"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. május 4., szerda

Kisbér - lovak - mini Magyarország 1.

Aki még nem járt Kisbéren ebben a Bakony és Vértes közti kisvárosban, az is biztos tudja, hogy e település nevéhez fűződik a híres magyar verhetetlen versenykanca, Kincsem. Már a neve is milyen varázslatos!
Kisbért a magyar lótenyésztés fellegváraként emlegetnek, a településen mindenütt a lótenyésztés, a lovak szeretete tükröződik.
Gyerekként sokat jártam itt, kínáncsi voltam az évek alatti változásokra és különösen kíváncsi a mini Magyarország kiállításra!


A makettpark a Kisbéri-ér, - amit egy halastóvá duzzasztottak - partján található, egy rendezett zöldövezetben. Belépő még nincs, mert uniós támogatásból épült - tudtuk meg. Mellette parkoló, játszótér a gyerekeknek.



Induljon a séta!
Tatabányai Turul-emlékmű
Kisbéri Neptun szobor

A Neptun szobornál passzoltam. Nem tudtam hova kötni a dolgot, nem ismertem ilyen szobrot a városban. Ezért utólag kutakodtam és nagyon sok érdekes dologra bukkantam a történelem közelmúltjában.
Az 1770-ben épült Batthyány-kastély parkjába vezetnek a szálak, de erről majd később.

Váci diadalív, országunk egyetlen diadalíve
Nagycenki mauzóleum, temetőjében Széchényi sírja
Szegedi zsinagóga
Sziráki kastély
Kecskeméti Cifra Palota
Budapesti Hősök tere
Jáki templom
Visegrádi Salamon-torony
Pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija
Balatoni első gőzhajó
Egri vár
Országház
Székesfehérvári Országalma
Pannonhalmi Bencés Főapátság
Fertődi Esterházy-kastély
Esztergomi bazilika
Gödöllői Grassalkovich-kastély
Tatai vár
Majki Kamalduli Remeteség
Tihanyi Bencés Apátság
Hortobágyi Kilenclyukú híd
Kőszegi Jurisics vár
Debreceni Református Nagytemplom
Szegedi dóm
Soproni Tűztorony
Zalai harangláb
A makettek mellett 14 dombormű is látható további nevezetességekkel hazánkból. Csak egy pár közűlük.

Dunakanyar
Aggteleki cseppkőbarlang
Villányi  pincesor
Jó volt felismerni a park nevezetességeit, egy-két kivétellel már mindegyiket élőben is láttam. Írtunk a vendégkönyvbe és beszélgettünk az ottani illetékessel. Ő tanácsolta nekünk, hogy nézzük meg a közeli Kiskastély múzeumát. A következőkben arra megyünk tovább!