"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2014. február 26., szerda

Szlovéniától Montenegróig 9. Dubrovnik

Dubrovnik vagy ahogy régen hívták Raguza. Az 1300-as évek közepétől egészen az 1500-as évek elejéig magyar király uralta.
Már sok jelzővel illették, az Adria gyöngye, a horvát Athén - jogosan lett a belvárosa az UNESCO világörökség része!
A várost a 2002-ben elkészült dr. Franjo Tudman hídon keresztül közelítettük meg. Érkezésünkkor fülledt, borús, felhős volt az idő, de délutánra elúsztak a szürke takarók és szikrázott a napsütés.

Dr. Franjo Tudman híd Dubrovnik felé


A híd előtt, ahol megálltunk - nézelődni, gyönyörködni a kilátásban - sajnos iszonyatosan sok volt az út szélén a szemét. Kotorászásra lettem figyelmes a mélyben a műanyagflakonok között. Első pillanatban azt hittük patkányok iszkolnak, nagyon gyorsak voltak. Majd sikerült lencsevégre kapnom egy elillanó mongúzt (illetve annak a farkát), melyek már “idomultak” az emberek hanyagságához és a hulladékon (is) élnek.


A kikötő öble még fátyolosan

Több emeletes óceánjárók a kikötőben Holland America Line


Délutánra szikrázó naptütésben
Dubrovnik kikötőjében szinte az összes földközi-tengeri körutazó tesz egy pihenőt. Amikor a városban egy kávézó utcai asztalánál a fagyinkat ettük, a mellettünk lévő két asztalnál két idősebb holland házaspár ugyanezt tette. Szóba elegyedtünk, és megtudtuk, hogy a kikötőben álló egyik több emeletes hajóval - Holland America Line - érkeztek és ők is egy ilyen luxushajós körúton vannak. Készségesen meséltek a részletekről, kedvet csinálva nekünk… :-)

Dubrovnik: sűrűn épült egykori időket idéző házak, jellegzetes piros cserepes háztetők, hol szűk, hol szélesebb utcák, fényesre koptatott fehér utcakövek, idilli meredek tengerpart, várak, várfalak, erődítmények, tenger csapdosta szirtek, cédrusok, fenyők, pálmák, agávék, templomok, színes forgatag a város utcáin, rengeteg turista, hajókűrtök...















Ferences kolostor 1520-ból





A belvárosban egy elegánsan öltözött kosztümös férfi négy színes ara papagájának vicces mutatványaival próbálta - nagy sikerrel - magára hívni a járókelők figyelmét.





E várost sem lehet egy nap alatt felfedezni, legalább egy hétre lenne szükségem. Amit nagyon sajnálok, hogy kimaradt a közelben fekvő (20 km) Trstenoi arborétum - a világ legrégebbi arborétuma. Legközelebb repülővel jövünk és több időt fogunk itt eltölteni, Dubrovnik egy csodás város, sok-sok mesével!

Viszlát Dubrovnik!