"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2016. január 12., kedd

Kis Tata a ködben

Az ünnepek alatt néhány órára kisütött a nap a vastag köd alól és érdemes volt egy sétát tenni Tata belvárosában és a tó körül.


Olyan régen jártam a város ezen részén, már-már újnak tűnt, alig ismertem rá. Szépül a Kossuth tér vagy Fő tér (régebbi elnevezés, ami még a köznyelvben most is él) és környéke. A római katolikus templom tetejét már felújították, remélhetőleg jövőre az épületre magára is sor kerül.




Nagyon szép homlokzat

Szűz Mária szobor
Tovább sétáltunk a tópart felé az Esterházy-kastély mellett. Szomorú látvány az elhagyatott, málló épületegyüttes látványa. Gyönyörű díszes barokk stílusa egykori virágkorára enged következtetni. Tábla jelzi, hogy felújításra vár. Már elég régóta…több, mint 15 éve.


Esterházy-kastély


A kastély homlokzati kialakítására a német és osztrák barokk jelentős hatással volt, a würzburgi érseki palota és a melki kolostor egyes jegyei ismerhetőek fel rajta.
A 80-as, 90-es években pszichiátria működött itt, innen ered a köznyelvben a “sárga ház” elnevezése.

El Camino
Postosan itt halad az El Camino (Szent-Jakab út) egy útvonala is.

A tatai Öreg-tó


A 2015-ös év “Év fája” majdnem nyertese is itt áll az Öreg-tó partján. A hatalmas platán mintha mit sem változott volna gyerekkorom óta.

Az "Év fája" második helyezettje 2015
A győztes Észtországban egy tölgy, a tatai platán a második és egy spanyol fekete nyár lett a harmadik.

Bekukkantottunk a Cseke-tó partján lévő Angolparkba is, ott is szép felújítások vették kezdetüket.
Az egyik kaput - amin áthaladtunk - két griffmadár őriz, sajnos már csak az egyikről ismerhető fel a madár. A másikat “megette” az idő vasfoga, remélhetőleg őket is restaurálják majd.


Angolpark és Cseke-tó
Kiskastély
"Mi hatalmasabb számodra a természetnél, mi a szép vidéknél"
Az Esterházy család nyaranta itt töltötte idejét a Kiskastélyban. A régi képekekkel összehasonlítva a mostani épület tetejére felkerült két angyalka egy rózsakosárral és egy latin felirat: quid tibi natura potius quid rure beato

Csodaszép hóbogyóst, fehéret és rózsaszínt is látni a parkban. Ide a nyáron vissza kell jönnünk részletesebben körülnézni!





Visszasétálva az Öreg-tó partjához egy érdekes napórát kaptam lencsevégre.


A Tatai várat viszont ismét eltakarta a sűrű köd és arról már nem sikerült egy szép távoli képet sem készítenem.