érte több támadás, melyet mindig javítottak és újítottak is. Egy közeli étterem árnyas kerthelységében sokáig lehet a várat nézegetni, bár a kiszolgálás nem marasztaló.




Egy frissítő után indultunk is a szőlőlugasos, olajfás hegyoldalak között végcélunkhoz a Tenno-tóhoz.




A hatalmas parkolót nem lehet elvéteni, körülötte éttermek, panziók várják a pihenni vágyókat. A tóhoz egy lépcső vezet le, így jó rálátás nyílik fentről. Smaragdzöld nem áttetsző színe már messziről világít és ahogy a hegyi tavakhoz illik meglehetősen hideg. A partszakasz vad, köves, kavicsos, ahogy a természet teremtette. Csak egy vizibicikli-kölcsönző működik ott.




Tenno-tó



Napozás, fürdőzés után betértünk az egyik vendéglőbe és egy epres édesség nézett ránk a hütőpultból. Mellettünk levendula bokrok ontották illatukat, az asztalokra éhes verebek repültek. Édesség szempontjából epres-csodánk magasan verte a görög és török desszertek cukorfokát. Szó szerint összeragadt a szánk tőle, képtelen voltam megenni. Az asztal szélére toltam és kíváncsian vártam a veréb reakcióját… bele sem kóstolt. Szerintem ő már tudott valamit. :-)



Párom csak a tejszínt hagyta a tányéron, de az sem tetszett a verébnek - érthető!

Folyt. köv.