"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2015. július 4., szombat

Dél-Tirol - Merano 2.

Egy vargakanyar után visszaértünk a Kurhaus (gyógyház) épületéhez a Passer folyó túloldalán a Wandelhalle, a kerti sétalugas mentén. Az 1800-as évek közepe után épült lugas mint egy egykori állomás várórésze széles sétánnyal tűnt nekem. Benne sok festénnyel, mellette kávézókkal, éttermekkel, fagyizókkal. Igazán hangulatos hely!










Az egyik étterem előtt állt egy tábla rajta a kínálat, köztük “ungarische Gulaschsuppe”. Nem voltunk éhesek egyébként kíváncsian megkóstoltuk volna mennyire ungarisch az a gulyás. :-)



Kurhaus (gyógyház)




Az óváros felé haladva egy téren egy magas, érdekes műre lettem figyelmes. Csak közelebb menve láttam, hogy újságpapírból van az egész. Hány tonnát préselhetett össze a művész?



A hegyek ö(b)lében
 







Dél-Tirol egyik legmagasabb temploma a St. Nikolaus, története az 1220-as évekre nyúlik vissza. Azon túl, hogy már messziről is egy impozáns látvány, belül a csodálatos színes ablakok is marasztalóak. A templom kis kápolnája számomra még lenyűgözőbb volt. Az a “régi” illat szintén belém ivódott.

St. Nikolaus




Aranyos, itt Te jutottál eszembe :-)




 


 

Az óvárosban tovább haladva egy mini várat fedeztem fel. A Castello Principesco egy 1 emeletes kis alapterületű épület, bejárata is aprócska, mintha törpéknek épült volna. Tiroli hercegség uralkodott benne a 16. században, ma egykori fegyverek és hangszerek gyűjteménye látható itt. Belső udvarkája kavicsokból kirakva és egy nagy fügebokor tör felfelé a fényfelé. Belépővel lehet látogatni.




 
Történelmileg talán leghíresebb utcája a városnak a Laubengasse, a 13. században épült. Jó lett volna ott akkor egy órára visszapörgetni az idő kerekét és visszacsöppenni az akkori utcaképbe. Mára szép színes, kiülős kávézós, sok-sok üzlettel, ahol a híres dél-tiroli sonkát, borokat és egyéb helyi finomságokat is kínálják.


 





 



 

 

Ennyi fért bele pár órás városnézésünkbe, az idő haladt, a Garda-tó várt bennünket. Meranoból kimaradt Tappeinerweg túraút a hegyekbe, a termálfürdő, és a számomra talán legérdekesebb, a botanikai kertek a Trauttmansdorff kastély körül. (Több díjat is nyert kertek „Internationaler Garten des Jahres 2013“  - „Schönster Garten Italiens“ 2005 és „EuropasGarten Nr. 6“ 2006 )
Meranoban ott maradt valami, azért még vissza kell menni...