"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. március 27., vasárnap

Dominikai Köztársaság, a zöld sziget 3.

Zöld sziget. Nem véletlenül kapta tőlem ezt a jelzőt az ország. Már odafentről csupa zöldben látni mindent. Azt gondoltam, hogy nyíló virágokat, bokrokat, fákat nem igen fogok látni ebben az időben. Tévedtem.

Pálmák

Természetesen a leggyakoribb és legismertebb fa a szigeten ahogy az egész karib térségben a pálmafa. Mintegy 130 féle változata található az országban. Az egyik legjelentősebb a királypálma, majd a kókuszpálma, melyek talán elsőre hasonlatosak, alaposabban megvizsgálva kiderül, hogy nem.

Királypálma fasor a szállodánk kertjében
Több méteres királypálma sima törzse

Kis királypálma lándzsája
Királypálma fasor 
Kókuszpálma

Kókuszdió
Legfőbb ismertetőjele a királypálmának az egyenes törzs, melynek a levelekhez közeli része mindig zöld. Innen pottyannak le maradéktalanul az elszáradt levelek - ettől szép sima a törzs - melyek akár 20 kg-osak is lehetnek. Nem veszélytelen alatta. További ismertetője a levelek közti tűhegyes "lándzsa". 
A kókuszpálmák nőhetnek igen ferdén is, törzsük sem sima, sokszor vágják le az elszáradt leveleket és a közismert kókuszdiók egész évben teremnek rajtuk.
Amikor egy család ültetvényén jártunk, volt szerencsénk közelebbről is szemügyre venni és megkóstólni a friss kókuszdiót is. A gazda egy vasrúd segítségével a diót másodpercek alatt megszabadította külső burkától, majd ugyanilyen gyorsan egy machete segítségével megtisztitotta, megskalpolta, mindtegy ihatóvá tette azt nekünk. Végül ugyanezzel az eszközzel apró szeletekre vágta, hogy a fehér húsához is hozzáférhessünk. Hihetetlen látvány volt, gyakorlott kezekre vallott! Az áttetsző kókusztej nem sok kókuszízre emlékeztetett, de nagyon jó frissító volt. A kókuszhús inkább volt “olajos” ízű, mint emlékeztetett a mi száraz kókuszreszelékünkre.

Kókuszdió bontása



A további pálmák közül a legyezőpálmát, yucca pálmát és a cikász pálmát (szágó pálma) ismertem fel. Számomra a legimpozánsabb az utazók pálmája volt. Ami valójában nem is pálma és többféle neve van. Legyezőbanán, ravenela pálma néven is fut és a papagájvirág-félék családjába tartozik. Legyezőként széttárt banánlevél formájú levelei számomra a karibi táncosok fejdíszére emlékeztetnek. Gyönyörű!

Utazók pálmája
Micsoda szabályosság!
Alúl cikász, háttérben utazók pálmája
Furcsa nevéhez egy történet fűződik, az utazóknak a fa mindig friss ivóvízzel szolgált. Valójában az U alakú keresztmetszetű levélnyelek alján bőségesen gyűlik össze esővíz. Amennyiben friss, igen, de ha napok óta állott a víz, alig.


Legyezőpálma

Csavarpálma
 


Előtérben cikászok
Cikász
Gyümölcseiken túl természetesen sok mindenre használják a különböző pálmák részeit. Például leveleik segítségével nagyon jó tetőszerkezetek épülhetnek.


 
Az északi parton a pálmákon kívül a leggyakoribb és legtöbb árnyat adó fa a nagylevelű emeletfa volt. Úgy tűnt számomra, mintha ez a növény a négy évszakot egyben és egyszerre képviselné. Virágzó, terméssel teli, zöld levelű és gyakran pirosan aláhulló levelei is egyszerre voltak felfedezhetők.

Nagylevelű emeletfa


Nagylevelű emeletfa termése
Az első élénk narancs-piros virág az útszéli fákon, melyeket hamar kiszúrtam - gyakran több méteresek voltak - hívták magukra a figyelmem. Eddig még nem sikerült beazonosítanom az élénk tulipánformájú virággal díszített pompás fákat.
Aranyosfodorkának köszönhetően sikerült a beazonosítás! Az afrikai tulipánfát láttuk útszéleken mindenfelé épp virágozni.

Afrikai tulipánpa
Pompás!
A fák után a következő bejegyzésben meglepően sok ismert virágot fogok bemutatni, amelyeket eddig szobanövényként ismertem. Gyümölcsökből, zöldségekből is volt bőven válogatni valóm, tartsatok velem!