"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. november 1., kedd

Arany október 1. Ettal templomszentelő ünnep

Minden év októberének harmadik vasárnapja templomszentelő ünnep Bajor- és Tirolföldön. Múltja a középkorra nyúlik vissza, a katolikus egyházak templomai felszentelésének egy állandó ünnepnapot adva (hivatalos 1866-tól).

Ezen az októberi napon Garmisch-Partenkirchenbe vitt az utunk első állomása Ettalba, a pici közel 800 fős lakosú településre.
Aki erre jár ki ne hagyja ezt a hegyekkel körülölelt apró gyöngyszemet! 
A településeken áthaladva a  templomokon a piros/fehér zászló messziről jelezte az ünnepet.


Ettal hegyei
A falucska közepén az információs táblán könnyen megtalálható az Ammergau Alpok közt Ettal. A kép bal oldalán a völgyben kacskaringozó úton előbb Ettal, majd Oberammergau következett. Jól látszik Németország legmagasabb pontja is a Zugspitze (2.962 m).


I. és II. világháborús emlékmű
A parkolók telítve voltak, mindenki egy irányba igyekezett, a bencés kolostor felé.







Az 1330-ban alapított, többször lerombolt és újraépített kolostor ápolt és zárt udvara fénylett a napsütésben. Az 1600-as évektől működik itt a bencések sörfőzdéje és desztillálója is. Egy melléképületi boltban az alkohol mellett gyógynövényből készült termékeket, helyi szuvenírt is lehet vásárolni. 
A templomban folyt a szertartás, már csak az ajtóból lehetett valamelyest betekinteni. Fotózás mellőzése mellet egy képet azért tudtam készíteni. Odakinn már sorakoztak a díszbe öltözött lövészek.




 
Lövészek
Zenekar
 Hamarosan kígyózott a tömeg a templomból az épület elé, a szertartásra meghívott közeli és távoli települések képviselői, ünnepi díszes zászlaik meredeztek a magasba. Elhangzottak az ünnepet záró köszönetnyilvánítások - mely inkább tűnt viccesnek, mintsem konzervatívnak - végül három díszlövés.

 




Az ettali menetből egy idős bajor apóka szakállal, szimmetrikusra pödört bajusszal, elegáns öltözetben kiszúrt a tömegből. Talán azt hitte ismer. Kedves szemeivel köszöntött, mosolygott, intett, hogy honnan kedvezőbb a fotózás. Mintha ismertük volna egymást.





Végezetül elindult a menet a kolostor udvarán át annak sörfőzdéjének vendéglőjébe lezárni az ünnepet. 
Mi is tovább autóztunk eredeti célunk irányába Oberammergauba.







1619