"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. október 4., kedd

Ebéd után Regensburg óvárosában

Érdekes, a német egység évfordulójának (október 3.) hosszú hétvégéjén a bajor - türingiai - szász tartományok háromszögében jártunk. Semmi szándékos nem volt a dologban, privát voltunk úton. “Ugráltunk” kelet és nyugat között. 26 év telt el azóta, különbség még most is van.
Áthaladtunk a német egység egyik hídján, ami a Saale-folyó felett ível, Bajorországot Türingiával összekötve.
Az én fotóm nem sikerült, de a wikipédián az időszaknak és az időjárásnak is pontosan megfelelő képet találtam.



Átutazóban Regensburgban álltunk meg és egy belvárosi ebéd után nézelődtünk, míg az eső engedte. Természetkedvelők vagyunk, de egy bajor belváros mindig tartogat annyi szépséget - mégha az időjárás ellenünk is dolgozik - hogy érdemes megállni, figyelni. Az óváros már 10 éve az UNESCO világörökség része, számomra pont az i-re.

A város történelme a keltai, római időkből köszön először. Részletesebben erről akkor írok, amikor a várost is részletesebben mutatom be.
Most egy könnyű sétára invitállak!

Haidplatz a Justitia kúttal

Ebben a házban is megfordult a spanyol király, német-római császár, V. Károly, szerelme a szépséges Barbara és említésre került a falon törvénytelen gyermekük Don Juan de Austria (Ausztriai János) is.


Thon-Dittmer palota


Régi városháza erkélye
Lépcsőzetes oromfala




Góliátház, Dávid és Góliát freskójával 1570-ből

1573

Németország ma is működő legrégebbi kávéháza 1686-ból a Café Prinzess. (A párizsi Café Procope szintén ebben az évben nyílt és azóta is működik, ezt nevezik a világ legrégebbi és ma is működő kávézójának.)
Ki nem hagyhatjuk - gondoltuk -, de épp teltház volt, várni kellett volna. Ezért inkább a saját készítésű töltött bonbonokból vettünk jó pár félét és séta közben elmajszoltuk. Ti se hagyjátok ki!
 

Café Prinzess
A hagyomány él és éltetik.
150 éve népviselet
Kalapkészítő üzlet
A regensburgi Szent-Péter dóm




Bajorosságok és porzelán babák
Különleges és szép kút áll a Kohlenmarkt-on. Természetes formája az őszi levelektől narancs díszes.



Regensburg több testvérvárosa közül a magyar, Budavár. Ebbe a városba is vissza kell még térnem!

Jó volt hazaérni, a hegyek ugyan felhőkkel, de közbe-közbe napos idővel vártak.