"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017. augusztus 6., vasárnap

Halászfaluból pihenőhely, Torri del Benaco

Talán ez a pici település a keleti parton, ahol a turista szinte bármelyik hónapban nyugalomra talál. Eddig itt csak kevés emberrel találkoztunk, szieszta idején szinte kihalttá vált a part menti település. A központi öböl tágas tere a Piazza Calderini kellemes kilátással, kiülős éttermekkel, kávézókkal, üzletekkel várják a vendégeket. 
A térrel szemben állva jobb oldalt magaslik a Scaligerik egy újabb fecskefarkú párkánnyal díszített vára. Római alapokra épült az 1380-as években. A várba több titkos földalatti járat vezetett, melyek sajnos ma már nem járhatóak. Kertjében citrom ültetvény illatozik.





Citrusfélék a kertben






A 14. században épült Gardesana épületét a különböző áruk eladására, egykori áruházként működtettek. Az 1848-as bejegyzések alapján került az épület új szerepébe, egy hotel lett belőle és szerepet játszott a művészet, a kultúra és a politika területén is.


Gardesana

A tér közepén a Santi Pietro e Paolo barokk templom a 18. századból áll.


Santi Pietro e Paolo templom
Fésűkagyló a bejárat felett




A hosszú partmenti sétány édes fenyőillattal bódított és adott árnyékot a leander sorokkal együtt a melegben. Az egyik falon egykori utcaképet kaptam lencsevégre. Több híresség mellett Churchill és a spanyol király is töltöttek Torri del Benaco-ban kellemes napokat.



Egykori utcakép

A véradók emlékére
A partszakasz hosszan érdekes, lemezes formájú.



A háborúban elhunytak emlékére



Első világháborúban elesettek emlékére




Pillantás a Piazza Calderini-re
Óriás citromok

Folyt. köv.